Ez itt egy képekből álló logikai puzzle. Nem könnyű összeilleszteni a darabkákat; ha sikerül, megtudod, Nfolnak miért nincsen most és miért nem lesz egyhamar szélessávja, valamint az is körvonalazódni fog benned, hogy itt bizony keményen ütik egymást ugyanannak a cégnek az állításai, továbbá hülyének is nézik az ügyfeleket.


Az egész ezzel kezdődött, még tavaly nyáron. A T-Online vonatkozó weblapjáról.


Az idei szerződésem leglesúlytóbb részlete, a tavalyiról kopipésztelve.


Mondom, ez egy 2006. júniusi szerződés. És ezen a listán nem szerepelünk.

Tehát már tavaly nyáron is volt, ami még ma sincsen, és holnap sem lesz. Valamelyik nap Nándóval arra a következtetésre jutottunk, hogy az lehet a probléma, hogy túlságosan közel lakok az ukrán határhoz (cirka hatvan kilométer egyébként), és ez azzal jár együtt, hogy a foglalkozásunk magától értetődik; namost az egész napos fárasztó benzin- és cigicsempészet mellett nyilván alig van már energiánk szórakozni, úgyhogy francba az internettel is, nem kell az ide...