Garfield nem szereti a hétfőket. Folyton valami baja történik hétfőn: rádől a lakás fala, megkergeti a szomszéd véreb, Ubul a szokásosnál erősebb nyáladzást produkál, vagy a fejére csapódik a WC teteje. Vagy mindez egyszerre. Szerintem Garfield még jobban utálná a hétfőt, ha lenne Kalkulus előadása is. Ott ugyan nincsenek kutyák vagy WC-ülőkék, viszont az előadás élvezeti faktora nem valami magas érték. Most főleg nem volt magas, habár kedvenc tanárunk ezúttal is mondott érdekeseket, poénból. Például olyat, hogy "...és mindjárt meglátják, hogy nem beszélek hülyeségeket...". Véleménye szerint a francia duhajok is inkább ülnének le deriválni egy párat. Lehet, hogy már leültek, és azért tombolnak.

Délben hazajöttem, ebédeltem, aztán nekiálltam összeszedni néhány darab hírt szeretett GO-nkra, amiből valahogyan - egy integrál felírása után - oltári nagy Crimsonland-parti kerekedett. Ezt a cuccot nem lehet abbahagyni, nyilván nagyobb függőséget képes okozni, mint a World of Warcraft, nálam legalábbis sikerült neki. Mert kicsinálnak úgy, hogy karnyújtásnyira ott lebeg egy felvehető Nuke vagy Freeze, és akkor csapok egyet a levegőbe, majd újrakezdem a pályát, homlokomra mintás kendőt kötök fel és ismét megindul a golyózápor, elhaló sikolyok, szuszogások és nyöszörgések sorozata hallatszik, kerepel a géppisztoly, durrog a sörétes, suhog a rakétás minigun, kidob egy ezer pontosat, felkapom, szaladok a nuke-ért, újabb ötszázast kapok, darálok tovább, lövök magam elé és a hátam mögé egyszerre, a Gauss gunnal hat-hét g*ci dől ki egy sorban, de máris jön helyettük tíz új. Survival módban már 5:05-nél járok, perkek bevetése nélkül. Pedig a pirokinézis elég mókás. Baby, you’re hot...

Derék utcán autókat gyújtogató francia barátainknak viszont a játék kipróbálása nem ajánlott, menjenek inkább GTA-zni, ha már egyszer hamarabb megcsinálták élőben, mint a San Andreasban mindazt, amit kifogásolni lehet benne vaskalapos erkölcscsőszöknek. Szerintem már régen rájuk kellett volna küldeni a gumilövedékes hadsereget: nem öl, csak fájdalmat okoz. K*rvára fáj annak, akit eltalálnak vele. Úgy kell neki. Vagy menjenek a vízágyús autókkal: elsöprik a szemeteket és a lángokat is oltják egyszerre. Alternatív megoldás lehet az újpesti B-közép kiutaztatása túristabusszal, most legalább legálisan mutathatnák be, hogyan ragaszkodik egy igazi magyar focidrukker a rendhez, és rend alatt értendő mindaz, amit ők művelnak. Amit a másik tábor, az rendbontás, azaz büntetendő, azaz máris rájuk rúgják a dróthálót. A hírekből tehát nem lett semmi. Majd holnap lesz, már ha sikerül nem rákattintani a Crimsonlandre... Jaj, hát nem édes, ez a sok játék már annyira luxusbaloldali, hogy nem is igaz szinte. Na, megyek robotolni.

1785. Moby - Slipping Away (3:39) [Hotel CD1]