Innováció. Mit takar ez a szó? Vajon azt értjük rajta, hogy valaki kitalál valami teljesen újszerűt? Vagy azt, hogy valami meglévőt átalakít, kicsinyke pluszokat ad hozzá és rútul felhasználja az előző bejegyzés első néhány mondatát a következő napi bejegyzésben mindössze azért, mert egy rakás dolgot elfelejtett az előző bejegyzésbe beleírni? :]

Még tegnap történt, hogy volt olyan másfél óra, amikor nem esett az eső. Még ezelőtt a másfél óra előtt voltunk bevásárolni, és amint a parkolóban a megvásárolt árucikkek csomagtartóba történő áthelyezésével foglalatoskodtunk, odajött hozzánk egy fazon, és elkezdett valamit szövegelni az adónk 1%-áról, meg hogy ő mittudomén milyen szervezetnek a munkatársa, és akkor egyszázalék meg a bangladesi három orrlyukú árva... Mivel különösebb figyelmet nem szenteltünk neki, tett még egy próbát egy másik, jobbérzésű emberekben - tehát amilyen én nem vagyok - vészharangot megkongató történettel is, és tulajdonképpen nem jött rá, hogy az egyszázalékos dumával rögtön lejáratta magát, hiszen annak már lejárt a határideje vagy másfél hete. Mivel nem mutatott hajlandóságot a távozásra, sőt, hihetetlen nyugalommal szemlélte a rakodás kényes műveletét, kénytelen voltam odafordulni hozzá, eképpen:

- Látja az arcomon az érdeklődés legkisebb jelét, uram?
- Nem.
- Maga szerint ez véletlen, vagy jelent valamit?
- Viszlát...
- Pontosan.

A stílusváltással kapcsolatban azt találtam ki először, hogy a sok link helyett lesz egy legördülő választómenü, amit nevével ellentétben nemcsak a választásra jogosult olvasók használhatnak, és akkor ott a menüpontok lesznek a stílusok jól. "Technikai problémák" miatt ez a megoldás elvetésre került, helyette lettek kisképek, amiknek az elrendezése és alakja jelenleg is kétséges, a létezésük viszont garantált. Az archívumot meg szépen összenyomtam ilyen kis naptárszerű izévé, elegendő számú panaszlevél esetén lehet szó arról, hogy a hónapok sorszáma mellett megjelenjen a hónap neve is címke formájában, de ha ez előfordul, akkor én tényleg szögre akasztok valamit, és a levélküldőkre kiterjesztem az Insta-gibet. Ja igen, és tudom, hogy már június van, júniusi link meg még nincs, de egészen konkrét információim vannak arról, hogy még egy hétig nem is lesz bontás, mert minek...

Szintén tegnap történt, hogy a Loki másodszor is megnyerte a magyar futballbajnokságot. Jó, most lehetne arról beszélni, hogy a DVSC-nek mennyire volt ellenfele a Lombard Pápa, miközben az Újpest a Fehérvárral játszott - illetve fordítva volt inkább... Meglátásom szerint az Újpest elsősorban fejben veszítette el a meccsét még az elején, mert ha nem így lett volna, akkor Rajczinak sem kellett volna kiállnia. Az azutáni események már mind az idegesség miatt voltak, és egy bajnokjelölt csapat nem játszhat így senki ellen. Szerintem. Remélem Debrecenre nagy hatással lesz a győzelem, bízok a Kalkulus kettesben...

És a végére íme egy újkeletű hoax, amit hol máshol kap az ember, mint iWiW-en...

Van egy szolgáltatás, a http://www.mobilpont.hu-n, amivel, ha akarsz, akkor kereshetsz 1 kis pénzt. Lényege, hogy reklám SMS-eket kapsz. Az általad olvasott SMS után 5 Forintot kapsz. A barátaid által fogadott SMS-ek után még kapsz 5*3 Forintot. Az ismerősök által fogadott SMS-ek után kapsz 15*2. Kampányonként pedig 50 forintot írnak jóvá. Ha érekel, keresd fel a honlapot! Pénzszerzésnek nem rossz és nem is kell megfeszülnöd a tevékenységért! Az ajánlónál, kérlek add meg a számom!! Tel: xxxx-xxxxxxx
Olvasd el a tájékoztatót, ott több infót találsz erről az egészről!

Eleve mi az, hogy "barátaid" meg "ismerőseid"? Ezt ki dönti el? Meg nehogymár a körlevelek után körsms-ek is elkezdjenek terjedni, mert menten az árokba hajtok. Várom a fejleményeket mindenesetre, és szeretnék találkozni azzal az emberrel, aki ezzel bármennyi pénzt is keres, valamint nem a Mobilpont tulajdonosa. Meginnánk valami szénsavasat, elbeszélgetnénk az egészről. Csak nehogy nekem kelljen a végén fizetni...