The following takes place between 7:00 A.M. and 8:00 P.M. on the first day of the week. Events do not occur in real time, due to insufficient fines. We are sorry about that. Honestly. Also Jack Bauer is absent. I swear.

Tök jól indul a nap, még semmit nem csinálok, máris elcseszem. Az óra időben ébresztett, én időben le is nyomtam, hiszen már felkeltem, friss vagyok és éber, csak éppenhogy visszacsukom a szememet egy pillanatra - a következőben meg már fél nyolc van. Innentől világos, hogy az első előadást bukom: nincs az a hatalom, aminek hatására én, mint olyan, öt perc alatt felkeljek, felöltözzek, összepakoljak, kiérjek a buszmegállóba, beérjek az egyetemre, felszaladjak a matek épületben a negyedikre és még a tanár érkezése előtt bejussak az előadóba. Akkor meg minek induljak el egyáltalán, legalább eggyel kevesebben hunynak el az előadás közben túlburjánzó unalom végett.

Második előadásra azért mindenképpen bemegyek, nemcsak azért, mert jól fejlett lelkiismeretem már az első óra elmulasztása okán is nemtetszésének adott hangot, hanem azért is, mert Bácsó tanár úrhoz nem lehet nem bemenni órára. Múlt hét óta meggyógyult, mint mondotta volt, elgázolta az influenza, és ma sem fog rendes órát tartani, mert doktori szigorlatra kell mennie, de azért abba az egy órába ügyesen beleszőtte a kis poénjait, amelyeket én most nem leszek rest megosztani a kedves olvasóval:

"Ha valaki sokáig él, azt definiál, amit akar."
"Minden baj a logikából származik."
"Ez nem a katonaság, hogy egy csillaggal több..."
(a doktori végzettséghez kapcsolódóan)

Óra után mentem az ISzK-ba örülni, mert hát ma van a prog 1 feladatok beadási határideje, és szombaton este még nem igazán volt szilárd elképzelésem arról, hogyan is kellene érteni a feladatok szövegét. Amivel bajunk volt, az csupán annyi (röviden összefoglalva), hogy a feladatok megfogalmazásából kiolvashatóak bizonyos határok, illetve az is, hogy konkrét helyzetekben mit kell hibaként értelmezni; arról viszont nincsen szó, hogy ha a határokat átlépjük, akkor mit kell tenni. Ha ugyanis figyelmen kívül hagyjuk, akkor lehet, hogy a programunk a teszteléskor kap ilyen "szabálytalan" paramétert, és akkor bukta; ha meg csinálunk erre az esetre hibakezelést, akkor megjelenhet olyan eredmény a kimeneten, ami nem az elvárt kimenetek egyike, azaz bukta. Most annyi derült ki, hogy a programoknak annyit kell csak tudniuk, ami a feladat szövegében meg van határozva, nem többet és nem kevesebbet; így csak reménykedni tudok, hogy a tesztesetek mind értelmes adatok lesznek, és a család átlagjövedelmének kiszámításakor nem adnak meg olyan családot, ahol nulla darab családtag van, mer’ az nem család, hanem semmi, azaz nem dolgozik, azaz nincs jövedelme, azaz átlagjövedelme se nincsen neki.

Fejgeom gyakorlatról is majdnem elkéstem, ennek oka abban keresendő, hogy a ruhatár elé érve mindenhol éreztem magamat, csak Debrecenben nem. A sorban ugyanis egy honfira hat-hét arab, japán, kínai és skandináv diák jutott, akikkel mind a ruhatáros bácsi, mind a biztonsági tata jól eltársalgott. Utóbbiból egy jelenet: srác menne befelé a könyvtárba kabátban, táskával, kajával a kezében, de a biztonságos bá’ erélyesen elé áll és elkezd kézzel-lábbal mutogatni, hogy takarodjon a ruhatárba előbb. A sorban állók beszélgetéséből is kiszűrtem egy részletet, éppen a droidot emlegették, pontosan ezeket a szavakat használták: "...and that moron sent me back here when I was entering the library with this lil’ bag...", "...he’s stupid, though..." A gyakorlat rémesen unalmas volt, eleinte az asztal síkjának normálvektorával próbáltam az államat alátámasztani, de nem sokra mentem vele...

Még írnék valamit, csak aggódom, nehogy túl sok ujjlenyomatot hagyjak a billentyűzeten, mert a végén egy sötét színű terepjáró beépített optikai leolvasójában találom valamelyik ujjpercemet... A TESCO pedig nem áruház, hanem egy olyan hely, ami összegyűjti az adott környék összes anomáliáját, majd ezt szétosztja az alkalmazottak között, ebből pedig olyan érdekes dolgok sülnek ki, mint a félliteres kenyér vagy az önnön csomagolásától is romló hússzeletek. Kisülnek, ééééérted?