Egy makulátlan elme örök ragyogása.

Kíváncsi voltam arra, hogy Jim Carrey hogyan alakít egy olyan szerepben, amelyben a cél nem a néző rekeszizmainak az alapos megdolgozása. A Minden6óban már egy kicsit sikerült is komolyra venni a figurát - persze nem azokban a jelenetekben, amikor isteni hatalmát saját céljaira használja fel -, jelen tárgyalt filmben azonban sikeresen meggyőzött arról, hogy drámázni is legalább annyira tud, mint komédiázni.

Rövid időn belül kétszer is megnéztem a filmet, de még így sem merem azt írni, hogy teljesen megértettem, vagy hogy a néző elé táruló helyzetet minden aspektusból megvizsgáltam volna.

Az alaphelyzetet letudnám annyival, hogy adott Joel, aki életét többnyire tervszerűen éli, mindenhez óvatosan közelít, mégis minden miatt aggódik. Aztán megismeri Clementine-t, aki éppen az ellentéte: a filmben többször is elmondja, hogy ő nem azt nézi, hogy mi történik majd a következő pillanatban, egyszerűen a pillanatnak él. Ezt remekül szemlélteti az a jelenet, amikor a befagyott folyóhoz érnek, és Clem ráfut a jégre.
"- What if the ice breaks?"
"- What if? Do you really care right now?"
Éppen ez az ellentét okozza köztük a konfliktusokat, végül odáig fajulnak a dolgok, hogy Joel véletlenül kap egy üzenetet, mely szerint Clem kitörölte őt az emlékezetéből, és többé nem is akar tudni róla.

Körülbelül innentől kezdve áll a feje tetejére a történet, hiszen kiderül, hogy a film eleje egyáltalán nem biztos, hogy valóban a történet kezdete (hiszen Joel a kezelése alatt meggondolja magát, elméjében a Meet me in Montauk mondat tudatosul, így elképzelhető, hogy másodszor is ugyanott, ugyanúgy találkozik Clemmel). Az emlékezet-doki és csapata külön szálat jelentenek a történetben, amely önmagában is fordulatokkal teli, és hőseink életére is nagy hatással van végül.

A képi világ nagyon dícséretes, különösen az emlékek törlésekor látható, amint a szereplők körül eltűnik a környezet, eltűnnek az emlékek. A zenei aláfestésről... nos, érdekes, hogy szinte minden jelenet alatt valami könnyed, némileg hangulatoldó alap van bevágva, még a párbeszédek alatt is, mintha ezzel is azoknak az emlékeknek a kellemességét akarnák kiemelni.

Összességében nagyon tetszett a film, és ez sem ad minden kérdésre választ, tehát nem egy "egynek elmegy" mozi, amit a Barátok közt és a Híradó közt el lehet sütni évente háromszor. És ez így van jól. 10/10.