A csütörtöki nap az olyan, hogy reggel sokáig nem kelek fel, egész délelőtt a The Movies-szal játszom, ebéd közben eszembe jut, hogy meg kellene tanulni a határozatlan integrálás feladatmegoldásához használatos módszereket, meg még valami homályos képet is kellene alkotnom magamnak a félév első Algoritmuselmélet gyakorlatáról, amihez tudom majd hasonlítani a tapasztaltakat. A The Moviesban már sokat haladtam előre, Pointer Array nevű stúdiómmal az ötévente megtartott díjátadó gálákon sorra nyertem el azt a díjat, amellyel bónuszként a tudósaim gyorsabban fejlesztenek a technológián. A gond ott kezdődött, hogy a negyedik ilyen bónusz után egyszerűen nem volt mit fejleszteniük a tudósoknak a laborban, annyira előrehaladtak a korhoz képest, és az ezután elnyert két ugyanilyen bónusszal semmire nem mentem, más díjat meg sosem nyertem. :(

Közben eszembe jut, hogy a beadandó feladatok között, a számológépesnél van egy elég komoly elírás, hiszen úgy hangzik a feladat, hogy amennyiben az osztás műveletnél a második operandus nulla, akkor eredményül nullát kell kiírnia a programunknak, mert nullával nem lehet osztani. A leírás majdnem tökéletes, azt hiszem WarPriest vette észre előbb; a kódba ugyanis bele kell építeni a következő feltételt:

if ( username == "cnorris" && op2 == 0 ) printf("1 CNRK\n");

azaz ha a programot Chuck Norris futtatja, akkor a nullával való osztás eredménye 1 Roundhouse kick legyen.

Algoritmuselmélet gyakorlatra tartván a 24-es buszon ellenőrzést tartottak a kalauzbácsik, egyik útitársunk pedig előbb ügyes időhúzással, a megállóba beérvén pedig halált megvető bátorsággal a buszból szinte kiesve próbált büntetlen maradni, de az ellenőr nemcsak magasabb és erősebb volt, de még utazótáska sem nyomta a vállát, így hát a nyitott ajtóban állva próbálták eldönteni, hogy kinek van igaza. A gyakorlat nem volt valami izgalmas azt leszámítva, hogy a névsor összeállítása során nettó tíz percet vigyorgott mindenki, hiszen sikerült olyan csoportot összrakni, ahol majdnem mindenkinek érdekes vezetékneve van.

Ezután egy nagyon várt Kalkulus 2 gyakorlat következett, amelyen egyrészt határozatlanul integráltunk, másrészt határozottan integráltunk, harmadrészt meg bebizonyosodott, hogy nem én vagyok a csoportból a leglassabb felfogású egyén, eképpen történt, hogy nem én lettem szúrós nézés által halálra ítélve, hanem mások ketten. ők tehát ketten lettek egy halálra ítélve, vagyis félholtak lesznek. Zh-n. Jaj.

A főépület előtt megvártuk WarPriest nővérét, aztán ki erre, ki arra, de mindenki hazafelé. Esti program: a százötvenedik Fábry második része, ami egy idő után annyira ellaposodott, hogy én inkább megírtam a negyedik beadandó programot, ami valami érthetetlen módon rögtön elsőre sikeresen lefordult és lefutott, igaz nem Linux alatt, mert ott a gép szerint nincs engedélyem arra, hogy a home könyvtáramban programot futtassak. Nahát!