A civilizálódásról eszembe jutott egy dolog, amit régóta sérelmezek a Windows 7-ben: az energiaprofilok közötti váltás.

Desktop gépnél ez nem igazi probléma, a Civ IV-et viszont a laptopon nyomom (mert ennek a gagyi Inteles grafkártyáján natív bontáson remekül fut, az asztali 9600-as Radeon kártyán, amihez nincsen normális driver Windows 7 alá, a térkép nem látszik, csak az UI, de öt másodperc után legalább az is szépen kifagy) és nagyon idegesítő hallgatni, ahogy Balanced energiagazdálkodásnál minden kör végén felsüvít a hűtő. A megoldás persze az, hogy játék előtt át kell váltani a gépet Performance módra, úgy állandóan süvít ugyan, de jóval kevésbé zavar.

A három gyári profil (Power saver, Balanced és Performance) mellett saját profilokat is létrehozhatunk, ezek között az óra melletti elem ikonra kattintva tudunk váltani. Illetve, tudnánk, de az összes profil közül mindig csak kettő jelenik meg a popupban, a többiért le kell nyúlnunk a Vezérlőpultig:

Power Management - tray

Jogos igény volna, hogy már a kis választópanelen láthassuk mindet, nem csak kettőt. (Az külön piros pont, ha hozzám hasonlóan a módosított, de gyári profilokat használod és a Power saver meg a Performance között váltogatsz, mert a két látható közül az egyik mindig a Balanced lesz, a másik meg az, amelyik éppen aktív.) Ennek a kivédésére nem találtam számomra kielégítő megoldást — értsd: registry hack vagy permanens beállítási lehetőség —, rezidens kisprogik nem érdekelnek, a teljes energiagazdálkodást átvevő power manager programok szintén nem.

Válllható kompromisszumnak tűnik a Win+X lenyomására felbukkanó (és ugyanerre eltűnő) Mobility Center használata, amelyből érdekes módon minden profil elérhető azonnal. tada.wav:

Power Management - Mobility Center

Csak úgy mellékesen teszem fel a kérdést, hogy ha itt lehet, akkor ott miért nem? Mmmm, butthurt.

Ennél egy fokkal kevésbé vállalható, ha a gyakran használt profilokhoz parancsikont gyártunk és pl. letűzzük őket a tálcára. A profilok egyedi azonosítóval rendelkeznek, amit a parancssor szívesen elárul nekünk. Nálam ezek:

C:\Users\nfol>powercfg -list

Existing Power Schemes (* Active)
—————————————————-
Power Scheme GUID: 381b4222-f694-41f0-9685-ff5bb260df2e  (Balanced)
Power Scheme GUID: 8c5e7fda-e8bf-4a96-9a85-a6e23a8c635c  (High performance)
Power Scheme GUID: a1841308-3541-4fab-bc81-f71556f20b4a  (Power saver) *

A * jelzi, hogy most Power saver-ben vogymuk, innen Performance-ba úgy ugrunk, hogy:

C:\Users\nfol>powercfg -setactive 381b4222-f694-41f0-9685-ff5bb260df2e

A parancsikon létrehozásakor értelemszerűen ezt kell megadni célként, meg keresni hozzá valami egyértelmű ikont, nehogy a gép elé kerülő kisrokon azért legyen nyűgös, mert nem indul a robbantós játék, te meg azért, mert most főzte meg a notebookodat.

Advanced arcok készíthetnek batch fájlt is, ami a Civ IV indítása előtt átvált teljes kakaóra, kilépéskor meg vissza salátára, én legalább egy személyt ismerek, aki van ennyire elvetemült, de nem mondom meg, hogy ki az.