Már feltéve, hogy vannak még az országban olyanok, akik eddig még nem fedezték fel maguknak mindezt az elmúlt fél év folyamán:

Metallica - Death Magnetic (2008): az ősatyák visszatérnek és a felkészületlen hallójáratok komoly veszélyeztetése árán is megmutatják, hogyan mulat manapság egy rendes fémzenekar. Szerencsére nem vagyok sem zenekritikus, sem Metallica-szakértő, ezért a lemez általános lehúzásával nem kell külön foglalkoznom, nem mintha erre szükség volna. A The Day That Never Comes-ért és az The Unforgiven III-ért külön piros pontokat írok be a pirospontíró füzetembe.

Linkin Park - Road to Revolution (2008): koncertalbum, a koncertalbumok minden pozitív ("jó lehetett ott lenni"-hangulat, profi kvázi-improvizáció) és negatív (közönség beordít, valamint "én nem voltam ott"-érzés) jellemzőjével, az LP régi és új számaival, hihetetlen jól kitalálva és előadva. Zongoraátvezetők királyak, minimál alapra éneklés király, gitár szénné torzítása király! Tényleg csak ajánlani tudom!

(Mára eredetileg egy Dumbfuckistan című posztot gondoltam kanyarítani a szokásos félév eleji f*szságokról, de aztán úgy döntöttem, posztponálom a dolgot, egy ilyen jó címet kár volna idejekorán ellőni.)