Mmmkay?

Kedves YouTube!

Aktuális kedvenc jelenségem az, hogy bár mindig be vagyok jelentkezve – tehát pontosan tudod, mikor mit néztem meg –, rendszeresen újként (úgy értem, nem megtekintettként) jelölsz olyan videókat, amiket természetesen korábban (tegnapelőtt, múlt héten, két éve) már láttam, és igen, biztosan láttam, hiszen ott vannak az Előzmények listában. Amikre viszont fel vagyok iratkozva, azokat jelentős spéttel teszed elém, ha egyáltalán.

Tudod, alapvetően azért iratkoznak fel emberek csatornákra, mert nem akarják állandóan kikeresgéni a csatorna videóit a rengeteg irreleváns ajánlat közül, MINT AZ ÁLLATOK. Ehhez képest jelen pillanatban az egyik napi frissítésű csatornán ott mosolyog az elmúlt négy nap termése, amik kétségkívül létező dolgok, hiszen valaki elkészítette és feltöltötte őket, meg is nézte őket közel tízezer felhasználó, csak kurvára nem tudom, honnan szereztek tudomást a létezésükről, ha hozzám a feliratkozásom ellenére sem jutottak még el.

Persze tudom, nyilván kitúrták a csatornát ők is, MINT AZ ÁLLATOK, mert ők már végigmentek ezen az úton és rájöttek, hogy minden hiába.

Azért van annyi becsületed, hogy hetente kiküldjed a levelet a csatornáim heti frissítéseiről, just in case, hátha lemaradtam valamelyikről. Mintha nem tudnád.

De legalább benne vannak azok is, amiket már láttam.