A sorozat eddigi részeiből is kiderült, hogy a Forma–1-ben a sikerhez – legyen az pillanatnyi vagy éveken át tartó – nagyon komoly elhivatottság, tudás, kísérletező kedv, pénz és szerencse szükséges. Most képzeljünk el, milyen lehet az a csapat, amit egy vastag pénztárcájú olasz cipőgyáros húz fel egy sikertelen, becsődölt istálló romjait alapul véve.

Na, az Andrea Moda Formula pont olyan volt. Mondjuk azt kevés vállalkozás mondhatja el magáról, hogy az FIA eltiltotta a további szerepléstől a versenysport szellemiségének arcul köpése miatt…

1991-ben Andrea Sassetti cipőtervező gondolt egy nagyot és beszállt az internetbe a Forma–1-be. Hogy ne kelljen nulláról indulniuk, megvásárolta annak a Coloni csapatnak a maradékát, amely abban az évben egyetlen futamon sem volt képes az autóival túljutni az előkvalifikáción (akkoriban a nevezők magas száma miatt kétlépcsős kvalifikációs rendszer működött), négyéves fennállása alatt pedig 82 versenyhétvégéből mindössze 14 alkalommal vehettek részt a vasárnapi versenyen. Felbérelt még néhány korábbi Coloni-alkalmazottat is, majd megállapodott a Simtekkel a BMW számára 1990-ben tervezett kocsik csatasorba állításáról.

A szervezés olyan jól ment, hogy az év első versenyére, a Dél-Afrikai Nagydíjra nem készültek el, úgyhogy Alex Caffi és Enrico Bertaggia pilóták a Coloni előző évi autójának szolidan átalakított (mondjuk ki: átmatricázott) verzióit vezethették… volna, ha Sassetti nem felejti el befizetni az FIA-nak az új csapatok százezer dolláros nevezési díját. De elfelejtette – pontosabban úgy érvelt, hogy az Andrea Moda nem új csapat, hanem a Coloni jogutódja –, ezért kizárták őket a hétvége eseményeiről. A következő versenyhétvégére is úgy utazott el az egész bagázs, hogy nem voltak kész versenyautóik, így Mexikóban egyetlen métert sem tettek meg.

Caffi és Bertaggia nemtetszését fejezte ki a dolgok alakulását illetően, Sassetti abban a pillanatban szélnek is eresztette őket, Brazíliába már a tapasztalt Roberto Morenóval és Perry McCarthy-val érkeztek meg. Az Andrea Moda S921 Moreno vezényletével elvérzett az előkvalifikációs körben, McCarthy pedig a következő spanyol futamig meg sem kapta az induláshoz szükséges szuperlicencet. Ott eljutott az autóval majdnem a boxutca végéig, mielőtt megadta volna magát a technika, Moreno ismét nem jutott be az időmérőre. Közben Bertaggia talált egymillió dollárnyi szponzorpénzt és vissza kívánt térni Sassettihez, aki McCarthy-t igen szívesen be is rúgta volna az árokba, de az FIA az istálló korábbi húzásaira való tekintettel elzárkózott az újabb pilótacserétől. Emiatt Sassetti remek érzékkel McCarthy-ra irányította minden dühét, ezentúl minden figyelem és erőforrás Morenónak jutott, aki egy parádés monacói szerepléssel hálálta meg a bizalmat.

Parádésat mondtam volna? Elnézést! Szóval Moreno véghezvitte a lehetetlent, Monacóban a huszonhatodik helyen kvalifikálta magát a versenyre. Csupán azért nem hullottak az égből finoman nyikorgó bőr félcipők, mert tizenegy kör után tönkrement a motorja.

A folytatásban sem volt túl sok köszönet: Kanadában nem volt mit beindítaniuk, mert Sassetti nem fizetett időben a motorszállító Juddnak (kaptak kölcsönbe egy motort a Brabhamtől, amivel Moreno ment pár kört, McCarthy meg a lakókocsiból nézte), a Francia Nagydíjra el sem jutottak a francia teherfuvarozók sztrájkja miatt (bár az összes többi istállónak sikerült), morzsolódni kezdtek a szakemberek és a szponzorok. McCarthy-t emberszámba sem vették: az autója lényegében Moreno tartalékautója lett, a Brit Nagydíj edzésén vizes pályára való gumikkal küldték ki a száraz aszfaltra, a Hungaroringen pedig akkor indították el a kvalifikációs körére, amikor már esélye sem volt körbeérni.

Az FIA ekkor figyelmeztette a csapatot, hogy kapják össze magukat. Ez olyan jól sikerült, hogy a Belga Nagydíj hétvégéjén Sassettit már számlahamisítás vádjával tartóztatták le, Monzában pedig nem engedték be őket a paddockba és megkapták a Forma–1-től való eltiltó határozatot is.

Az Andrea Moda Formula a mai napig a legversenyképtelenebb istállónak számít a sportág történelmében.