A mai bejegyzést egyfajta részvétnyilvánításnak szánom, méghozzá S@ti részére, akinek a hárompont című blogpostjából kiolvasható, hogy elpusztult Trinity, aki nemcsak egy macska volt, hanem az első és valószínűleg utolsó olyan macska, amely ebben a blogban nevén nevezve szerepelt és válaszolt riporterünk bulvárszagú kérdéseire.

Nekem sosem volt macskám, nem is nagyon vágyom arra, hogy legyen, mivel inkább a kutyákat bírom ki idegileg. Három évvel ezelőtt történetesen nekem is elpusztult az akkori kutyám, ebben persze nem kis szerepe volt kedvenc körzeti állatorvosunknak, aki váltig állította, hogy annak a kutyának semmi baja nincsen, csupán elcsapta a gyomrát valamivel, kap két injekciót és holnap már szalad is. Hát, nem szaladt, nemhogy másnap nem, de soha már. Gyomorrontástól nem szoktak állatok teljesen legyengülni, nem kell őket megmenteni attól, hogy a vizestáljukba fulladjanak, satöbbi. Végül, két nappal később jutott el egy olyan állapotba, amikor látszott, hogy rosszabbul nincsen ugyan, de jobban sem lesz ennél, így pedig kín neki a levegővétel is, úgyhogy elaltatták. Vele együtt pedig eltűnt rengeteg élmény, emlék, amelyek közül pár vissza-visszatér, amikor a mostani jószág csinál valamit, mondjuk megpróbálja elhurcolni az asztalról az IDE-kábelt.

Én meg másnap mentem szóbeli érettségire, ahol a történelem tételben különös hangsúllyal mondtam ki azt, hogy súlyos veszteség...

Trinity tehát nem hallgat többé Massive Attackot meg Airt. S@tinak már elmondtam, amit ilyenkor szokás és illik, és remélem, hogy S@ti mihamarabb tudja pótolni a hiányt.