2007-et írunk, minden széles körben használt operációs rendszer képes a párhuzamos feladatvégzésre. Én ma találkoztam egy olyan számítógéppel, amin a Windows XP megszűnik multitaszkosnak lenni.

A gép nem túl régi darab, az erejéből gond nélkül meg tudná oldani mondjuk azt, hogy GIMP-ben egy sok megapixeles fényképen végez egy bonyolultabb transzformációt és közben akadás nélkül folytatódik egy DVD-film lejátszása. Mégsem tudunk rajta semmit csinálni és a semmit úgy kell érteni, mint semmi, nulla, üres halmaz, fekete lyuk, nem létezik. Húzom az egeret, másodperces késéssel követi a kurzor. Fél perc alatt megnyitom a Sajátgépet, fél perc múlva már látom is, hogy mik vannak benne. Minden tetű lassú. Tudtommal vírus vagy spyware ilyet nem produkál, Ubuntu LiveCD-ről bootolva teljesen használható a számítógép, szóval nem is hardveres gond. Ezen a ponton kijelentettem a rémült tulajdonos előtt, hogy ez a Windows ezen a remek szombat délelőttön bizony halott. Örült neki.

Nfol_the_real

Mivel a Gamer fórumon még mindig nem jutok tovább a bejelentkezésnél, tegnap este megpróbáltam azt, hogy regisztráltam egy másik accountot a fenti névvel. Pár percen belül megérkezett az aktivációs levél, beírtam a kódot, beléptem az új névvel a fórumra és ugyanúgy kidobott, ahogy a régi névvel teszi. Nem nálam van a gond, mert máshonnan sem tudok belépni. Nem a fórumban van a gond, mert S@ti és jómagam kivételével mindenkinél jó. Tehát nem nálunk van, de nálunk van. Köszönt is meg nem is. Leonnak eszébe jutott, hogy idén lenne ötéves a Guru Gamer / Gamer Magazin, én meg itthon előkerestem az első lapszámot, ami 2002. szeptemberében jelent meg és Stöki kapásból kiosztott benne egy 94%-os értékelést a frissen megjelent Mafia című játékra (aminek a folytatásáról azóta nagyjából félévente röppennek fel hírek és nagyjából félévnyi csend követi őket).

A blog pedig ilyen lett. Hogy miért és hogyan lett ilyen, arról még lesz szó egy másik bejegyzésben.