Reggeli után szavazás, ahogy azt kell, utána meg próbálj értelmes dolgokkal foglalkozni, úgymint, esetleg, netán, és még sorolhatnám. Tegnap este WarPriest megszámolta, hogy neki hányszor fut végig a csík a Windows logó alatt bootoláskor, és elég nagy szám jött ki ahhoz, hogy én javasoljam az indításonkénti újratelepítést. De erről nem írok többet, hiszen ezeket majd a történések átélőjétől is szeretném olvasni és nem akarom elrabolni a témát. Burkolt célzás hangzott el, folytatjuk műsorunkat.

Vajon a focisták mennek szavazni? Mert a Ferencváros - Diósgyőr mérkőzés annyira nem volt jó, hogy komoly néptömegek érdeklődését felkeltse, még akkor sem, ha volt kilátás némi csetepatéra. A meccs során fellépő izgalmas pillanatokat viszont isteni érzékkel rondította el a játékvezető, aki valami csúnya szembetegségben szenved, ugyanis egyik oldalon egy milliméternyi lest meglátott, a másikon meg azt sem vette észre, hogy valaki a kapu előtt előbb vállal levette a labdát, azután pedig egész bal karján végigcsúsztatta, végezetül kicsit maga elé tette tenyérrel, aztán gólt lőtt a kezezést hevesen mutatogató védők és a kapus asszisztálása mellett.

Ebéd után jött Imola, a nagydíj, és jött vele Gyulai is az utálatos "kezdjük rögtön játékunkkal" beszólásával. Ez a mondat tőle, nekem, egyenértékű egy hadüzenettel. Most toborzok sereget.

Az is tetszett, hogy a stúdióban mindenki annyira mondta, hirdette, hogy igen, európai helyszínen van a futam és mennyire nagy változások lesznek itt, meg így, meg amúgy. Hát, akkora nagyot fordult a Forma-1 világa, hogy alig győztem nézni. Először is, úgy hittem, hogy a pályán mindig köröz kettőnél több autó egy időben, de a közvetítést elnézve megrendültem eme hitemben, a mezőnyből Michael Schumacher és Alonso volt látható az idő 99 százelékában. Ők persze jól elvoltak egymással, egy darabig még izgalmas is volt - bocs Nándo, hogy már szombaton megmondtam neked, ki fog győzni ma; nem akartam elrontani a szórakozásodat... A többi pilóta sehol. A Honda mindent elrontott, amit lehetett, Fisichella a másik Renault-ban nemtom mit művelt, McLarenék meg ezüstből szürkére váltottak. Már kezdem azt hinni, hogy Raikkönen csak nyomás alatt bír haladni, amikor a mezőny végéről kell feljönnie, teli tankkal. Ferrariék örvendetes módon magukra találtak, remélem, hogy ez a teljesítmény nem csak itt, Imolában jött elő belőlük, mert ha igen, hát az... nem szép.

Akár párhuzamot is vonhatnánk a választás és a futam között: ugyanaz a szín volt elöl mindkét helyen; viszont itt a másodiknak nem mondják azt, hogy majd négy év múlva újra megpróbálhatod...

Hátravan még egy aktuális szkrínsot, amin megszemlélhető legjobb barátunk, a fű:

060424.jpg