Ülsz az irodában, előtted az íróasztalon laptop zümmög, azon komputálsz. Bejön a műszakiaktól a Tibi, micisapkában, letesz az asztalodra egy olcsó hatású műanyag vackot, aminek USB–s a farka. Rövid tétovázást követően bedugod a laptopba. Ekkor Tibi ismét megjelenik néhány kollégájával, kirúgják mögötted a falakat, elviszik az íróasztalodat és a székedet és kikísérnek a közeli parkba, leültetnek egy plédre és intenek, hogy mostantól azt csinálsz, amit akarsz, ott, ahol akarsz. Kirúgtak a cégtől, de nálad maradt a laptop meg az olcsó hatású műanyag izé, amin jön az internet.

Az én helyzetem jelenleg ugyanilyen. Kivéve, hogy nem rúgtak ki sehonnan és nincsen laptopom. Ja, meg olcsó hatású műanyag izém, így internetem sem. Ez a poszt arról szól, hogy a mobilinternet sem az a szolgáltatás, ami megszabadítana az 56k–tól.

Nem is tagadom, amikor egy hónappal ezelőtt mindhárom mobilcég akciózni kezdett a mobilinternettel, felcsillant a remény, hogy ez most valami olyan dolog lehet, ami megoldást nyújt az itteni áldatlan internetes állapotra. Egyrészt fix havidíjért cserébe, az időtényezőt figyelmen kívül hagyva lehet internetezni. Másrészt van 2 gigás csomag, ami nekem tulajdonképpen untig elég lenne. Harmadrészt lehet kérni az olcsó hatású, ámde drága műanyag izét, amit asztali gépre lehet kötni és így nem kell sem 3G–képes mobiltelefon, sem laptop. Negyedrészt a sebesség: azt nem is reméltem, hogy a weboldalakon leírt sebességet valaha is tapasztalni fogom, de abban bíztam, hogy az analóg modemnél talán picivel gyorsabb kapcsolatot lehet létesíteni olyan helyeken, amik nem 3G–vel lefedettek. Az első három tényező alapján kijelenthető: ez az a megoldás, amire évek óta várok. Kár, hogy a negyediken elbukik az egész.

Azt nem is mondom el, hogy a legközelebbi T–Pontban a kedves alkalmazott mennyire volt képben az egész mobilinternettel kapcsolatban (azért T, mert itt az ő lefedettségük a legjobb), ha nem lennék kedves és szerény, megmondtam volna neki, hogy a szórólapot én egyedül is el tudom olvasni; persze ezt inkább megtartottam magamnak, merthát mégiscsak úriember vagyok, b*sszameg. Szerencsére elő tudtam ásni egy ismerőst, aki már használja ezt a cuccot, megkértem hát, hogy áldozzon rám fél napot és próbáljuk ki élesben, hátha. Tulajdonképpen a próba remekül sikerült, már ha sikernek lehet nevezni, hogy két fiatalember különböző okok miatt fátyolos szemmel nézegeti az eredményt. Ő azért, mert sosem látott ilyen lassúságot, én meg azért, mert én sem.

„Internetezz szabadon bárhol, bármikor!” És minél előbb változtass lakhelyet...

Magny–Cours’07

Most komolyan: ha Alonso nem kényszerült volna arra, hogy produkálja magát — feleslegesen —, akkor mire emlékeznénk az egész francia futamból? Mert én nem rágtam tövig a körmömet azon izgulva, hogy Raikkönen megelőzte Massát, ezt kivéve meg túl sok minden nem történt. Mekkora szerencse, hogy a kommentátor észrevette ezt és próbálta szórakoztatóvá tenni azt a másfél órát. „Ííí, ííí, juhuhúúú!” Szeretünk, Gyula!

— Kiegyezik egy hármasban? — kérdezte. Én azt sem tudtam, hol vagyok. Mégis, hogyhogy hármas? Hát örülök, hogy eddig nem vágott ki vizsgáról... Azt mondja, jobb is lehetne, ha nem volnék annyira bizonytalan a bizonyításoknál. És én még gondolkoztam azon, hogy két elégtelen írásbeli után bemenjek–e egyáltalán szóban vizsgázni...

Ennyit az Algoritmuselméletről és ennyit erről a félévről. Végeztem, minden tárgyat megcsináltam, de a várt megkönnyebbülést még most sem érzem. A poharam alatti papíron egy Early–algoritmus szerepel. A fiókom tele van jegyzettömbből kitépett fecnikkel, mindegyiken valamilyen függvény vagy struktúra látható, úgy tűnik, ezek még a programozós házik idejéből maradtak itt. Az erősítő tetején újabb kupac papírlapról a komparatív előnyök elve sejlik elő. Rendet kellene rakni idebent és idebent is. És nem kéne nevetgélnem, amikor valaki azt mondja: szakállamtitkár.

Kedves Programozó, aki a világra szabadítottad a Brontok.C–t!

Nagyon megtetszett a munkád, egészen jól működik, ám néhány dologgal kapcsolatban szeretnék veled mindkettőnk számára hasznos, konstruktív vitába szállni; te jönnél az észérveiddel, én meg egy kurva nagy feszítővassal és jól elbeszélgetnénk.

(Mert értem én a tréfát, tényleg vicces, hogy megnézegeted a merevlemez tartalmát és minden alkönyvtárhoz készítesz egy ugyanolyan nevű, futtatható állományt, amit elindítva megnyílik a Dokumentumok mappa, mondjuk a harmincadik megtalált szarkupac után már nem tudtam szívből kacagni. Még az is belefér, hogy beleírsz a registry–be és minden bejelentkezéskor lefuttatod a két szarkavaró szkriptedet, amiket bemásoltál a Windows könyvtárába legalább öt különböző helyre. Belefér, mert egyrészt megtalálta mindet az ingyenes AVG az elavult adatbázisával is, másrészt én msconfig–gal kelek és fekszek, ott meg ott volt, hogy, harmadrészt pedig a registry–ben mindent meg lehet találni, csak sokáig kell keresni. Azt viszont, hogy rávetted a rendszert, hogy elrejtse a rejtett mappákat és fájlokat, az ismert kiterjesztéseket, eltüntesd az ezek visszakapcsolására szolgáló panelt előhívó menüparancsot és a Mappa beállításai modult a Vezérlőpultból, soha nem fogom neked megbocsátani, én ugyanis napi szinten használom a rejtett mappákat, tehát bekaphatod. Továbbá életed főműve miatt gyakorlatilag kukázhattam az összes SQL–táblámat blogostól, mindenestől, mert az egész localhostos Apache+MySQL felépítmény jóízűen maga alá csinált. Ha nincsen a Csoportházirend–szerkesztő és nem kutakodok benne elég ideig, még talán most is szívok. De van, és elég ideig kutakodtam benne. Mindezek után azt hiszem, nem fogsz rám különösebben neheztelni, amiért azt kívánom, bárcsak gyöngéden megsimogatná az arcodat a napszél egy korai hajnalon!)

Egyébként mire hazaértem, hazaért az elromlott komputer is, méghozzá megjavítva. Az utóbbi időben felmerült összes probléma gyakorlatilag megszűnt, mindehhez pedig az kellett, hogy kapjon az alaplap egy szép új gombelemet. A szervizben azt mondták, hogy semmi más problémát nem találtak a gépben, csak a lemerült gombelemet, de mire erre rájöttek, már háromszor bontották szét az egész szerkezetet. Itthon persze a legilletékesebb embertől megkaptam, hogy „máskor majd úgy szedd szét, hogy össze is tudd rakni”, meg hogy „többe került szervizbe vinni és érte menni, mint a javítás”, én erre kapásból azt bírtam válaszolni, hogy „legközelebb majd odafigyelek, hogy nagyobb kárt okozzak”, aminek értelemszerűen sértődés lett az eredménye, nem mintha a takarításnak bármi köze lett volna a hibához. Mindegy, megszoktam már, hogy bizonyos dolgaimnak csakis a rosszabbik oldalát látják egyesek; bezzeg mikor valamit hamar meg kell csinálni, akkor olyan jó, hogy vagyok meg értek hozzá valamennyire...

Csütörtökön reggel még működött az otthoni számítógépem. Igaz, napok óta szórakoztatott a váratlan újraindulásokkal (ha pl. a Firefox mellé elindítottam a Thunderbirdöt, akkor ötből négyszer újraindult a gép), de ezt betudtam valamilyen szoftveres jellegű problémának. Azért nagy okosan kikapcsoltam az automatikus újraindítást, hogy legalább valami hibaüzenetet is lássak. Ezt a következő félórában meg is kaptam, nulla terhelés mellett ezt dobta az Asztal: DRIVER_IRQL_NOT_LESS_OR_EQUAL. Sok mindent nem tudok vele kezdeni, mindenesetre kiviszem a masinát a szobából, szabad levegőn alaposan kitakarítom, összerakom, beviszem, bekapcsolom, fél órát megint megy, aztán vége. Újraindítom — a monitor átvált standby módba, a merevlemez megy, a ventilátorok forognak, a DVD-olvasó ledje villog, de a speaker néma, a floppy meghajtó nem kerreg. Nem indul el a bekapcsolás utáni önteszt (POST). Szétszedem. Összerakom. Semmi. Homlokból gyöngyözök. Újabb szerelős kör. A tápegységet már behúnyt szemmel csavarozom ki és be, tekergetem a midi házban a széles és merev szalagkábeleket. De semmi. CMOS clear megvolt, gombelem kiszedése és visszarakása megvolt. Ezzel nagyjából el is telt a csütörtök és a péntek, szombaton délelőtt — jobb ötletem nem lévén — elvittem szervizbe. Még nem telefonáltak.

Vasárnap délelőtt a spájzban lévő polcon árválkodó, kétliteres üvegű gyümölcsbor úgy gondolta, hogy ő éppen elég régóta nézi a világot a sötét üvegen keresztül és ez a gondolat számára annyira frusztrálóvá vált, hogy egy alkalmas pillanatban pukk — a dugót fellőtte a plafonig (a becsapódás helyén öt centi mély kráter), illetve szétrobbantotta az üvegét. Mindezt ugye egy alapvetően rogyásig pakolt spájzpolcon. Mindenütt üvegszilánkok, mindenütt csöpögő vörös lé, mindenütt savanyú borszag. Hát, van egy hangulata. Nekem jutott az a feladat, hogy a balesetet közvetlen közelről átélő polcot eltávolítsam, kivigyem, leszedjem róla a szétázott nejlonborítást és tegyek rá újat. Csak mondom: a kutya majdnem hanyatt vágta magát, amikor meglátott engem, amint nyújtott karral próbálok haladni egy olyan polcdarabbal, amiből csorog valami büdös. A nagy művelet közben sikerült egy ízben ráütnöm az ujjamra a kalapáccsal: a differenciál-diagnózis szerint nem fáj, csak nekem is hiányzik Stacy.

Indianapolis’07

Szerintem az Amerikai Nagydíj sem volt különösebben izgalmas, hiába majdnem megelőzte Alonso Hamiltont és Raikkönen Massát. Heidfeld nem tudott volna beleszólni az elejébe, a Kubicát helyettesítő Vettel (aki egyébként a Forma-1 legfiatalabb pontszerzője vasárnap óta) főleg nem. Meglepő volt talán Kovalainen jó szereplése a Renault-val és Trullit sem vártam volna a hatodik helyre a Toyotával. (Szerencsére Ralf Schumacher és a két Honda szokásos negatív szereplése biztosította az egyensúlyt, lásd alább.) Hamilton tehát megszerezte második futamgyőzelmét, ráadásul Montrealban és Indianapolisban is úgy győzött, hogy korábban nem versenyzett ezeken a pályákon — én megértem Alonsót és Massát, amikor nem őszinte a mosolyuk a dobogón állva; csúnyán meg lettek ők alázva, még nem is sejtik, mennyire. Amíg Hamiltonnak nem akad problémája, nem sok esélyük lesz utolérni, márpedig nem tűnik idegbetegnek ez a Lewis srác (srác, velem egyidős, vazz...!) és a McLaren is meglepően jól van megcsinálva. A világbajnokságban most az lesz a szép, hogy Alonsónak, Massának és Raikkönennek veszettül iparkodnia kell majd, ha akarnak valamit, ráadásul a BMW is szorongatja őket nyaktájban. Jó lesz!

Tegnap egyetlen okból jelentem meg az egyetemen, meg kellett tudnom a múlt keddi Programozás vizsgám eredményét. Amint azt később WarPriestnek is mondtam, reggel begyakoroltam a „szeretnék 21-én javítani” szöveget, hogy hitelesnek tűnjek az elégtelen vizsgajegy manifesztálódását követő percben, ám a mondat végül bennem maradt, merthogy az indexbe kettes került. Nem tudom, ki volt jobban meglepve: én vagy az index... Lényegében még nem tudtam feldolgozni ezt az ügyet, majd csak lesz valamikor némi kőleesés meg ilyesmi. Ma pedig részt vettünk egy jó kis Közgazdaságtan vizsgán, aminek az eredménye már most, alig négy órával a megírása után közismert, vagyis közepes. Már csak a dékán bácsit kellene megtalálnom ebben a dungeonben és teljes a nap!

Elnézést kell kérnem mindenkitől, aki valamit várt tőlem a hétvégén, próbálkozom bepótolni a dolgokat, de egyelőre nem vagyok képes utolérni magamat, otthon géptelen helyzet állt elő és még a bor is ránk lőtt mérgében, Hamilton megnyerte egész Indianapolist, továbbá meglett a Programozás vizsgám és holnap Közgazdaságtan vizsga; majd beszámolok mindenről, ígérem, de most mindenképpen kiteszem ide ezt a pontot.