A harmadik nap. Még csak a harmadik nap, de már most tele van a tököm (a sütő) az egésszel úgy, ahogy van. Az ETR még mindig egyenértékű egy tál párolt gennyel — bár a tállal együtt azt legalább lehet döntögetni —, biztos izgalmas lenne a félévkezdés, ha egyszer véletlenül minden akkor és úgy működne, ahogy kell. Azt már említettem, hogy a Programozás 1 vizsgajegyem eltűnt valahol a rendszerben, számos sorstársam jegyével együtt. Az illetékes tanár tud erről és személyes sértésnek veszi, hogy ő sem tudja beírni ezeket a jegyeket az ETR-be, viszont amíg a jegy nincsen beírva, addig nem tudok sem beiratkozni, sem tárgyakat felvenni. Ja, tárgyakat felvenni enélkül sem tudnék, haha. Viszont ahhoz, hogy én a TO-n oskolába-látogatási igazolást kapjak, be kell iratkoznom erre a félévre. A lényeg annyi, hogy a jegyet beírathatom az adminisztráción az indexem bemutatásával, viszont a világon senki nem tudja megmondani, hogy erre miként reagálna az illetékes tanár, akitől történetesen ebben a félévben is függ az életünk, úgyhogy ez a megoldás felejtős, várjuk a fejleményeket.

Aztán itt van a mai nap negatív szenzációja, a grafika gyakorlat, amit szépen beszoptunk. 12 és 14 órától tart grafika gyakorlatot az a személy, aki a grafika előadást tartja, logikusnak tűnt hozzá menni gyakorlatra, amúgy sem hallottunk róla túlságosan rosszakat. 12 előtt megjelenünk a gyakorlat helyszínén, ahol körülbelül húszan vannak már akkor. A teremben meg 15 ember fér el. Megérkezik a tanár, benyomulunk, sokan vagyunk, mi legyen? Az tény, hogy a társaságot nem lehet sehogy sem megszűrni, úgyhogy mindenki felírja a nevét egy-egy fecnire, aztán kihúz közülünk 15 nevet: akit kihúz, az bent marad, akit nem, annak viszlát, talán egy másik gyakorlatra beférnek. Minket nem húzott ki.

Ekkor olyan negyed egy lehetett, kettőig vártunk a következő gyakorlatra, amire még többen szerettek volna bejutni. A módszer ismét a húzás volt, minket megint nem húzott ki, nekünk tehát viszlát, talán egy másik gyakorlatra...

Talán egy másik intézményben. Talán egy másik galaxisban. Talán... Van másnál is gyakorlat, igaz ő állítólag nincsen az országban, úgyhogy felesleges keresni a jövő héten esedékes gyakorlatig; addig legalább csinálhatjuk a kib*szott nagy semmit.

Hazafelé jövet a tócsákat kerülgettem — harmadik napja esik, nem érdekes —, amikor anyukám felhívott, hogy mi van, sikerült-e elindulni a félévben, vagy egyáltalán, én meg nem győztem neki ecsetelni, hogy a siker jelen pillanatban akkora, hogy én is alig látom. Erre ahelyett, hogy mutatna némi együttérzést, nekem állt, hogy "mert sosem állsz ki magadért, mindig hátrahúzódsz". Na ja, bár őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy ebben a helyzetben mi a púpos francot lehetett volna másképpen csinálni, cinkeltem volna meg a papíromat? (Mondjuk felmerült bennünk, hogy az összehajtott fecnire ráírjuk, hogy "Engem húzz!".) A másik szívderítő javaslata az volt, hogy keressük meg a bajunkkal a TO-t. Az eddig mesélt rémtörténeteim ellenére még mindig nem hiszi el, hogy tetszőleges problémára a TO a következő válaszokat képes adni:
a) nem tudjuk,
b) nem ránk tartozik,
c) nem vagyunk itt.

Úgyhogy hadd utáljam ma kicsit a világot, úgyis kölcsönös.