Az Ultrawebet továbbra is szeretjük, mert ők tudják, hogy nekünk kedvenc weboldalunk a Proxy Error, amit ismét naponta többször megmutatnak nekünk. Ami érdekes: az összes HTML-fájl elérhető direkt hivatkozással, de aminek .php a kiterjesztése, az akkor sem jön be, ha egy sornyi PHP kód sincsen benne elhelyezve. Igen, próbáltam, azért mondom. Namost, ha egy ilyen állomány proxy errort generál, akkor el tudjátok képzelni, hogy a fejlesztés alatt álló PHP-s csoda-CMS projektem hamarabb ad életet labrador kutyakölyköknek, mint ahogy egyszer időtúllépés nélkül lefutna. Úgyhogy erről ennyit. A blog továbbra is olvasható a másik címen, itt, ha véletlenül úgy adódik.

Mai másik kiemelt kedvencem a meebo. Ez ugyebár egy webkettes messenger-szolgáltatás, AJAX-szal meg minden ilyennel. Régóta használom, mert az MSN Web Messenger mégiscsak borzasztó képződmény. Nemrég a meebo megújult. Azóta kevésbé jó. Tulajdonképpen az lehet a baja, mint a Flickr-nek: hiába van alatta új technológia, ha túl sokan használják. A meebo újabban hajlamos leszakadni. Aztán meg hajlamos nem reagálni az újrakapcsolódás gombra. Végtelen ciklusba esik önmagával és kész. Tegnap egész este ezt játszottuk mi ketten, a meebo meg én. Én adtam fel hamarabb. Bocs S@ti, bocs mindenki más.

Kaptam viszont egy cuki levelet, ami hasonló ahhoz, amit S@ti kapott korábban, csak ebben illegális filmletöltésre invitálnak. Ha tudnák, hogy modemem van...

Szia!

Már elindult a kedvenc oldalunk, még több tartalommal, képzeld, már dvd filmeket is lehet letölteni, és minden pazarul müködik már! Gyere és nézd meg magad!
http://önhatalmúlag.cenzúrázva.hu

Nekünk nincsen közös kedvenc oldalunk.

Ja és egy igazi nagy durranás is ott van az oldalon, tudod, amiről beszéltünk,m már tölthető!!
Na szia, majd jelentkezem még!

A Nagy durranást már láttam. A második részét is. Egyébként kinyomoztam a franciául beszélő arab nickű MSN-es fazonokat is. Van egy Skyblog nevezetű francia nyelvű oldal, körülbelül úgy kell elképzelni, mint nálunk a freeblogot vagy a Blogtért. Namost, a fejlett keresőjükkel rákerestem a nevemre és azt találtam, hogy így vagy úgy, de elég sok esetben előfordul a nevem egyes ottani bloggerek nevében - pl. graffenfolie -, de továbbra sem értem, hogy ebből hogy találják ki az nfol01-et. Chochónak annyiból rosszabb a helyzete, hogy létezik chocho.skyblog.com címen oldal. Mindezek ellenére továbbra is azt gondolom, hogy elmehetnek a beindított harckocsin túlra a webkamerájukkal meg a buzi rezgő figyelmeztetéseikkel, amit úgyis az elsők között kapcsoltam ki.

Ha már így benne vagyok a linkelésben, megemlítem, hogy ellátogattam a w3schools-ra, hogy megnézzem, mi a frászért nem valid a blog kódja. Kiderült, hogy a képeknél nem kell megadni, hogy a 450-es width érték az képpont, centiméter vagy deciliter, milyen jó, hogy én mindegyiknél pixelben adtam meg... Volt valami baja a felsorolásokkal is, de azt még nem fogtam fel teljesen, illetve az ellenőrző rutin szerint el kellene felejteni a bejegyzések címét kijelölő horgony name paraméterrel történő megadását. Jó, majd egyszer úgy lesz. De addig se feledjétek el a következő örökérvényű igazságot: The trouble with troubleshooting is that trouble sometimes shoots back. És az ő stukkere nagyobb kaliberű.