Bár a cím - napjaink mindenféle címszavaiból kiindulván - éppúgy lehetne egy mitológiai történet felelevenítése vagy egy torrent-tracker örömteli újraindítása, történetesen egyikhez sincsen semmi köze, aki pedig mégis talál valami összefüggést, az magára vessen.

Ma volt olyan órám, hogy Programozás gyakorlat, ami nagyon szép, nagyon jó, meg minden, csak már picit - de egészen picit - unalmas a listákkal való foglalkozás, tekintve, hogy amit valaki a táblánál próbált megoldani, azt én a gép előtt ülve ugyanúgy megoldottam; a hangsúly a megoldottamon és a mán van, merthogy ma megoldottam, tegnap meg nem tudtam megoldani. Sebaj, legalább informálódtunk a pénteki - bocs, csütörtöki - zéhával kapcsolatosan. Így annyit már tudunk, hogy valószínűleg három feladat lesz (vagy négy), ezek között lesz egy kétdimenziós tömb (vagy nem), egy listaműveletes (vagy nem) és egy harmadik (meg talán egy negyedik), ami egyszerűen csak valamilyen.

Az ütemtervben lefektetett ISzK-béli látogatás és az azt követő majdnembealvós előadás után vígan indultam hazafelé kisírni a tegnapi napot, mert tegnap nem sikerült az sem, viszont éjjel rámjött a fejfájás legalább... Tehát felszállok a 24-es buszra, gyanútlanul. Nfol ekkor még nem is sejtette, hogy...

...hogy annak idején az Ikarus Járműgyárban az autóbuszok összeszerelése nem a fő profil volt. Sokkal valószínűbb - és hihetőbb is egyben -, hogy a mérnökök titokban valamilyen csúcstechnológiát használó orvosi műszer elkészítésére kaptak utasítást. Hosszas rajzolgatás, kutatás, próbálkozás és szimulációk eredményeképpen elkészült egy igen modern, mondhatni űrtechnológiás eszköz, amellyel a páciens hétköznapi rutinjának megzavarása nélkül lehetett az esetleges vesekövet meglepő hatékonysággal szétrázni, ultrahang, ultrahangos rockzene vagy ultranagy basszusláda nélkül. Sajnos a megrendelőnek nem tetszett a mérnökök által tervezett forma, úgyhogy kilépett az üzletből; a derék mérnökök viszont nem hagyták veszni munkájukat, ezért az eszközt kicsit átalakították, ráhúztak egy szép nagy, ormótlan bádogkasztnit és nekiláttak a tömegtermelésnek.

Jusson hát eszedbe a derék mérnökök a te egészséged érdekében végzett fáradságos munkája, valahányszor kirázza belőled a lelket egy 280-as Ikarus autóbusz.