A tegnapi orvosi alkalmassági vizsgálat során elhangzott párbeszéd rövidítetlen jegyzőkönyve:

— Lát rendesen, nincsen gondja a szemével?
— Igen, nincs.
— Milyen betegségei voltak az elmúlt két évben?
— Meg voltam fázva. Háromszor is.
— Hatezer-nyolcszáz forint lesz. Ez itt egy M betű?

Még előbb kérdezte egy nénike a váróteremben, hogy mi járatban vagyok, mert más beteghez képest túlságosan nyugodtan ülök ott. Mondtam neki, hogy nem értek az öndiagnosztikához, de minél tovább gondolkozok rajta, annál bizonyosabb vagyok benne, hogy agylágyulás. Elvégre önszántamból idejövök, hogy üldögéljek nem keveset a tüsszögők, krákogók és krónikus iskolaundortól szenvedők barátságos kereszttüzében, azután odabent értelmetlen kétbetűs szavakat olvassak fel egy tábláról, és mindezért még fizetek is.

Bólogatott is a nénike, hogy ő ismert egy ilyen tünetűt. Ott lakott az utcájukban: mondjuk nem olvasott táblákról értelmetlen kétbetűs szavakat, de anélkül is elég hamar vége lett neki. Majd további szép napot kívánt és korának megfelelő tempóban távozott.

Bináris logomban ezúttal két olyan apró, ámde módfelett hasznos Windows-alkalmazást mutatok be, amelyek bárki számára jó szolgálatot tehetnek. Közös bennük, hogy mindkettő az Asztal és a programablakok kezeléséhez kötődik és hogy külön-külön meg együtt is pontosan nulla forintba kerülnek.

Gridy

Nemrég KTamás írt a Moomról, aminek hatására kutatni kezdtem a hozzá hasonló lehetőségekkel kecsegtető Windows-os alternatívák után és találtam is legalább egy tucatnyit. Ezek közül kiválasztottam azt, amelyiknek a honlapján a leírás a legkevésbé volt bullshit-szagú és kipróbáltam a programot.

A Gridy nem egy friss alkalmazás, nincs is igazi beállítófelülete, viszont kiválóan működik akár Windows 7 rendszeren is. A program lényege, hogy a képernyő hasznos területére egy láthatatlan vonalrácsot illeszt (amelynek a beosztását mi is finomíthatjuk), majd a programok ablakait a rács vonalaihoz igazítja az ablakok mozgatásakor és átméretezésekor egyaránt, illetve mind a mozgatáshoz, mind a méretezéshez billentyűkombinációkat társít. Lehetőségünk van legfeljebb kilenc különböző ablakpozíció és -méret gyorsgombokkal történő eltárolására, amit később más programablakra is előhívhatunk. Ez akkor jön jól, ha gyakran használunk egy-egy tudatosan kialakított ablakelrendezést (pl. 4:1 arányban osztjuk fel a képernyőt széltében két ablak között). De van még az aktuális ablakot mindig láthatóvá vagy éppenséggel áttetszővé változtató parancs is.

A gombkombinációkat a tálcaikonra duplán kattintva nézhetjük meg (az alapbeállítás szerintieket legalábbis), illete a helyi menüben találunk néhány beállítást is, de érdemes közvetlenül a program .ini fájlját megnyitni a testreszabáshoz. Windows 7 vagy újabb oprendszer esetén például az ablak mozgatására szolgáló kombináció átveszi az uralmat az Aero Snap felett (Win és iránygombok), amit én nem szeretnék, ezért kiegészítettem a kombót egy Shift-tel. A pozíciók tárolásának kombinációi sajnos nem definiálhatók át másra, úgyhogy aki eddig a tálcán lévő programokat a Win gomb és a vonatkozó számbillentyű lenyomásával indította, az nem fog örülni ennek a funkciónak.

VirtuaWin

Nincs mindig lehetőség több monitort használni, az 1280x800 pedig nem az a felbontás, amit nehezemre esik zsúfolttá tenni. A VirtuaWin az a program, ami a lehető legkevesebb fájdalommal kísérve teszi lehetővé Windows-on virtuális munkaasztalok használatát.

Alapesetben arra képes, hogy általunk megadott számú és elrendezésű munkaasztalt hoz létre (alapból 2x2-es a layout, én 1x3-ast használok), amik között billentyűvel tudunk váltani, illetve a programablakokat egyikről a másikra átdobni. Mindegyik munkaasztal alján ott figyel a teljes tálca Start gombostól, letűzött ikonostól. Letölthető modulokkal bővíthetjük a lehetőségeket, van hozzá ablaklistától kezdve a háttérképek egyedi beállításait kezelő pluginig mindenféle kiegészítő.

Gyakorlat

Mindezek persze mit sem érnek, ha nem használjuk őket, mert bonyolult előcsalni a funkciókat, ezért én arra törekedtem, hogy minden nekem kellő műveletet rákössek valamilyen kézenfekvő, de sem a Windows 7, sem más program által nem használt billentyűkombinációra, ami nem a legegyszerűbb feladat, de nem is lehetetlen.

Az Aero Snap révén az alábbi négy kombó már foglalt:

Win-Fel: ablak teljes méretűre állítása
Win-Le: ablak visszaállítása vagy tálcára lerakása
Win-Bal: ablak a képernyő bal felére
Win-Jobb: ablak a képernyő jobb felére

Mivel én rendszeresen használom ezeket, a Gridy kombóit változtattam meg inkább:

Win-Alt-iránygombok: ablak mozgatása a rácsvonalakhoz igazodva
Win-Shift-iránygombok: ablak átméretezése a rácsvonalakhoz igazodva
Win-Ctrl-[1-9]: aktuális ablakpozíció tárolása
Win-[1-9]: a letárolt pozíciók alkalmazása az aktuális ablakra

Végül a VirtuaWinnek a következők jutottak:

Ctrl-Alt-Bal: váltás a következő asztalra
Ctrl-Alt-Jobb: váltás az előző asztalra
Ctrl-Shift-L: aktuális ablak átdobása a következő asztalra
Ctrl-Shift-H: aktuális ablak átdobása az előző asztalra

Elsőre bonyolultnak tűnik ennyi kombináció fejben tartása, de elég hamar rááll a kéz és az elme, nem hiába kínozzuk álló nap azzal a Vim nevezetű szöveges akciójátékkal...

Pár héttel ezelőtt megírtam a véleményemet az akkor frissen megjelent Windows 8 Consumer Preview-ról. A napi használatú laptopomról viharos gyorsasággal távozott is ez a verzió, viszont az egyik desktop gépen hirtelen kellett a Windows-t újraraknom és csak a Consumer Preview volt kéznél, ezért azon a mai napig azt használom. A tisztesség úgy kívánja, hogy megírjam azokat a dolgokat, amiket ma már némileg másként látok.

Ebben a gépben csak 1 GB memória van, amit a Windows 7 használata során bizony lehetett érezni például a laptophoz képest (abban duplaannyi RAM csücsül). A Windows 8 előzetese ilyen szempontból jelesre vizsgázik, minden fürgébben pattan a helyére és mintha kevesebbet is swappelne a rendszer. A laptopon a sokak által magasztalt gyors betöltődést és kikapcsolást nem sikerült megtapasztalnom, a desktop gépen viszont már igen: a POST és a bejelentkező képernyő között eltelő idő jó harmadával lett rövidebb.

A hardverek tekintetében itt sem volt probléma, minden összetevőt megismert a Windows 8. Az egyetlen furcsaság az USB-s TP-LINK wifi adapter telepítésekor jelentkezett, ugyanis nem tetszett neki a Windows 7-hez készített 32 bites driver, a szintén 32 bites, de Vistához való illesztővel viszont azóta is roppant boldog.

Itt nem állt semmi sem az útjába a Metrós applikációk kipróbálásának, de újfent csak annyit tudtam megállapítani, hogy a színes-szagos fullscreen élmény nem az én világom. Például tök jó, hogy van PDF-megjelenítő app (Reader), de semmi olyat nem nyújt, amit mondjuk a Sumatra PDF ne tudna épp ilyen jól, és azt legalább tudom a desktopon is használni — gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki időnként felüt egy-egy manuált vagy API leírást vagy más dokumentumot, mert gyorsan meg kell benne nézni valamit, aztán irány vissza fókuszföldére.

Azok az applikációk, amiknek a Start képernyőn megjelenő csempéje is aktív, már érdekesebbek. Velük ugyanis el tudom képzelni a Start képernyőt egy informatív, áttekinthető, nem mellesleg programindításra és keresésre is alkalmas dashboard felületként, de ennek továbbra is feltétele, hogy a csempéken megjelenő tartalom megfelelő mértékben igazítható legyen a felhasználó igényeihez. Például hogy az időjárásjelző programot ne kelljen külön elindítani azért, hogy a mai napra jellemző dolgok mellett lássak egy heti előrejelzést, meg hasonlovak.

A levélfigyelő meg a közösségi szolgáltatások értesítései biztosan hasznosak valakinek, én azonban az ilyen jellegű notifikációkat alapvetően a böngészőprogramomtól vagy a csevegőklienstől szeretem megkapni, pusztán azért, mert a böngésző és a kliens az, ami lehetővé teszi, hogy reagáljak rájuk. Ez implikálja azt is, hogy amikor ezek a programok nem futnak, akkor nem is kívánok foglalkozni a levelekkel meg a tweetekkel, például mert Steamen kapok ki éppen valamelyik multis meccsben vagy mert nem is vagyok online.

A klasszikus desktop használata szerencsére pont olyan, mint eddig, hiszen működnek a régi fogások. A Charm menüt (Win-C) eddig kizárólag arra használtam, hogy a Settings-t elérjem onnan, de mint kiderült, van annak külön kombója (Win-I), úgyhogy köszöntem szépen. Aztán apránként a magam kedvére tudtam faragni a dolgokat, a régi Photo Viewerben nyílnak meg a képek (biztos én vagyok béna, de a Photo appban nem jöttem rá a lapozás/nagyítás/bármilyen képművelet mikéntjére), feltelepítettem a kedvenc programjaimat is, úgyhogy egészen otthonosan érzem magamat. Pluszpont jár azért, hogy immár natívan kezeli a rendszer az ISO lemezképeket.

Azt továbbra sem merném kijelenteni, hogy feltétlen rajongójává tett a leendő Windows 8. Inkább csak annyi történt, hogy megtapasztaltam az általa nyújtott előnyök közül is néhányat és ettől, meg néhány kisebb áldozatot követelő kompromisszum felismerésétől pozitívabbá vált a hozzáállásom. (Játék! Bögre!)

Ahogy a profi sportszakértők szokták mondani: majd meglátjuk.

A cím azért rohadt vicces, mert Hammer a neve az említett desktop gépnek. Nudge-nudge.

Lendületes, fiatalos, modern anyuka vagyok.

Minden reggel autóval viszem a gyereket a háromszáz méterre lévő óvodáig, ezalatt két telefont is elintézek. Az elsőt még a kapufeljárón, a másodikat meg a gyerek lepasszolása után, az óvoda előtt állva. Olyan bunkók az emberek, mindenki ingerülten kerülget. A múltkor az a hibrid Lexus-os, rőthajú ribanc még rám is dudált, de őt ettől függetlenül ki nem állhatom, mert egyszer elmesélte, hogy nekik külön kertészük van, a miénk meg négy másik háznál is dolgozik, meg minden szülőin előadja ezt a lendületes, fiatalos, modern anyuka stílt. Nem értem, hogy nem szakad rá a plafon.

Utána felszabadultan, bináris pedálkezeléssel elgurulok a kondihoz. Igyekszem a bejárathoz képest húsz méteren belül leparkolni. Nem azért, mert ciki sokat gyalogolni a kocsitól, hanem így segítek másokon. Járnak ugyanis oda olyanok, akiken több a zsír, mint rajtam, és ha ők messzebb kénytelenek megállni, akkor egyből többet mozognak. Kreatívnak kell lenni, mert nem mindig érkezem elsőként, de nekem ne mondja senki, hogy egy A3-as lenyomja a padkát, a fű meg úgyis visszanő. Ha végképp nem találok megfelelő helyet, akkor kirakom a vészvillogót és a mobilomat kezdem nyomkodni.

Itt biztos nem dudál rám a rőthajú. Ő egy másik kondiba jár, mert szerinte itt a száz százalékos narancsdzsúz csak kilencven százalékos. Maximum.

Kicsit ködösítenem kell, de a lényeg ettől függetlenül át fog jönni.

Egy ismerősöm jóvoltából jutottam el egy... kerti bútorok gyártásával foglalkozó családi vállalkozáshoz és egy igazi agyvízforraló esethez, amely a maga nemében igazi kuriózum, gyönyörűsége megkérdőjelezhetetlen és fájdalmasabb is, mint plagizált bolgár sportkutatónak lenni.

A cégnek egy tárhelyszolgáltatónál van elhelyezve a honlapja, de sokallják az éves díjat, ezért szeretnének szolgáltatót váltani. Idáig sima az ügy, a közös ismerős a költöztetéssel járó papírmunkát megcsinálta, illetve a jelenlegi helyről kinyerték a komplett honlapot (az ügyfélszolgálat segített), hogy amíg ott lejár az előfizetés, addig az új helyen mindent elő tudjanak készíteni. Az oldal eredeti készítője nem vett részt a műveletben, mert ő dobbantott és jelenleg Finnországban hentes.

Nyilvánvalóan ez az a pont, amikor M. Night Shyamalan előveszi a jegyzetfüzetét.

Én úgy kerültem a képbe, hogy az ismerősöm szerint már több alkalommal is láttak számítógép közelében és talán nekem sikerülne feltöltenem az oldalt az új helyre, mert nekik nem ment, illetve ha már ott vagyok, megpróbálhatnám kicsit felgyorsítani az oldalt, az ismerősöm ugyanis egy érzékszervi csalódás következtében azt látja rajtam, hogy képes vagyok bizonyos dolgok működését felgyorsítani, ha a közelükbe megyek, ami időnként valóban előfordul, de sohasem hagyja, hogy elmagyarázzam neki a tömegvonzás hatásmechanizmusát, szerencsére, mert én sem értem.

A tárhely elérését nagyban megkönnyítette, hogy sikerült felfedeznünk az O és a 0 karakterek közötti sajnálatos eltéréseket, aztán importáltam az adatbázist. Az oldal betöltése azonban annyi időt vett igénybe, hogy azalatt az ügyesebbek másfél fejezetnyit összeollóznak a kisdoktorijukhoz. Ez már csak azért is különös, mert az egyedüli oldalon a cég elérhetőségén kívül csupán a nagyjából 50 féle termék fotója és jellemzői szerepelnek katalógusszerűen. Nincsen mögötte webáruház, nincsen megrendelési lehetőség, csak lassúság van.

A kódot megnézve egyértelművé vált, hogy valaki valahol, valamikor nagyon félreértett valamit.

Az oldalt tartalommal feltöltő PHP-szkript mintegy száz sor, aminek a fele — tada.wav — adatbázis-lekérdezés. Nem egy nagy, hanem ötven kicsi. A Teremtő Elme ugyanis — helyesen — úgy gondolta, hasznos lenne, ha a termékeket könnyen meg lehetne egymástól különböztetni az adatbázisban, ugyanakkor azt is gondolta — kevésbé helyesen —, hogy ennek a legjobb módja az, ha több táblára osztja szét őket, és annyira biztosra ment, hogy mindegyik táblában egy jó pohár tej egyetlen termék van.

Tehát az oldal generálásakor szépen végignézi az összes táblát, mindegyikből lekérdezi a benne lévő összes rekord (1 darab) összes mezőjét — értsd: benne van a kódban az ötven tábla ötven lekérdezése és az eredmény fetch-elése —, ezek értékeit bevágja egy táblázatba és helló. Cso-dá-la-tos.

A tetthelyen nem mertem se sírni, se nevetni, mindenesetre tovább tartott ilyen mennyiségű zsenialitás fölött napirendre térnem, mint megírnom azt a szkriptet, ami összefésüli a táblák tartalmát egyetlen táblába, meg átírni a kódot, hogy ezentúl ezzel a táblával dolgozzon.

Pedig nem siettem különösebben.