Igen, kreatív, mert még csütörtök is van. Reggel elmentünk edzeni a lakótársammal, sok mindenre nem volt jó ugyan, de legalább fél óráig úgy éreztem, hogy eltűnik belőlem valamennyi feszültség, hogy átadja helyét másfajta feszültségeknek. Mindegy, így is, úgy is nehéz.

Még korábban megígértem a lakótársamnak, hogy a szakdolgozatához megrajzolom a grafikonokat, amikor megvannak az adatok. Nos, meglettek az adatok, én meg nekiláttam és mintegy tíz perc alatt elkészítettem a grafikonok template-jét, amibe csak az adatokat kell belerakni és mehet is a dokumentumba befelé jól. Természetesen eszméletlenül dizájnosak lettek az ábrák, mindegyik áll két vonalból, négy oszlopból meg a négy oszlop árnyékából, szóval teljességgel professzionális az egész. Fel is akartam venni a szerény sikerdíjamat a munkámért, de mennem kellett órára...

Algoritmuselmélet gyakorlat az első, csoporttársaim java hozzám hasonló véleménnyel volt a zéháról, szóval a lincshangulat uralta az órát. Nem baj, fél óra alatt ki lett magyarázva minden, ahogy azt szokás... Kalkulus gyakorlaton meg kiosztották a zéhákat, aztán pedig belekezdtünk a differenciálegyenletek misztikus témakörébe, amelyről már most bizton állíthatom, hogy imádom. Mi mást is mondhatnék egy olyan dologra, aminek majdnem a hatvan százalékát értettem...?

Programozás gyakorlat, fák kezelésével kapcsolatos függvények írása, középső sor táblához hívása. Hasznos, de unalmas száztíz perc. Utána ISzK, majd Adatbázis előadás. Közben nézegetem az Algoritmuselmélet jegyzetet, próbálom memorizálni a pszeudo-kód szintaktikáját - igaz, hogy a gyakorlatvezetőnk azt mondta, hogy a zéhában mindenki olyan nyelven írja az algoritmust, amilyennel akarja -, meg a függvények tartalmazási számításait; a Turing-gépek leírását csak átfutom, azt felesleges beseggelni, mert úgysem lesz olyan feladat, amit fel lehetne használni a zéhán is...

Baromi lassan telik az idő, ha történetesen blogot írnék tanulás helyett, akkor már másnap dél lenne... Egyszercsak hat óra, bemegyünk az előadóba, majd várunk. És várunk. Erős a mi várunk. A folyosó felől halálsikolyok hallatszanak. Jönnek - gondolja mindenki a teremben. És valóban: bejönnek, mint aki Q-ra ráér, kiosztják a zéhákérdéseket, aztán közlik, hogy mivel könnyűek a feladatok, kapunk összesen egy órát. És akkor olyanok a feladatok, hogy "Írjon algoritmust pszeudo-kóddal, amely tetszőleges n x n-es, nullától különböző elemeket tartalmazó mátrixban megkeresi az egyforma elemeket és visszaadja az első egyező elempárt vagy nullát, ha nincs egyezés! Határozza meg az algoritmus tár- és időbonyolultságát az elemek számának függvényében!", meg van egy Turing-gép készítés ("Adjon meg Turing-gépet, amely bemenetként kap egy bináris szót és megmondja, hogy a szó vagy a szó tükörképe közül melyik a lexikografikusan kisebb!"), meg egy olyan feladat, ahol ki kell találni, hogy a hat állapottal dolgozó Turing-gép mit csinál... Tetszett nagyon, mit ne mondjak...

Mindezek után még tanulnom kellett ma valami fontosat, de hogy miért pont ezt, azt nem tudom. Magamtól szerintem sosem jövök rá, szenvedjetek velem ti is:

Mi jöhet még? Írjuk rá a számítógépek elejére, hogy bekapcsolás után a gép esetleg elindulhat? Haladás közben a gépkocsi üzemanyagot fogyaszthat? Az idő múlhat?

Amilyen jól indult a hét, olyan jól folytatódott. Délelőtt felhívott anyukám, hogy elfogytak-e a rókák, aztán elmesélte, hogy mi volt tegnap otthon. Most elegánsan kihagyom a népmesés cifrázó részeket: volt a nagy semmi, aztán volt egy baxott nagy villámlás, aztán baxott nagy dörgések, aztán jégeső, aztán megint a nagy semmi. Értsd: süket telefon, akadozó villanyáram. Utóbbi olyannyira akadozó, hogy az én szobámban konkrétan nincsen is. Már nincs. De volt, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy ami ott volt, és köze volt az elektromos hálózathoz (tévé, hifi, PC és a PS2), az mind halott...

Ezek után vidáman indul az ember programozás előadásra, ahová magával viszi ugyan az Algoritmuselmélet tárgy gyakorlati jegyzetét, hogy majd ott tanulgat a holnapi zéhára, de a francot se lehet ott mást csinálni, hiszen megkörnyékezik az embert ismert és ismeretlen egyedek, akik a ma esti szakestre invitálnak ilyenformán:
- Helló! Jösztök szakestre? (márminthogy WarPreist és én)
- Még nem tudjuk biztosan...
- Kéne...
És már ott sincs, csak a kezünkbe nyom két Pici-grafikás zászlócskát, majd betámadja az alattunk lévő sort.

Az ISzK-ban igen tartalmasan sikerül eltöltenünk másfél órát, aztán átvonulunk a matek épületbe, hogy részt vegyünk a soron következő óráinkon. Esetemben ez TeX 2 lenne, de az ajtóra egy messziről látható cetlit ragasztott valaki, amin az áll, hogy a mai órák nevezett tanársegéd vonatkozásában elmaradnak. Nyomulok haza, közben eláll az eső - mert mikor esne, ha nem akkor, amikor valami antimonotonitásra csábító esemény kerül előtérbe... -, aztán úgy döntök, hogy mégis benézek erre a hepajra, hátha lesz valami vicces-fura periódus, mielőtt totális részegségbe fullad... aki ott van.

A marketing szerint hétkor van kapunyitás, fél nyolckor kemény nyolc érdeklődő van jelen nevezett helyszínen, őket beengedik. Ruhatár még nincsen - majd valamikor lesz, de akkor már a kutyát nem érdekli -, leülünk egy szimpatikus helyen és rádöbbenünk, hogy a kirakott ropi selejtes, mert gyorsabban fogy, mint ahogy újratermelődik, ezért előrelátóan a többi üres asztalról összewarezoljuk az összes többi adagot. Elkezd nőni a tömeg, ezzel együtt baromi meleg keletkezik odabent - mondjuk hülye az, aki reflektor mellé áll... Megjön a dékán, elmondja a nyitóbeszédet, amiből semmit nem értek némely idejekorán begőzölt kollégámtól, aztán pedig jön az est sztárvendége: Juhász István aka. Pici.

Ő olyan ember, akit lehetetlen szubjektíven jellemezni. Akárkit kérdezel meg róla, aki ismeri, az első öt dolog között, ami eszébe jut, biztosan szerepelne a "a hideg kiráz tőle néha" tétel. Az tény, hogy előadáson ő a poénokat is komolyan gondolja, ha beszélgetsz, halott vagy, mert arc-, név- és egyéb memóriája erősen túlfejlett. Ezek után csoda-e, ha az esten a saját fia is úgy parodizálta Picit, hogy elcsórta a köpenyét, feljött a színpadra pici mellé - aki ekkor már korsót szorongatva várta, mikor lesz belőle elég a közönségnek -, és belekezdett:

"Na, végre befejezte! Mi az ott a kezében? Sör?! Mondtam már, hogy ez személyes sértés. Mondja meg a nevét és a szakját! Most bezzeg hallgat... Megjegyzem magát száz évig is, ne féljen! Látom, vörösödik a feje... A sörtől? Itt a csónakázó tó egy köpésre. bár elterjedt a hír, hogy tud vízen járni..."

Gurított még egy történetet arról, hogy ketten hogyan okoztak maradandó elmebajt egy hallgatónak, és mivel ez baromira tetszett nekem, leírom:
"Apámmal a májusi kirakodóvásárban nézelődtünk és baromi meleg volt, úgyhogy ő beállt az egyik büféhez a sorba két sörért. Én addig arrébb álldogáltam, amikor is odajött egyik hallgatótársam. Rólam ugye nem tudták, hogy ki vagyok, apámtól meg féltek. Szóval beszélgetünk, hogy ki mit csinál, mondja, hogy a barátnőjével jött ki, én meg mondtam, hogy várom, hogy Juhász Pici hozzon nekem egy sört. Ekkor apám a büfé felől közeledett a sörökkel. A srác bedőlt az egyik árokba..."

De maga Pici is megtartotta a maga kis történetmesélős estjét. Mesélt arról, hogy amikor ő az egyetemre került, akkor az ilyen szakesteket még a főépületben, a díszudvaron tartották, egészen addig, amíg valaki a harmadik emelet korlátján egyensúlyozva le nem hugyozta a díszudvaron tartózkodókat, köztük az akkori rektort. Mesélt arról, hogy a régi Benczúr kollégiumban olyan emelkedett hangulatú bulik voltak anno, hogy a buli nyolckor kezdődött, a zenekar fél tízkor már matt részeg volt, az emberek meg tíz felé érkeztek a buliba; a különböző szakosok meg alaposan osztották egymást... Volt szó a nagy Szovjetunióban eltöltött termelési gyakorlatokról is, ahol elsősorban a piával foglalkozott mindenki. Például az egyik kollégiumban, ahol laktak, egyedül ők tudtak szeszt becsempészni, ennek híre ment, onnantól kezdve pedig hozzájuk járt mindenki inni. Ennek eredményeképpen a második hét végére körülbelül ötszáz üres üveg halmozódott fel a szobájukban, az ukránok viszont még bírták volna az italt, úgyhogy nekik kettő-egy arányban szolgáltak fel sör és aceton kombót. Állítólag azóta is azt isszák arrafelé...

De érdekes cuccot lehet összehozni, ha az ember szorult helyzetben találja magát és van egy turmixgépe. Történt, hogy odakint vettek egy turmixgépet és ki akarták próbálni, volt hozzá recept is: fél kiló narancs, egy banán, satöbbi, mindez ugye a hetvenes években, abszolút reális recept... Nekik ilyenjeik nem voltak, volt viszont vodkájuk, tejük és uborkájuk. Ebből olyan kulimász keletkezett, amelyet kanállal lehetett fogyasztani, viszont aki evett belőle, az kért rá egy üveg vodkát, mert csak úgy lehetett elviselni a fokozott ízhatást.

Ezután még voltak apróbb vicces jelenetek, például az egyik szervező srác éppen arról beszélt, hogy a tombolán értékes nyereményeket lehet nyerni és hogy a nyeremények láthatóak a kivetítőn. Ekkor persze mindenki a kivetítőre nézett, amin történetesen az élőkép volt bevágva, amint a szervezőgárda öt lánytagját mutatja. Néhány tanár és gyakorlatvezető pedig zenélt nekünk, kissé alternatív stílusban adtak elő számokat, amik közül az Apocalyptica-feldolgozás különösen ütős volt. Innentől a program az ismerősök kajtatása és a közös bárpultlátogatás ciklikus váltakozásából állt volna, de eljöttem jól, hogy elérjem az utolsó előtti huszonnégyes buszt. A buszról leszállva egészen jól esett a friss levegő és a viszonylagos csend...

Hihetetlen mértékben képes elrontani a reggelt, ha a user arra ébred, hogy a kis Vuk kaparássza az ajtót (ez egy költői kép akart lenni, csakúgy, mint a további esetekben). Mivel szokatlan aktivitására nem nyújtott gyógyírt a tovább fekvés és nagy lélegzetek vétele sem, kénytelen voltam a fürdőszobáig eltámolyogva a kacsaúsztatóba elhelyezni őkelmét, és már éppen nyugtáztam volna magamban, hogy ilyen is van, de akkor úgy tapasztaltam, hogy nem magányosan tatózkodik odabent. A következő két órában még két társától szabadultam meg, így sem Algoritmuselmélet előadásra, sem Fejgeom előadásra nem mentem be, gondoltam nem szórakoztatom a többieket kicsiny magánszámommal...

Fejgeom gyakorlatra viszont bementem. Értelme nem sok volt, annyi szent, de legalább megbizonyosodhattam afelől, hogy a Kalkulus zéhák írása nekem nem a kedvenc sportágam, hiszen nem vertem le a lécet, hanem alatta ugrottam el... Emiatt most szomorkodok, és kiszámoltam, hogy a következő zéhát elég nyolcvannégy százalékosra megírnom ahhoz, hogy ne kelljen pótzéhát írnom félév végén integrálásból. Szerintem menni fog :( .

Hajnali öt óra ötvenöt perckor nem ébredek önszántamból: a vekker vidám csengetése kényszerít rá. Egy szörnyű hang jópár más, szörnyűbb hangért szól ezen a hajnalon: messze van Ausztrália.

Úgyvan, Formula-1, Ausztrál Nagydíj Melbourne-ből. A stúdióban rettenetes (~en unott és bamba) fejjel üldögél a Gyulai, a Szabó meg a Lapaj. Egyiküktől sem meglepő az emocionalitás ezen magas fokának őszinte kimutatása, viszont komoly érv az újra elalvás mellett. Szerencsére a hülyeségeik nagy részét már nem látom-hallom, mert kezdődik a futam. Gyakorlatilag ettől a pillanattól kezdve nincsen egy nyugodt pillanata a kedves nézőnek. Montoya még a felvezető kör végén keresztbeáll a célegyenesben, Fisichella lefullad, az új felvezető kör után elrajtolnak, de a második kanyarban Massa másodszor töri rommá a paripás autót, Trullinak leszakítják a felfüggesztését, Rosberg kiesik a kör végén. Apropó Rosberg, Palik atyánk annyira felkapta a srácot az első futam után, aztán azóta sehol nincsen szegény... Nem sokkal ezután Klien dobja el a vasat, megint SC néhány körig, utána előbb Montoya próbálja ki a célegyenes elején a kerékvetőt, aztán M. Schumacher tesz ugyanígy, csak ő ott be is fejezi a hétvégét, majd jön megint Montoya és másodszor is rámászik a huplira. Sajnálatos, hogy mindketten kiestek emiatt, Schumacher éppen kezdett felpörögni, Montoya meg addig is partiban volt... Kiesett még Liuzzi is, ekkor ismét bejött a biztonsági autó. Tiszta Nascar. A futamot a végig hibátlanul vezető Alonso nyerte Raikkönen és Ralf Schumacher előtt, aki a Toyotában el sem hitte, hogy a dobogóra állhat. Negyediknek Heidfeld érkezett be, ötödiknek pedig Jenson Button következett... volna, ha a Honda motor nem durran el az utolsó előtti kanyarban. De így történt, és az első helyről rajtoló Button méteres lángcsóvát húzva maga után még rákanyarodott a célegyenesre, hogy a vonal előtt néhány méterrel megálljon...

Latolgassunk kicsit. Az látszik, hogy a Renault verhetetlen - ha a benne ülő pilóta spanyol, és Alonsónak hívják. A McLaren gyors, de kevésbé megbízható, és a taktikájuk sincsen annyira kitalálva. A Toyotára azt mondták az okosok, hogy na végre, magukra találtak. R. Schumacher most ezzel a harmadik hellyel gyakorlatilag ártott a Toyotának, mert ha a továbbiakban nem jön ki nekik a lépés, akkor le lesznek hurrogva, hogy Melbourne óta nem mutatnak semmit. A Honda szintén életképes Buttonnal. Barrichellóval meg egyáltalán nem. A Williamsek jók lennének, ha az a szép, erős Cosworth motor és a hozzá társított váltómű kedvenc napja nem a csütörtök lenne. A BMW csapat ma jól ment. A Ferrariról meg nincsen véleményem. A gyengének tűnő autót jó taktikával próbálják ellensúlyozni, de nincsen bennük átütő erő.

Szóval ezt a futamot akár tegnap is rendezhették volna.