Vasárnap reggel nyolc óra. Normális ember ilyenkor fogja magát, átfordul a másik oldalára és még durmol egy fél órát.

Az a helyzet, hogy van a mezőnyben egy pilóta, aki az eddigi két futamon mindenkinél sokkal gyorsabb tudott lenni. Mindkét hétvégén övé volt az edzéselsőség, mindkét hétvégén ő haladt a mezőny élén, nyernie viszont egyszer sem sikerült. A technika ördöge minden bizonnyal nagy bajban volt, hiszen Raikkönent a McLarenes időkben rendesen kényeztette, de azóta csak csapódott szerencsétlen egyik versenyzőtől a másikig, sehol nem volt maradása. Mígnem egyik nap vidáman ébredt, belenézett a tükörbe és megtalálta az új kedvencet. Nagyjából ettől a pillanattól kezdve van Vettel szopóágon.

Véleményem szerint Button a győzelmet az első kanyarban történteknek köszönheti. Ha ott nem őbenne akad meg Alonso, akkor Button nem csúszik vissza jó pár pozíciót és a jó helyen haladva az életben eszébe nem jutott volna a kerékcsere. Mondjuk ezzel még mindig csak másodiknak lett volna jó, mert hogy Vettellel mit tudott volna kezdeni a vége felé, az már nem fog kiderülni. Végre voltak előzések, bár a kommentátorok hurráoptimizmusától elég távolinak éreztem a valóságot, biztos a lift miatt. (Tudniillik én nem egy liftben ülve néztem az eseményt.) Az már csupán a sors fintora, hogy az előző futamot az egyetlen kerékcsere ölte meg, ezt meg pont az tette nézhetővé.

Meg az eső. Meg Kubica. Néha olyan jó a kicsiknek drukkolni.