Bár ma reggel is úgy nézett ki, hogy az időjárás eljátssza playbackról legaktuálisabb slágerét, a Megint kib*szott hülyén viselkedem címűt, mint tegnap vagy tegnapelőtt, végül megúsztuk az esőt. Persze ha nem úsztuk volna meg, az sem tántorított volna el a Kalkulus előadástól, hiszen mindenki tudja rólam, hogy ha integrálás, akkor ott a helyem. Ezt a szlogent kicsit módosítani fogom a jövő héten a differenciálegyenletekre való erős tekintettel. Tegnap Kalkulus gyakorlaton ugyanis újabb háromfajta differenciálegyenletet sikerült megismernünk, így már annyian vannak, mint Hófehérke és a törpék összesen, és nagyon remélem, hogy a herceg és a mostoha nem csatlakozik már hozzájuk. Tehát tegnap (is) találkoztunk olyanokkal, mint Bernoulli-diffegyenlet, Riccati-diffegyelnet, meg egzakt diffegyelnet. Amikor ez felkerült a táblára, valaki megjegyezte, hogy milyen fura nevű matematikusok vannak: Bernoulli, Riccati, meg Egzakt.

Ezt konkrétan elmeséltem ma WarPriestnek is előadás előtt. Nem részletezném az előadás anyagát, akit érdekel, az felvételizzen az Unidebre PTI szakra - PM és PTM már nem indul... - és majd meglátja, mert máshol nem így tanítják ezt. Óra után még maradtunk, mert WarPriest másolta az anyagot, én meg addig nézelődtem a K/2-ben, míg az egyik beszivárgó emberben saját gimnáziumi osztályfőnökömre ismertem rá. Éppen szakvizsgára készül. Nemtom hanyadikra. Végülis eddig csak infó, matek, fizika és filozófia szakot végzett, nyilván kell még valami. Félreértés ne essék, remek személy ő, különösen így visszagondolva a gimnáziumi időkre, amikor azt gondoltuk sokan az osztályból, hogy ő igazi hangulatember, és hogy a szigorúság szobra lehetne. Egyetemen minden más. Annak idején én is kiröhögtem azokat, akik a középiskolából továbbtanulva azt mondták, hogy inkább érettségiznének minden hónapban, ha kiváltana egy vizsgaidőszakot; most meg én is valami ilyennel biztatom érettségire készülő ismerőseimet, és csodálkozom rajta, hogy kiröhögnek érte.

A vonatom késett, ez még a legújabb olvasók számára sem újdonság. Még akkor sem, ha történetesen egy tökéletes n-dimenziós téglában élik életüket. Amíg hazaérek, elmesélnék egy élményt, amelyet Philip K. Dick A kizökkent idő című, hát... nevezzük regénynek... szóval amit A kizökkent idő elolvasása jelentett. Először is, javaslom mindenkinek a mű elolvasását, mert eléggé fordulatos a cselekménye, ráadásul ez is olyan mű, amely igazán a letétele után kezdi dolgoztatni az agyadat. A történet röviden: Ragle Gumm húgával, annak férjével és az ő gyerekükkel él egy házban egy város csendes lakóövezetében. A férfi a helyi napilap játékának örökös bajnoka, napjai azzal telnek, hogy a napi szelvényt hosszas számítások árán kitölti és beküldi, ezzel elég szép pénzt keresve. Azonban folyamatosan gyötri egy érzés: úgy érzi, hogy valaki figyeli őt, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak. Gyanakvása pedig úgy lendületet kap, amikor sógora egy olyan villanyzsinórt akar meghúzni, ami soha nem volt azon a helyen, egy omladozó épület téglái között pedig érvénytelen telefonkönyvet és egy teljesen ismeretlen, Marilyn Monroe nevű színésznőről szóló plakátot talál. És ami a legmegdöbbentőbb: minden miatta történik. Mondom, ajánlott.

Olvasom neten a híreket, köztük találok egy olyat, miszerint Irán Észak-Koreától huszonakárhány darab leselejtezett szovjet rakétafejet vásárolt. Érdekes üzlet ez abból a szempontból, hogy Észak-Koreának milyen cuccai lehetnek még a raktárban, és egészen meglepő annak fényében, hogy Irán váltig állítja: nekik a dúsított urán csak energiatermelésre kell, a Nemzetközi Atomerengia-ügynökség pedig a semmire veri a nyálát... Értem én, hogy ők a rakétákkal akarják az energiát eljuttatni az ország egyik végéből a másikba, de gyanúsak picit. Remélem nem jut eszükbe tesztelni, hogy valóban elhordanak-e azok a röppentyűk Európáig, b*ssza meg...