Olyan már volt nemegyszer, hogy valamit a figyelmetekbe ajánlottam, és mivel a haladásnak, fejlődésnek elengedhetetlen kelléke az innováció, most ezen szellemet megragadva, de nem bántalmazva innoválok egy aprót, és valamit a figyelmetekbe nemajánlok.

Tegyük fel, hogy kedveled az autós-versenyzős programokat, és a motorsport iránti rajongásod nem merül ki abban, hogy - egyébként nagyon dicséretes módon - minden F1-es futamot nyomon követsz, netán szorítasz azért, hogy valamelyik rali-vb futamot ne Sébastien Loeb nyerje meg. Tök jó, egy mondattal sikerült az olvasótábort három fősre redukálnom, ebből egy vagyok én, egyikük pedig eleve járatos abban, ami most következik, úgyhogy a maradék egy személy egy igen burkolt kampány kizárólagos célközönségévé lépett elő. Most, hogy sikerült magamat eme mondathurokra felakasztani, talán ööö, kérek egy pohár vizet.

Tehát, lényeg a lényeg, vagyis: lényeg a nemlényeg, ha a fentiek alapján magadra ismersz, akkor neked nemajánlom a Live For Speed (S2 alpha v0.5Q) című remek autós szimulátort, nemjavasolom, hogy töltsd le a mindössze 130 Mb-os csomagot és főleg nemjavaslom, hogy töltsd le a meglehetősen gyanús műveletek elvégzésére alkalmas unlockert hozzá, mert jól fogsz nemszórakozni, teljesen a rabja nemleszel és magadon kívül találsz nemordítani, ha az utolsó körben az utolsó kanyart elrontod. Akit ez az egész nemérdekel, az tapasztalni fogja, hogy ez a sokmilliós projekt - három ember készíti mindössze és van vagy húsz teszter - bizony élményben rendesen alátesz mindenféle Most Wantedoknak, pedig nincsen benne mósön kepcsörölt béjb meg zámbódzsimi gajardó, a zene olyan, amilyet te akarsz, mert a Winamp is megfér mellette, a fizikai modellje kegyetlenül életszerű, a grafikája pedig... nos, az nem annyira szép, viszont funkcionális és gyors, mintazállat. Nagy kár, hogy egyelőre nincsen benne semmilyen karriermód, és megvásárolt licenc híján csak az öt szinten állítható AI-k ellenében lehet májerkodni, de messze nincsen még ennek vége.

Végezetül szeretném, ha Depir megnyugtatna engem, hogy nem én vagyok tehetségtelen, ólomujjú racesimfan, hogyha az RA nevű gépcsodával nem bírok menni kétszáz métert kerékpörgetés és csúszkálás nélkül. Köszönöm előre is! És utólag is! Zsubi számára külön megjegyezném, hogy ha rászánná magát a kipróbálásra, akkor készüljön fel bizonyos érzelmek instant felbuggyanására. Olyanokra, mint amikor először ment a Gran Turismo 3-mal.

Amennyiben a fentieket megfogadtad, és változatos indokokkal szünetelteted a kanyargást, javaslom, kapcsold be a televíziós készüléket, ahogyan Stohl Buci mondaná naponta n-szer a Szombat esti láz döntőjének felkonfjában, ha érdekelne bárkit is. Azt mondjuk nem tudom, hogyan csúszott át a rostán ily elementáris baki, miszerint a Szombat esti láz döntője vasárnap kerül lebonyolításra, de sebaj, látunk mi még az RTL Klubon nyári olimpiát télen, ha a jóisten megsegít minket. A televízió emellett az életre is nevel. Megmutatja, hogy ma olyan személyeket neveznek sztárnak, akiket tizenöt éve ugyanezen viselkedésük, foglalkozásuk miatt tíz emberből kilenc azonnali kerékbetörésre ítélt volna. Megmutatja, hogy azért élsz, hogy jó fogyasztó legyen belőled. És elmodja az élet néha megdöbbentő igazságait. A két biztosítási csaló véletlenül bukott le. Miért, volt már, aki direkt...? És jó vicc volt?

Hétfő. Dél. Algoritmuselmélet vizsga. Ezek a tényezők már garantálják, hogy sok jónak igen alacsony az előfordulási valószínűsége, és hát, miért csalódjunk...? Először egy teszt van, olyan prog 1-féle, kitudja-hány-válasz-a-jó-a sok-közül. Húsz kérdés van a lapon, vigyorogva közlik, hogy akkor negyed óra van rá, lehet firkálni, és a 14/20 arány a kívánatos. Ahogy nézem sorban a kérdéseket és a lehetséges válaszokat, végigfut az agyamon, hogy te jó ég, ha _ezek_ a kérdések benne vannak az anyagban, akkor mi mégis mi a kétréthajtott jó francot tanultunk mondjuk gyakorlaton ebben a félévben. Mert _ezt_ nem. Lejár az idő, lapcsere, tételek, dolgozd ki őket. A fecnin négyféle feladat látható, köztük a jól hangzó Kolmogorov-bonyolultság kifejtése, ami az elméleti anyagnak azon része, amelyről körülbelül nulla fogalmam van. Amíg kitalálják, hogy ki melyik feladatot kapja, én elmormogok egy istensegítset, és reménykedek, hogy nem a Kolmogorov lesz. Ekkor ismét vigyorogva közlik, hogy akinek a vezetékneve az A és Gy betűk közé esik, azoké az első tétel. Jé, ez én is vagyok! Melyik az első tétel? Kolmogorov... Köszönöm a lehetőséget.

Az ISzK-ban a szokásos punnyadós légkör érvényesül, a hangulatot viszont némileg feldobja az az errefelé közismert népi logikai játék, amelynek lényege, hogy ki kell találnod, vajon az előző embernek hibátlanul működő számítógép neked vajon miért nem működik hibátlanul, opcoinális mellékküldetésként vállalható, hogy az előző embert lenyomozzuk, megkeressük és kérdőre vonjuk, vagy bonyolult dungeonök bejárása eredményeképpen találunk egy értelmes számítógépet, amely nemcsak hogy működik, de még a wisdom és lockpicking értéket is növeli. Depir segedelmével letöltöm a megfelelő verziószámú Live For Speed demót, majd pedig...

...hazafelé olyan riasztó történéseket élek át, amelyek állítólag hasonlítanak azokra, melyeket Stephen King élt át, mielőtt írni kezdett volna, csak ezek némileg borzalmasabbak. A helyszín a 24-es autóbusz Klinikák nevű megállója.

Amint a busz begördül a peron mellé, hirtelen feltámad a szél, a megállóban várakozók megborzonganak kissé. Egy madár elrepül. A harminc fok ellenére kabátban közeledik egy fiatal nő az ajtó felé. Eléri a kapaszkodót, felszáll, majd a sofőrhöz fordulva azon az utálatos, plázaszökevények által magukra erőltetett hangon megkérdezi:
- Ez a busz a Doberdóra megy?
A sofőr szemrebbenés nélkül, gépiesen felel.
- Nem, ez onnan jön.
Bátor fickó, meg kell hagyni. Közben mindenki felszáll.
- De én a Doberdóra akarok menni.
- Hát menjen!
- Azt mondták ott a zöldségesnél, hogy a 24-es busz megy a Doberdóra.
A sofőr napszemüvegét feltolja a homlokára, jól megnézi magának a zöldséges standját, gondolatban kilő két föld-föld rakétát, majd így szól:
- Át kell menni a másik oldalra.
A helyzete kezd cikivé válni. Az utasok egy része érdeklődve várja a mini bohózat végét. Vagy az indulást. Vagy mindkettőt. A sofőr homlokból finoman gyöngyözni kezd. Ő ennek a járműnek az ura, és most valaki súlyosan fenyegeti a méltóságát. Tennie kell valamit.
- Át kell menni a másik oldalra.
A nő látszólag felfogja a mondat lényegét, szinte látszik, amint agyában a különböző vércukrok szépen lassan karamellizálódnak a terhelés következtében. Valami nyikorog is egyet. Elfordul, leszáll, majd habozva bár, de átmegy a busz előtt. Körülnéz, nem jön autó az úton. A sofőr kezd reménykedni. Túl korán. A nő nem megy át az úttesten. Nem. Odalép a busz bal elején a sofőr ablakához és rettentő látványosan várakozni kezd. A sofőr és az utasok arca ugyanabba a jellegzetes WTF-életérzést kifejező konfigurációba kerül.
- Most mit csinál? - kérdezi a sofőr, miközben letekeri az ablakot.
- Maga mondta, hogy át kell jönni erre az oldalra!
A helyzet menthetetlen, atom sincsen senkinél. A busz motorja felbőg, az automatát egy görcsbe ránduló mutatóujj durván D-be kapcsolja. Egy kicsit mindenki meghal.

Az arra fogékonyaknak bizonyosan feltűnt, hogy hétvégén egyáltlán nem voltam elérhető, amire létezik egy meglehetősen nagy műgonddal kreált alternatív magyarázatom, de ehelyett inkább a szórakozásotokat elrontva, tényszerűen közlöm, hogy nem voltam otthon.

Hogy akkor hol voltam? Hát itthon! Tudom, forduljak fel... Szóval Debrecenben voltam, vagyok és leszek is, egészen csütörtökig, és a hétvége jelentős részét sikerült eltöltenem az Algoritmuselmélet jegyzet fölött görnyedezve, amit - ha megengedtek ennyi személyeskedést - nem ajánlok nyugodt szívvel senkinek. Valahogy nem tudom észrevenni a szépségét egy olyan szövegnek, amelyben mondatonként több nagy görög betű szerepel, mint latin.

A nagy tanulást mindössze alkalmanként szakította meg néhány gyors verseny Live For Speed-ben, illetve egy Debrecen - FTC futballmeccs, amely egészen pszichedelikus élmény volt, tekintve, hogy nyitott ablak mellett minden kiabálás behallatszott a lakásba a párszáz méterre lévő stadionból. Továbbá szeretném felhívni a saját figyelmemet is arra, hogy a fontos állományokat nem elegendő egyetlen példányban tárolni a merevlemezen, ugyanis eléggé kellemetlenül ér a tapasztalás, amint az egyébként egészen jó elképzelésre épülő CSSVista nevű program eltávolítása után a tizenakárhány Genuine Nfol stíluslap közül egyetlen egy sem mutatja a létezés alapvető jeleit. Ez mondjuk nem vág haza annyira, mert seperc alatt írok úja(ka)t, de azért mégiscsak...

Reggel mégis bementem Algelm pótelőadásra. Voltunk huszan. Találkoztam ismerősökkel, akik szintén ma írnak Kalkulus zéhát a differenciálegyenletek szépséges témaköréből, akárcsak WarPriest és én. Nem tudom, hogy WarPriest kolléga milyen varázslatokkal készült, én tegnap végig ezt tanultam, és most, pótelőadáson is ezt tanulom. Igen részletesen kidolgozott, definíciókban és megoldási módszerekben bővelkedő gyakorlati jegyzetem szemet szúr ismerősömnek, noha az átlapozása után az anyag java része neki egészen ismeretlennek tűnik, Bernoulli-differenciálegyenletről például sose hallott. Hát kérdem én, lehet így teljes életet élni?

Óra után lefénymásolja a jegyzetemet, hátha mégis jó lesz valamire, én meg átbattyogok az Idegennyelvi Központba, hogy leadjam az angol fordításomat, amit egyébként szerdán kellett volna, de nem lettem vele készen. Bemegyek, mindenütt kiöltözött, lenyalt hajú emberkék, valami vizsga van éppen. Azért keresztülmegyek a tömegen a tanárnő szobájáig, de oda éppen behívnak valakit, úgyhogy inkább visszafordulok. Az előtérben egy asztalnál páran ülnek, előttük több erdőnyi papírhalom, megkérdezik, hogy melyik szobából jöttem ki. Mondom, hogy egyikből sem, erre kapok egy olyan nézést, hogy akkor meg mijaf*szt kerestem arrafelé, de ekkor megérkezik a tanárnő és a hápogókat otthagyom. Megyek vissza a Kémiába, ismerősék nagyban tanulnak valamit. Leülök hozzájuk én is, és a kezükben lévő jegyzet nagyon ismerősnek tűnik. Talán azért, mert az enyém.

Nézegetik a jegyzetemet, csodálkoznak, hogy mennyi fajta egyenletet vettünk mi, meg hogy az elméletet is leírjuk hozzá, meg hogy nem a tanár csinál meg minden feladatot a táblánál, hanem mi. Tíz perc alatt átnézem az első anyagrészt - amiből anno kemény 48%-ot írtam 50% helyett -, aztán velük együtt megyek végig a diffegyenleteken. Magam is meglepődök, hogy el tuom nekik magyarázni a megoldási módszereket, ők meg megkérdezik, hogy miért fosok annyira a zéhától, ha így vágom a témát... Végülis igazuk van, de én azért is tovább fosok magamban. Nem félreérteni! Köszönöm.

Dolgomat nehezíti, hogy déltől még progot is kellene írnom, hiszen ha a házikat már elrontottam, legalább valamit a zéhán hozzak össze. Kell tizenhat pont a hatvanhoz, ennyit el lehet érni, akármilyen nehezeket találnak is ki. Nade ez... A három feladatból kettőt csináltam meg, ebből egy biztosan jó, a másik nem biztos. Sikerült mindkettőnél a legparasztabb módszert lekódolnom, ami már annyira primitív, hogy bánt is rendesen, de már mindegy. Beadom, megyek Kalkulusra.

A kérdéses teremben helyet foglalok, megérkezik WarPriest is, mindkettőnkön látszik, hogy tudunk, mint állat. Mivel én mindkét anyagból írok, egy másik terembe kerülök végül, a környezetre ható varázslatokat ezzel elfelejthetjük. Mi kétszer annyi feladatot kapunk kétszer annyi idővel.Nézzük sorban. Az első feladat egy határozatlan integrál, egyelőre felírom, de semmi ötletem nincsen hozzá. Második feladat: két Riemann-integrál, az egyiket hagyom, a másik többváltozós, azt végigszámolom, fél oldalon. Harmadik feladat: többváltozós vektorértékű függvény deriválása. Parciális deriváltak szép sorban, a szinuszból a beadott lapon koszinusz lett, pedig a firkálós lapon szinuszt írtam... A többi feladat: szétválasztható változójú diffegyenlet, elsőrendű lineáris diffegyenlet, másodrendű konstans együtthatós, meg egy diffegyenletrendszer. Hát, egyikre sem mondanám, hogy százas. Lapozgatok a feladatok között, amit kapásból tudtam, azt már megoldottam, a maradékot meg próbálgatás útján igyekszem megoldani. Az integráloknál ez be is jön, mindkét nehéznek tűnőnél rájövök a megoldásra, közben eszembe jut az a képlet, ami öt perce nem jutott eszembe, így újabb lépést haladok az egyenletrendszerrel. Végül beadom, odaadom az indexszel együtt és kimegyek. WarPriest már régen kijött, míg mi írtuk, az övéket kijavította Balázs, sikerült neki. Kint elkezdek elpakolni a táskámba, amely folyamat a tőlem megszokott módon a szükségesnél mintegy háromszor több időbe telik. Balázs behív, megmutatja a dolgozatomat: mindkét rész 12 pontos, mindkettőből hat pontot kell összeszedni. Az első részben 9/12 pontom lett, a másodikban 6/12. Just over the line. Aláírás bevésve, viszlát vizsgán!

Ha valaki esetleg nem értené: nekem most jó.

A cím mindent elárul, különben meg ma S@ti a soros blogírásban.