Sosem fogom megérteni, hogy ha egyszer az első két hétben lehet érdemben bármilyen tantárgyfelvételt elintézni, akkor valakinek miért a harmadik hét utolsó napján jut eszébe, hogy tőlem megkérdezze, hogy tudok-e valamit erről meg arról... Valószínűleg nem is érdekli őket a tárgy, egyszerűen van egy olyan kisugárzásom, ami miatt mindenki oda szeretne jönni hozzám beszélgetni valamiről, bármiről, és hát ehhez kell egy indok, ugyebár. Hé, az a repedés még reggel nem volt ott...

A Kalkulus 2 előadás mérsékelt izgalmassága nem igazán volt meglepetés, de legalább normálisan el van minden magyarázva, nyelvtanilag méginkább helyesen: meg van mondva. Másoknak bizonyára sokkal szórakoztatóbbnak tűnt a dolog, a mögöttünk ülők például másfél órán keresztül azzal múlatták drága idejüket, hogy előbb a prof által kiejtett mondatok mindegyikén kuncogni kezdtek, azután ezt logikusan továbbfejlesztették úgy, hogy minden szón, minden szótagon, végül pedig minden hangon találtak valami vicceset. Az tény, hogy Daróczy tanár úr néha annyira belelelkesedik a magyarázatba, hogy kis híján nevet a fondorlatos lépéseknél. Hiszen ő tudja, hogy hol csal. :)

Óra után fénymásoló, majd ISzK, ahol Zsubitól megtudtam, hogy mintegy pár napja ismét ír naplót, ami jó hír, remélhetőleg azóta már a nyelviskolát is megtalálták abban az utcában, ahol van. Mert a keresésnek az a lényege, hogy a keresett dolog ott legyen, ahol keressük. Így baromi könnyű lesz a keresés, legrosszabb esetben is elsőre megvan minden. Az SG fórumon beindult a bbLean topik, most mindenki nagyon bizakodó, záporoznak a kérdések, hirtelen ellepték a Hogy néz ki az asztalodat is a bbLeanes fotók. Ez nekem nagyon jó lesz, mert innentől kezdve mindenki engem akar majd kérdőre vonni mindenért, máris megkaptam például kétszer, hogy én rávettem a többieket erre az egészre, holott nem csináltam mást, mint hogy belinkeltem pár képemet a topikba, meg válaszoltam azoknak, akiket érdekelt, hogy mi is ez az izé, és nem ígértem senkinek tízezer dolcsis jutalmat, sem a DeviantArt szerverét ajándékba. Na jó, egyszer igen...

Nincs is ezzel baj, mert szívesen segítek, meg osztom az észt is, ha kell, mégha nekem sincsen belőle sok, a bbLean meg tényleg hasznos program. Volt. Merthogy jelenlegi állás szerint a projekt halott. A grischka nevű programozó, aki a program alapjait és legjobb pluginjait készítette, saját bevallása szerint nem foglalkozik most sem a jelenlegi kiadással, sem a következő verzióval, ehelyett inkább a Blackbox-vonal másik végét jelentő Xoblite jobbításán fáradozik qwilkkel együtt, és úgy néz ki, hogy az Xoblite lesz az a program, ami néhány verziószámemelés után átveszi a bbLeanben oly jól működő apró funkciókat (rögzíthető menük, mappák megnyitása a menüben, stb.). Azután meg mindenki eldöntheti, hogy jó-e neki egy hosszú ideje változatlan, jól megszokott, jól működő shell árnyékolt betűk nélkül (bbLean 1.16.), vagy áttér a némileg más szellemben készült Xoblite-ra, amiben van árnyékolt betű, van szép elmosódásáseffekt, viszont kevésbé lehet Windows-szerűvé tenni mondjuk a tálca használatát. Nekem ezek nem hiányoznak, a bbLean meg valószínűleg két év múlva is éppilyen jól fog működni, mint ma, feltéve, hogy nem váltunk közben Windows Vistára, feltéve, hogy addig megjelenik a Windows Vista és feltéve, hogy nem rajzolom le Mohamed prófétát. Mert akkor nagy bajba kerül Mexikó és Olaszország.