Felébredek: esik. Kimenni nem lehet, füvet nyírni nem lehet, kutyát simogatni nem lehet, mert esik. A tévében nincs semmi értelmes műsor, nincs indíttatásom ahhoz sem, hogy akármit is csináljak. Úgyhogy csak fekszek az ágyon és bambulok. Nem, még MGS3-hoz sincsen kedvem most. Ráveszem magamat a rendrakásra, alig kezdem el, jön nagymamám, hogy adjak friss vizet a kutyának, mondom neki, hogy szakad az eső, majd adok neki vizet, ha csendesedik, erre én leszek a világon a legnagyobb ellenséges létforma a szemében, mert "egyszer csinálnám azt és akkor, amire kérnek"... Jól megsértődik, én meg egész nap nem vagyok békülős hangulatban. Nincs ami megváltoztassa a hangulatomat. A Forma-1 is unalmas volt. Jobb híján az SG-ről lementett egyik hírt olvasgatom, ami arról szól, hogy a Microsoft szeretné az Xbox360-nal visszahozni a nyolcvanas évek játékainak hangulatát. Tök jó, akkor megint lesznek rasztercsíkok meg öt perces töltési idők?

Az m1-en a nyár folyamán négy Michael Moore filmet fognak vetíteni, ebből ma a Roger és én című volt soron, amely egy Flint nevű város felemelkedéséről és lepusztulásáról szól. Moore is ott született, a helyiek döntő többsége a General Motors flinti üzemében dolgozott, amely a GM egyik első gyára volt. A gondok akkor kezdődtek, amikor a GM vezérigazgatója, Roger Smith bejelentette, hogy elbocsájtanak párezer embert... Moore hosszú időn keresztül próbált találkozni Roger Smith-szel, de mindig megakadályozták ebben. A film tehát dokumentumfilm, egyszer érdemes megnézni, van benne ugyanis egy kalap irónia, amire fogékonyak vagyunk nagyon. Egy alkalommal például a munkanélküliségben nyomorgó flintiek nagyszabású parádét rendeznek, amelyen megjelenik az akkori Miss Michigan is, Moore megkérdezi tőle, hogy milyen érzés számára a bedeszkázott üzletek között felvonulni, mire a nő azt válaszolja, hogy szörnyű az ottaniak helyzete, de azért szavazzanak majd rá a Miss America választáson... Ja, és ezt a filmet a világon bárhol le lehet vetíteni, Flintet kivéve. Ott minden mozi bezárt.