A félév eleji nagy fejvesztett rohangálást szerencsére sikerült elkerülni, úgyhogy ráértem tizenegykor elindulni Prog 1 előadásra. Az előadás jellegzetes velejárója a helyhiány, ezért aki csak tudja, úgy állítja össze az órarendjét, hogy ne legyen ezelőtt más órája, mert kezdés előtt negyven perccel már nincs hely a nagyelőadóban. Én is úgy tudtam a többieknek három helyet megmenteni, hogy a cuccaimat szépen végigpakoltam a sorban, mintha ott már ülne valaki. Tudom, pokolra jutok ezért.

Egyébiránt ugyanaz a kedves jóember tartja, aki a hétfői adatszerket is. Kezdek rájönni, hogy valójában ezen az órán tanítanak valamit, a többin meg semmit. Legalábbis ilyenkor folyamatosan okulunk a politikai helyzetről, az egyetem működésének hiányosságairól és úgy általában a világról. És ez tök jó. Ma például megtudtuk, hogy a számítógép hülye. Ha hülye, akkor vagy nem csinál semmit - ez a jobbik eset -, vagy valamit rosszul csinál - ez a rosszabbik eset, lásd Neptun. Aztán, a programozó is lehet hülye. Szintén lásd Neptun. Pici szerint a Neptun önmagával sem kompatibilis igazán. Egy első sorban ülő elsős megkérdezte tőle, hogy akkor miért ezt használják, miért nem készítenek jobbat ennél? Maga a kérdés is hallatlan pimaszságról tett tanúbizonyságot, lélekben minden felsőbb éves felkészült a fehér iskolaköpeny takarásából elővillanó, a gyanútlan hallgatóra elemi erővel lecsapó, C és Java kódsorokkal gravírozott szablya színrelépésére, ám ehelyett egy sokkal megdöbbentőbb dolog történt: a mester válaszolt! Kifejtette, hogy a negyedéves hallgatók közül legalább nyolc olyat tudna most felsorolni, aki egy hónapon belül jobb rendszert írna ennél, nem beszélve az intézmény PhD-s tanulóiról és az oktatókról. Csakhogy az Oktatási Minisztériumban erről hallani sem akarnak, szerintük a rendszer használható, működik, és különben is. Ők nem használják ugye. És ha probléma van, azt a készítők felé kell jelezni, akik jönnek és megoldják, lévén ebből az egy termékükből élnek. Na igen, jönnek és megoldják... Néha tartanak a TO-soknak továbbképzést, amire illik felkészülten érkezni egy magát komolyan vevő cégnek. Esetünkben az illetőnél semmi nincsen, úgy kell neki laptopot, projektort kölcsönözni az egyetemtől, hogy el tudja olvasni ugyanazt a Powerpointos diabemutatót, amit két hónappal azelőtt ugyanitt ugyanezeknek elolvasott, és ez akkor karbantartás és képzés.

Délután háromra összetrombitálták azokat, akik akarnak jelentkezni angolból a negyedik, D félévre. Odaírták, hogy nyelvvizsgázottaknak. Szépen meg is jelenek a célterületen, már vannak páran. Jön a tanár, kábé ötven körüli, nehezen lélegző, túlsúlyos és ráadásul rossz a szeme is. Beültet minket egy terembe, végigkérdez, hogy kinek mije van, mikori, hanyadéves, milyen szakos. Amikor a harmadik mondja azt, hogy a nyelvvizsgája folyamatban van, akkor megkérdezi, hogy mi a bánatot jelent az, hogy folyamatban van? Már levizsgázott, de még nincs papírja? Nem, márciusban fog menni vizsgára, hátha sikerül. Szóval nyelvvizsgázottaknak. Majd meglátjuk, mi lesz így.

A húszperces megbeszélés amúgy negyvenöt percig tartott, utána három perc alatt sprinteltem át a világ másik végére, a matek épületbe, mert jó lenne végre bejutni arra az órára is, ami nekem kötelező szakmai tárgyam lenne, és amiről múlt félévben a második előadás elején küldtek ki mindenkit, aki nem elsős. Most is kiírtak egy szép, 100 fős létszámlimitet, ami egy dolog, mert ezt lehet bővíteni. Csakhogy, az órát a tanár egy remek kis 40 fős teremben akarja tartani, és még ő csodálkozik, hogy mennyien akarnak jönni. Mire én odaértem, még a folyosó is tele volt emberrel, nagy nehezen odafurakodtam az ajtóhoz, és azt láttam, hogy beszél valamit a lehetetlen helyzetről és esetleges megoldásáról, de szájról nem tudok olvasni, a mögöttem állók meg ordibáltak kifelé a folyosóra a többieknek, hogy éppen beszél valamit, de nem hallják ők sem. Meg én sem. De abban sem vagyok biztos, hogy a harmadik sorban ülők hallották. Állítólag jövő hétre kitalál valamit. Hálistennek idegbeteg csoporttársunk nem jött el, különben nekünk kellett volna lefognunk, nehogy a tanárt szétszaggassa óra után.