Az utolsó Adatbázisrendszerek előadás. A hagyományoknak megfelelően Kormos tanár úr ma sem ért rá megtartani a saját előadását, úgyhogy valaki más jött be. Nem is tudom, hogy ennek örülni kell-e vagy sem, mert így az óra piszok unalmas, de legalább rendesen el van magyarázva minden. Meg lett mondva, hogy vegyük fel Neptunban a vizsgaidőpontokat időben, amíg van hely, nem mintha jelen pillanatban bármi is garantálná azt, hogy nekem vizsgára mennem kell majd. Óra után fénysebességgel hasítottunk Sanyival a koli, illetve a villanyosmegálló irányába, amikor is szembejött egy WarPriest, akivel a kézfogáson kívül másra sajnos nem jutott időm, mert mintha ő is sietett volna, meg mintha mi is siettünk volna.

Aztán betámadtam az Elméleti Fizika Tanszék első emeletén lévő irodát, de hiába áldoztam fel a legjobb dárdás harcosokat az ajtónál, a célszemély elmenekült előlem. Az indexem tehát továbbra is üres marad. Ha már ott voltam, benéztem a számítógépes terembe, ahol is a holnapi SQL-védésre gondolva, a biztonság kedvéért újra lefuttattam a múlt hét óta módosított, hibajavított és péntek este még hibátlanul működő kódsort. Ekkor jött egy agyvérzéssel felérő újabb hibaüzenet. A többit hadd ne meséljem el, jó...?

De legalább elolvastam S@ti blogját, aki mégis írt bejegyzést, pedig a tegnapi észrevételemet nem is olvashatta. Ebből következik, hogy azt sem tudhatja, hogy valószínűleg megtaláltam a módját a háttérszínváltásnak (vazze, ezt a szót hogy kell leírni?), csak még kipróbálni nem tudtam, mert (1) nem volt még rá időm, (2) nem volt rá módom, (3) éppen agyvérzés közben voltam, (4) mindegyik, (5) egyéb. Megjegyezném továbbá, hogy a fajsúlyosabbik bekezdésben valamennyire felismertem magamat is, amennyiben burkolt választ kaptam egy fel sem tett kérdésemre. Lehet hogy véletlenül benéztem valamit, most pedig megmagyarázom magamnak a dolgot jól, ezzel elindulva egy spirál alakú gondolatmeneten, amelynek a végén nincsen más, mint a fürdőkád lefolyójának dugója.

Nézni kellene valami vidámat végre, mert kezdek túl komoly lenni, és ez valahogy nem jó.

2740. System of a Down - Old School Hollywood (2:56) [Mezmerize]