A mi családunkban a szeptember eléggé eseménydús, lévén a közeli családtagok közül négyen ekkor születtek, háromnak ekkor van névnapja, négynek pedig házassági évfordulója. Ennek megfelelően általában egyetlen hétvégén túlesünk mindezeken, irgalmatlan sütés-főzéssel és többnyire mértékletes italfogyasztással.

Ez alkalommal a halászlé és babgulyás okozta arcüregi és gyomortáji megpróbáltatásokat - valahogy mindig beleesik egy adag "nem nagyon csípős" paprika a levesekbe, koleszterin és egyéb "magas" mutatók rulzanak - tetézte az is, hogy két kajálás között életet vertünk egy számítógépbe is. Eleinte nem is volt gond, települt a Windows szépen, majd a merevlemezt kivettük, hogy egy másik gépről átrakjunk rá dolgokat. Akkor kezdett sötétedni az ég a búzamező fölött, amikor a merevlemezt visszaszerelve a főkapcsoló megnyomására a világon semmi nem bírt történni. Az alaplapon lévő kis zöld lámpácska vidáman világított, tehát kap áramot a lap. Azonkívül viszont halott az egész. Leszedjük a kábeleket, kiegyengetjük őket, visszarakjuk őket, semmi javulás. A kis zöld lámpa továbbra is világít nekünk, vidám zöld színét lassan kezdte átvenni a fejünk is. Nem szeretném tovább részletezni a dolgot, a létező összes kábelt megnéztük, cserélgettük, kihúztuk, visszadugtuk, míg egyszercsak az unokatesóm karjával a könyökéig a gépházban turkálva felébresztette a vadat. Az alaplap alján, az IDE-kábelek mellett ugyanis volt egy pici csatlakozó, amelyre vagy nyolc vékonyka kis kábelecske volt dugva, ezek közül néhány picit elmozdulhatott a vinyó beszerelésekor. Tanulság: ne vedd le a gépről a palástot. Soha.

Amíg a Windows telepesedett, elfoglaltuk magunkat a GT3 kétjátékos módjával. Elég élvezetes volt élő ellenféllel versenyezni, aki nem számolja ki pontosan, hogy abban a durva visszafordítóban elég egyetlen milliméterrel elkerülnie a korlátot, és aki valóban reagál arra, ha helyezkedek mögötte. Viszont igazán úgy lenne jó, hogyha két külön képernyőn lehetne játszani akár két gépről is, egymás képernyőjére való rálátás nélkül. Este pedig jól letámadtam Zsubit a GT3-as kérdéseimmel és megint rá kellett jönnöm, milyen jó az, ha van kitől kérdezni, főleg ha az a valaki keni-vágja a témát.

Éppen játszott: Zagar - Blindfight.