Ma megint időben indultam el programozás gyakorlatra, és ma megint hajszál híján értem oda. Ennek oka egyértelműen az, hogy nekem huszonnégyes busszal kell egyetemre bejárnom, na meg persze az, hogy nevezett járat vezetője szerda reggelente mindig az a napszemüveges, ultralaza fickó, aki a gépszörnyet egy kézzel uralja, mert a másikkal integet a útmenti összes fűszálnak, ha meg nem, akkor méternyire lógatja ki az ablakon. A karját. Ejnye már!

Tehát az én órám szerint még tizenkettő másodperc volt tíz óra nulla nulláig, amikor felértem a harmadik emeletre. Természetesen ilyenkor az a minimum, hogy az óra később kezdődik, vagyis a francnak siettem úgy felfelé. WarPriest már ott van, amikor én odaérek, mindketten reménykedve várjuk Tamás érkezését, ami egyet jelent a zéhá kiosztásával. Ennek megfelelően ő megérkezik, mi betódulunk a terembe, kikutatjuk saját dolgozatunkat, aztán az eredményt értékelve vagy örülünk, vagy nem. A magam részéről az előbbi ágra adódik a vezérlés, bár egy kevésbé felkészített program az elvárttól ekkora mértékben eltérő bemenetet kapva azonnal kidobna pár segmentation faultot... Mert igen, pénteken sejtettem, hogy nem lett túlságosan szar, és igen, tegnap este sejtettem, hogy túlságosan jó sem lehet, erre most nézem, és azt látom, hogy 32/40. Persze ez úgy, hogy a gyakvezetőnk rendes arc, és például a két sor felcseréléséért mindössze egy pontot vont le a tízből.

Viszont a második és harmadik feladatból kiderült valami érdekes. A lista bejárásánál én valamiért mindig egy for ciklust építek fel, és azzal megyek végig, holott gyakorlaton mindig while ciklussal dolgoztunk a táblánál. Namost, amit én írtam, az egészen jó volna, csak éppen a legutolsó elem előtt megáll, mert megszűnik teljesülni a feltétel. Mostmár értem a tegnapi hibát. Mostmár értem, hogy a beadandók közül minimum két feladat miért dobált szegmens hibát. K*******t!

Az ISzK-ban kiderült, hogy az ISzK, mint olyan, nem látja el kellőképpen a feladatát. Ülök ugyanis az egyik gépnél, amikor Dávid gondterhelt arccal megérkezik, és óvatoskodva megkérdezi, hogy windowsos gépnél ülök-e, és hogy lehetne-e szó arról, hogy pár percig átadjam nekik. Mivel abban a pillanatban éppen nem mentettem életet MSN-en, csak vártam, hogy a Live For Speed S2alpha T verziója lecsorogjon végre, odaengedtem őt és két ismerősét azzal a feltétellel, hogy ha a letöltést kilövik, terminálom őket a helyszínen. Ők nekiláttam valami kacifántos Word-dokumentum szerkesztésének, én meg addig a leghátsó sorban álldogáló Linuxos gép melé telepedtem le. Ott nem ült senki egész nap, szerencsétlen gép ugyanis látszólag bele volt halva a login képernyőbe. Azért megpróbáltam belépni, ami abból állt, hogy ráklikkeltem a user ikonra, majd vártam két percet, hogy a kurzor átérjen a jelszót bekérő mezőbe, ahová percenkénti egy karakteres sebességgel be is érkezett a jelszó - ez eddig tíz perc -, majd pedig kövér enter hatására megjelent a teljesen üres desktop. Ez egy újabb távoltartó faktor gyakorlatilag az ISzK-t látogató korosztály kilencven százalékának, viszont aki látott már BlackBoxot, az nem esik kétségbe, hanem lehúzza az egeret a képernyő aljára, ahol megjelenik a tálcaszerűség. Akkor indítsunk egy böngészőt, amiből Debian lévén körülbelül mindegyik létező telepítve van, viszon mindegyik öt perc alatt indul el. Eddigre Dávidék rájöttek, hogy a flopimeghajtó bukott matekból, mert telinek látta a félig teli lemezt, úgyhogy visszaadták a helyemet. A Linuxos géphez meg leült valaki, aki kevésbé volt türelmes, mint én, és alig egy perces várakozás után nyomott egy erős resetet.

Adatbázis előadásra bementem, mert legalább bent is vagyok, meg lemásolom Juli fejgeom gyakorlati jegyzetét, amiben rémülten fedeztem fel a másod- és harmadderiváltak színre lépését, aminek annyira nem örültem. Utána hazaindultam, szépen sütött a nap, meg minden, csak egy idő után feltűnt, hogy nedvesedik rajtam a póló, a táska és a haj is, ugyanis olyan betyár nyári zápor kerekedett, hogy még felhő sem volt az égen, amiből essen, mégis esett.