Valség gyakorlaton felvetődött a kérdés, hogy ki foglalkozott a házi feladattal és főleg ki vállalná a táblánál való bemutatását nevezett feladatnak, aztán, mivel valahogy senki nem jelentkezett, maga a tanár oldotta meg. Mint kiderült, ezt nem is lehetett úgy megoldani, ahogy pl. én is próbáltam, mert a megoldás módszerét addig nem vettük órán, a tanár pedig laza fél órás irkafirka után közölte, hogy "ennyit kellett volna megoldaniuk". Mi meg jót nevettünk, mert értettük a poént.

Az üzenőfalon meg annyit fogok változtatni, hogy a jelenlegi ellenőrző kód helyett mindenkinek el kell végeznie egy egyszerű számolást és annak az eredménye lesz a kód, amivel hozzá tud szólni, ha nem reklámbot. Lehetne mondjuk egy egyszerűbb Riemann-integrálás, ahol a változó hatványkitevője negatív, de az mégse lesz, mert pontosan én nem fogok tudni hozzászólni a saját üzenőfalamhoz, ugyanis ezt a hatványkitevős dolgot hajlamos vagyok elrontani.

Az ISzK-ba történő bejutás újabban eléggé nehézkes, mert nem elég, hogy a ruhatárnál nagy sor szokik lenni, a bejárati ajtó is érdekesen defektes lett valahogyan. A lényeg az, hogy kinyílik - legalább fél méternyire. Utána megakad a díszburkolatban. XXI. századi modern építészet rulez!

Vicces dolog ez a PHP nyelv is. Főleg ha sík tudatlanul kezd valaki egy egyszerű MySQL-lekérdezés megvalósításához. Akkor ugyanis tapasztal olyanokat, hogy a csúnya, gonosz MySQL-kiszolgálók nagyon értelmes hibaüzeneteket írnak neki a képernyőjére, és ugyanaz a kód a mellette helyet foglaló remek úriember accountjával gond nélkül lefut. Meg azt sem biztos, hogy megérti, hogy egy elsődleges kulcsként funkcionáló, manuálisan megadott háromjegyű számból miért generál egy másik számot az adatbáziskezelő. De azért szereti, mert otthon sikerül megírnia úgy, hogy látszik rajta, hogy ebből még akármi is lehet. Bár az ő és ű betűk helyén lévő kérdőjelek picit zavarják...


Fábry Sándor: És te miből élsz?
Kelemen Anna: Médiasztár vagyok.