Olvastam egy levitációról szóló könyvet. Annyira jó volt, hogy alig tudtam letenni.

— — —

Rávakartam a Service Pack 3-mal felturbózott Windows XP-t a laptopra. Pont olyan, mint eddig volt, pont úgy működik, mint ahogy eddig működött. Ugyanakkor nem vagyok vele teljesen megelégedve. Azt kell mondjam, a Vistának bizony vannak olyan jellemzői, amik most XP-n nekem valamennyire hiányoznak.

SztupY még valamikor hónapokkal ezelőtt azt írta, hogy szerinte a Vista az első olyan Windows, ami szépen néz ki. Ez tényleg így van. Nekem maga az Aero Glass felület nem kifejezetten tetszik, viszont az ikonkészlet rengeteget dob a látványon és az XP ikonjai sehol nincsenek e tekintetben. És nem csupán a szépségről van szó: sokszor az új ikon közöl valamilyen plusz információt, pl. az akkumulátor/töltésjelzőről egyből leolvasható a telep töltöttsége, a hálózati kapcsolat kis monitorikonja pedig jelzi, hogy most éppen elvesznek a bitek.

Egyértelműen bővebbek az energia-gazdálkodási lehetőségek, szabályozható a processzorok sebessége is. Lehet, hogy a Vista több erőforrást kér, viszont azokkal valamivel jobban képes gazdálkodni. Legtakarékosabb módban, az USB-s modemmel internetezve (aktív fogyasztó) a Vista két óra és tizenöt perc után szívta le a telepet 10% alá, míg az XP-nek ehhez egy óra és ötvenöt perc is elég volt azonos napszakban, azonos vételi körülmények mellett (amik amúgy rémesek, I might add). Mintha a ventilátor is kevesebbszer pörögne fel hangosan.

Hangerőszabályzó. Vistán a hangerőt programokra lebontva tudjuk állítani, plusz ott van a master csúszka. A foobart kitekered plafonig, az üzenetküldő programot meg lehalkítod (vagy kikapcsolod a francba, mint legjobb megoldás). Mert amikor hangos zenehallgatás közben hetven decibellel robban be a szobába egy ding.wav, az bizony EPIC FAIL.

A múltkor bővebben nem kifejtett zavaró dolgokra egyébként nagyrészt találtam megoldást — részben a használt programok újabb verzióinak telepítése (VLC), részben egyes programok régebbi verzióinak telepítése (EasyPHP 1.8) által. Egy unalmas vasárnap délután lehet, hogy adok egy újabb esélyt a Vistának, SP1-gyel megtámogatva. Sose tudni.