Valós számok és komplex számok. A komplex szám két részből áll: valós részből és képzetes részből. A világnak minden bizonnyal egy szép nagy komplex számnak kell lennie. Különben nem lenne képzeletünk. A valós részét meg ismerjük, néha jobban is, mint valaha is akarnánk. A képzelet viszont... Mérhetetlen szabadságot ad.

A valós és a fiktív entitás ugyanazon dobozba zárva elmélyülten haladt a nagyváros egy forgalmas pontján, amikor is egy igencsak valós gépjármű igencsak valósnak hangzó kürtszava kizökkentette szillogista gondolatmenetének addig zavartalan tovagörgetéséből. A jármű valósnak tűnő vezetője heves kézmozdulatokkal integetett, amennyiben a közeli parkolóba a szintén valós behajtani tilos táblával ellentétben kívánt behajtani. A valós és fiktív entitás gondolataiban ekkortájt olyan ponton tartott, ahol az életösztön némileg csorbul, ezért sebességét meg nem vátoztatva haladt tovább a járdán. A valósnak látszó autós azonban egyre hevesebben káromkodott, ami köztudottan negatív irányban befolyásolja egyes érzékenyebb entitások lelki egyensúlyát. A valós entitás továbblépett, a fiktív viszont nem: hirtelen kétszer akkorára nőtt, hatalmas muszklikat növesztett, a döbbenten ámuló autós szeme láttára pedig kitépte a behajtani tilos táblát, majd precíz, a fizika törvényszerűségeit figyelembe vevő, a lehető legnagyobb kárt okozó mozdulatokkal az alumínium oszlopot párszor hozzácsapta a motorháztetőhöz. Ezután köddé vált, és a valós entitáson kívül a világon senki nem tudta, hogy újra egyesültek, egy dobozban. És a valós entitás azt gondolta: milyen jó, hogy ez csak képzelet! És az autós ezt gondolta: milyen jó, hogy ez csak képzelet! És a fiktív entitás azt gondolta: csesszétek meg mindketten!

Az intézeti rendszergazdáknak vannak néha megdöbbentő, ámde mindenki számára érthető és praktikus ötletei; tegnap például Kiadványszerkesztés órán ezen a gépen dolgoztam:

A böngészőben látható felirat pedig nem más, mint kutatómunka. Rákerestem ugyanis a nevemre, és örömmel konstatáltam, hogy szerény személyem médiatényező lett, ugyanis az Nfol kulcsszóra a Google már nem az új-foundlandi autóklubot vagy egy német nyelven játszható online focimenedzsert talál meg sokszor, hanem jelen oldalacskát és az összes fórumot, ahol valaha is jártam.

És továbbra is barkácsolok a bbLeannel, a sok .rc szerkesztgetése odáig vitt, hogy már a Total Commandert is a konfigurációs fájllal állítom be. De ma is eltöltöttem vagy egy órát azzal, hogy egy újonnan fellelt, area04 névre hallgató vizuális stílus színvilágával harmonizáló színekben pompázó stílust rakjak össze. Egyetlen bajom, hogy a bbLean valamiért nem mutatja a mappastruktúrában a rejtett mappákat, amikre nekem igencsak nagy szükségem lenne, tudniillik az Nfol-home is egy rejtett mappában foglal helyet.

SztupY meg azt írta, hogy rászoktattam őt a sorszámozásra. Meg hogy én érdekesebb vagyok, mint ő. Ezt határozottan cáfolnám; velem valójában harmadannyi érdekes dolog történik, viszont akad némi szabadidőm, amikor mindenféle áltudományos dolgokról írkálok, többnyire baromságokat, a népek meg kajálják. Mondjuk nem valami sokan: így több jut mindenkinek.

Lothar Matthäus úgy gondolta, ő van akkora sztár, hogy egy Magyarország-szerű államigazgatási terület legnépszerűbb showműsorába meghívott személyként húsz perc várakozás súlyosan csorbítaná a jó hírét, ezért hát lefarolt. Fábry meg kínjában - és a magában elmorzsolt több kötetnyi, német fülek számára is egyértelműen negatív kicsengésű félmondat hatására - eljátszotta, milyen lenne ő, ha ő lenne Lothar apó. Egyébként meggyőződésem, hogy a válogatott szövetségi kapitánya nem a várakozás miatt ment haza. Inkább csak beleolvasott a feltenni szánt kérdésekbe, talált köztük egy olyat, ami a válogatott teljesítményére vonatkozik, aztán azt gondolta: Erre meg mi a frászkarikát válaszoljak? Inkább hazament.

Ha engem hívnának meg oda, én biztos nem jönnék haza a felvétel vége előtt. A beszélgetés alatt feszítenék egy pólóban, amire véletlenül fel volna írva jelen oldal címe, az elkövetkező pár napban kapnék úgy húszezer találatot, negyven telefonhívást és két fenyegető levelet; ajtóm előtt toporognának a bulvárlapok héjái (hiénái), majd miután nem engedném be őket, a kerítésen átmászókat pedig ólmosbottal kergetném ki, megírnák rólam, hogy a felvétel alatt be voltam nyugtatózva, különben viszont egy agresszív állat vagyok, aki a háza előtt sínylődő lesifotósokat és riportereket még egy kancsó vízzel sem kínálta meg, sőt, egyes munkájuat végző fotósokat még meg is vertem, akik pert fontolgatnak, amit a bíró az ő javukra ítél, mert nem bizonyítható, hogy az ólmosbot becsapódásának pillanatában a sértett mindegyik testrésze a kerítésen belül tartózkodott, én megígérem eskü alatt, hogy sértettet otthonomban személyesen kárpótolom, majd amikor teljes terjedelmével bejött a kapun, újra megverem a bottal. Gyanús szervezetektől kapok elismerő leveleket, a bőrfejűek kezet ráznak velem a buszon, az ellenőr nem meri elkérni a bérletemet, vizsgák előtt a vizsgáztató közli, hogy ha nem akarok tételt húzni, nem muszáj... De nem hívnak, szerencsére. Azért ólmosbotot szerzek, hátha...

Bush - A tendency to start fires.