Implementáció-függő

F1'08: Hockenheim

Majd ha piros hó esik. Majd ha ... gyerekek potyognak az égből. Majd ha ifj. Nelson Piquet dobogóra áll 2008-ban. Ezeket a jelenségeket ezidáig többnyire a sohanapján időhatározó szinonimáiként használtuk, ám az utolsót immár el kell felejtenünk, Piquet ugyanis a Német Nagydíjon másodikként ért célba. De hol van a kandi kamera?

Sehol. Bár elég sokan átverve érezhették magukat a futamon. Például Felipe Massa, aki az időmérőt követően még bizakodott, a versenyen meg kétszer is azt kellett átélnie, hogy Hamilton könnyedén lelépi őt, ráadásul ez már a második olyan befejezett futama, amelyen nem ő a legjobb brazil. Csapattársa, Raikkönen tulajdonképpen alig mutatott valamit a hétvégén, a futam vége felé talán megemberelte magát, de ez pont csak arra volt elegendő, hogy hatodiként fejezze be a versenyt. Az idei szezonban mutatott műszaki és egyéb problémái emlékeztetnek engem a legsötétebb McLarenes időszakára, amikor szinte mindig történt vele valami; magam részéről sajnálom, hogy olvad a Jégember.

Lewis Hamilton ellenben szárnyal. Ilyen magabiztos produkciót legutóbb a tudjátokkitől láthattunk, amikor veszett nagy technikai fölénnyel bíró autóval hozta sorra az első helyeket és mindenki meglepetésére megnyerte párszor a vébét. Még vagy két ilyen "sima" győzelem és a többiek elkezdenek imádkozni egy kémbotrányért... Kovalainennek nem lehet könnyű feldolgoznia a helyzetet, még akkor sem, ha önszántából nyitja ki folyton a nagykaput a csapattársa előtt.

A BMW-k a gyenge időmérőt követően szépen feljöttek, Heidfeld rengeteget nyert a biztonsági autós incidensen, a negyedik helyezése mutatja, hogy talált magában valami pluszt, ami eddig hiányzott a jó eredményekhez. Kubica viszont éppen csak hozta, amit a mezőny harmadik legjobb konstrukciójával hozni illik.

pix/f108-hockenheim-1.jpg

Fernando Alonso a futam előtt figyelmeztette Piquet-t, hogy ideje lenne neki is elkezdenie olyasmikkel foglalkozni, mint pl. jó időmérős szereplés, a futamok normális befejezése, pontszerzés, erre a derék brazil össze is hozott egy tizenhetedik startpozíciót. Aztán elindult a vágta, Alonso úgy ment, mint aki először lát közelről autóversenyt, veszítette sorra a helyezéseket, talán tizedikként ért célba. Nelsinho pedig valahogyan — egy kiállásos taktikával és éjféli kakasáldozat bemutatásával — a mezőny élére keveredett, sőt, ott is tudott maradni, még annyi sütnivalója is volt, hogy Hamiltonnal nem bocsátkozott harcba. Nyilván látta reptereken, hogy a negyven személyes kisgépek is kitérnek a Boeing elől; ettől persze most megérdemli a dicsérő szavakat, majd meglátjuk, tudja-e hasznosítani a további futamokon. A képen egyébként az látszik, amikor az egyik kevésbé boldog brazil fejbekólintja a pezsgősüveggel a másik sokkal boldogabb honfitársát.

A Toyota jó hétvégét zárhatott volna, végül pont nélkül csomagolták el a Német Nagydíjat. Pedig Glock még Piquet-nél is jobb helyzetben volt, míg ki nem tört a hátsó felfüggesztés és össze nem törte magát a boxutca betonfalán. (Gyula fel is ordított, hogy úgy összetört a kocsin minden, de már megszokhattuk, hogy a teljesen evidens — khm, triviális — dolgokon mindig meglepődik.)

Két hét múlva jön a Magyar Nagydíj.

Nfol

1 hozzászólás

  1. Ejfeli kakasaldozat, ez keeeeeeeesz...

    Konyvet kene irnod.

    Gyula lesz az uj Palik? Ha igy folytatja az ordibalast...

Itt lehet puttyogtatni!

Told ki Twitterre, oszd meg Facebookon vagy írj hozzászólást!