Egyikük sem örült igazán a véletlen találkozásnak. Más-más okból volt számukra kellemetlen a pillanat, az arcukon azonban mindebből semmi sem látszott.
— Szervusz, Lacikám.
— Szevasz Tibor!
— Hát hogy vagyunk? Jó, hogy kijöttél.
A szüreti rendezvény forgataga teljesen zavartalanul fulladt körülöttük unalomba.
— Tudod, évekig segítettem itt a szervezésben, aztán vigyázni kellett, hogy hogy viselkedek. Mos’meg ugye, tán emlékszel rá, két hete kirúgtál a tanácstól, de azért eljöttem, így széjjelnézni, mint egy ember, meg ha már itt vagyok, legalább végre beb*szok eccer.

Észre kellett volna vennie. Annak a k*rva zenekarnak is pont most kell hangolnia, elszárad a fejében a gondolat ettől a recsegéstől. Állítólag a koncert is ugyanígy fog szólni, de falura jó az, főleg ennyiből. Gondolatban végigsimította a fellépőkre szánt keretből megmaradt összeget, amelyet a biztonság kedvéért a saját számláján helyezett el.
— Jól van Lacikám, csak nyugodtan. Érezd jól magad!

És Laci beb*szott, ahogy mondta. Egyet a bal orcára, egyet állcsúcsra. A zenészek elmondása szerint ez volt a mulatság programpontjai közül a legüdítőbb, de legalábbis sokkal szórakoztatóbb volt, mint a feldühödött közönség elől menekülni, amire a múltban többször is volt már példa.

De itt szerencsére nyugodt a tömeg. Még van fél óra a koncert kezdetéig.