Felhagy saját, Presto nevezetű megjelenítő-motorjának fejlesztésével és WebKitre vált az Opera:

The WebKit project now has the kind of standards support that we could only dream of when our work began. Instead of tying up resources duplicating what’s already implemented in WebKit, we can focus on innovation to make a better browser.

(A WebKit-projekt mára olyan szinten támogatja a szabványokat, amelyről a munkánk kezdetekor csak álmodhattunk. A WebKitben már implementált funkciók lemásolása helyett az innovációra és azáltal egy jobb böngésző készítésére használhatjuk fel erőforrásainkat.)

Lelkes amatőrként nem tudom egyelőre eldönteni, hogy ennek a bejelentésnek örülnöm kellene-e vagy sem. A gyakorlatban jó darabig nem változik meg ettől semmi.

Egyrészt a WebKiten, pontosabban a Chromiumon alapuló új Opera verziók (desktop és mobil változatok) elterjedésével és a meglévők kihalásával valamivel egyszerűbb dolga lesz az egyszeri webfejlesztőnek, hiszen eggyel kevesebb platformmal kell foglalkozni, kikopnak lassan (nagyon lassan) a még meglévő -o prefixszel kezdődő böngésző-specifikus CSS tulajdonságok — bár mire ez megtörténik, valószínűleg a többi böngésző is implementálja a W3C ajánlása szerinti szintakszist. De ez még odébb van.

Másrészt viszont szűkül a megjelenítő-motorok piaca. A Presto mondjuk eddig sem volt elérhető az Operán kívüli fejlesztők számára, de ettől függetlenül nem biztos, hogy hosszú távon jót tesz a webnek, ha a WebKit iránt eddig is némi elfogultságot mutató fejlesztői bázis ezentúl már lelkiismeret-furdalás nélkül tud majd elhanyagolni minden más platformot. Az öregebbek talán már láttak ilyen folyamatot, annak az Internet Explorer 6 lett a csúcsterméke.

One rendering engine will go. Some lament that. Some of those who lament it seemed never to test in it, excluded it from their demos, or actively blocked it.

(Egy megjelenítő-motor eltűnik. Néhányan megsiratják. Közülük páran valószínűleg sohasem teszteltek vele, kihagyták a demóikból vagy tudatosan blokkolták.)

Ezt már Bruce Lawson, a közleményt jegyző Opera-fejlesztő írja a bejelentéssel kapcsolatban a saját blogjában. Ez a hozzáállás vezetett oda, hogy tavaly tavasszal hogy az Opera elkezdte támogatni a -webkit deklarációkat (amit egyébként a Mozilla és a Microsoft is fontolgatott); a mostani tehát drasztikus, de logikus lépésnek tekinthető az Opera részéről.

Nincs más hátra, mint reménykedni abban, hogy a fejlesztők az eddig felhalmozott tudásukkal sokat tudnak majd tenni a web szebbé és jobbá tételéért.

Avagy hogyan viszi tovább a szopórollert a lendület.

Lehetne a poszt címe In which they fail again at buying a plane ticket is, merthogy ez történt valójában. Az előző posztban megírt kaland folytatásaként ma csak azért ugrottam át utazhatnékékhoz, hogy fél óra alatt lezavarjuk a jegyvásárlást, amire a múltkor feltérképezett aknák ismeretében és a bankkártya kézközelbe kerülésével jelentős esélyt láttam körvonalazódni. Csakhogy kiderültek dolgok.

A kártya Maestro. Szuper, azzal lehet interneten vásárolni, el kell fogadniuk a finnyás briteknek, hülye angolok, angol hülyék!

Nope.

A kártya OTP-s. OTP-s Maestro kártyával az OTP honlapja szerint nem lehet interneten vásárolni. A tulajdonosnak ekkor kezdett derengeni valami egy tavalyelőtti sikertelen internetes vásárlásról ugyanezzel a kártyával. Megköszöntem neki, hogy ezt az emléket eddig visszatartotta, majd kérdésre elmagyaráztam, hogy mi a különbség a netbank és az internetes vásárlás között (röhögsz baszki, de tényleg el kellett) és hogy az előbbi megigénylésétől a kártya továbbra sem válik utóbbira alkalmassá.

Azt hiszed, ilyen nincs és ezeket én találom ki. Sajnos nem.

Másik sztori.

Az év utolsó előtti napján kerültem közelebbi kapcsolatba azzal az Acer laptoppal, ami azóta rémálmaim főszereplőjévé lépett elő. A baja mindössze annyi volt, hogy konstrukciós típushibája és az alapvető karbantartás négyévi elmaradása miatt szépen lassan megfőzte magát a videokártya és egyszercsak átváltott osztott képernyős módra, amelyből négy Mátyás király beáldozásával egy rövid időre vissza lehetett volna rántani, de a tulajdonosnak az én szavam mellett két szakvéleményre is szüksége volt, mire elhitte, hogy ezt felesleges forszírozni és inkább kezdjen új masinát keresni, mert ennek már minden perc ajándék.

Mellesleg láttatok már olyan Windows 7-et, amelyik betöltés közben a Vista sárgászöld nájtrájder-csíkját adja be?

A gépen egyetlen megmentendő dolog volt: a Skype-fiók. Amihez én sem a nevet, sem a jelszót nem ismertem. Honnan is ismertem volna? Contrary to popular belief, nem repdesek házról-házra mindenhol begyűjtve és megjegyezve az összes jelszót, ami létezik. Ezt csak azért szúrtam közbe, mert a jelszóra sajnos a tulajdonos sem emlékezett — mert minek is, egyszer megadtam, örökre meg van jegyezve, nem? —, és amikor öt nappal ezelőtt véletlenül egy tök más felhasználó profiljába jelentkezett be és pánikolni kezdett, amikor a Skype nyitóképernyőjén ott villogott az üres password mező, akkor valahogy én jutottam eszébe, mármint én meg a telefonszámom, és a beszélgetés enyhe passzív-agresszív jellege számomra azt sugallta, hogy nekem mégis tudnom kellene megmondani a jelszót, elvégre ott jártam három hete.

Mivel mára tarthatatlan lett a helyzet Skype nélkül, elbattyogtam oda is, rámutattam, hogy legutóbb ez a Windows felhasználói fiók se nem így nézett ki, se nem ez volt a júzernév, kijelentkezés után ráklikkeltem a másik fiókra, aminél elindult és magától belépett a Skype. Olyan fapofát senki nem vág, amilyet én vágtam akkor. Ja, természetesen ez még mindig a pókvíziós laptop, amin hat példányban látod azt, hogy nem látsz rajta semmit. Itt a tulaj annyira örült, hogy már nem is zavarta, hogy még mindig lövésünk sincs a nyomorult jelszaváról és jó negyedórámba került, mire minden fél megértette, miért nem ideális ez a helyzet és hogy kénytelen lesz valahogy felköhögni a jelszót, mert anélkül ugye újat sem tudunk megadni és a jelszóemlékeztetőt is cseszhetjük, mert az meg olyan címre küldi az emailt, amihez — tada.wav — nem tudjuk már a jelszót.

Azt hiszed, ilyen nincsen és ezeket én találom ki. Sajnos nem.

A jelszóra már csak amiatt is égető szükségünk volt, mert ha végre meglesz az új gép, akkor azon valahogy használni kéne majd a Skype-ot és ahhoz ugyebár nem ártana tudni a tudnivalót. Hosszas fejtörés, a létező összes szolgáltatói szerződés átbogarászása (???) és epikus mértékű ötletelés árán végül kicrafolták a jelszó első nyolc karakterét, amit én kiegészítettem azzal a kettővel, amit megsejtettem, aztán jelszót változtattam, felírtam négy külön cetlire, amik közül egyet a tulaj kezébe nyomtam, a másik hármat pedig a lakás különböző részein biztonságba helyeztem.

Már vettem a kabátomat, közben a tulaj azt latolgatta, hogy még vár egy vagy két hetet a gépvásárlással, mert elmegy még ez így annyit, de ekkor az Úristen éppen lenyúló jobbkeze úgy kikapcsolta szerencsétlen laptopot, hogy az többé el sem indult.

Holnap valószínűleg Skype-ot kell majd telepítenem egy zsír új laptopra.

Repülőjegyet szerettem volna venni valaki más számára, de másfél órányi vergődés árán sem sikerült. Nem sokkal később egy ilyen felütésű levélke esett be a postaládámba:

Hi,

You were all set to soar into the skies with XXXXXXXX, but then you left us without booking! What happened? Maybe you changed your plans or were just ’plane’ distracted?

Hi,

Erre kénytelen vagyok válaszolni, mert a sikertelen checkout során az email címemet sikerült már begyűjtenie a társaságnak, a működéssel kapcsolatos metrikákat viszont nyilván nem, máskülönben pontosan tudnák, hogy miért kívántam lassú és gyötrelmes elmúlást mindenkinek, akinek köze volt az XXXXXXXX weboldalához.

Kezdjük ott, hogy az XXXXXXXX egy fapados légitársaság és a legfőbb indok arra, hogy szóbaálljunk velük, nem más, minthogy egy sokat utazó illető lyukat beszélt a reménybeli légiutasom hasába.

(Érdekes egyébként, hogy ez az illető kizárólag előre vagy utólag tud okos és meggyőző lenni — tehát előre, látatlanban, a körülmények ismerete nélkül is be tudja mondani a tutit, illetve utólag, látatlanban, a körülmények ismerete nélkül meg tudja mondani, hogy ki mit és hol cseszett el, de amikor ténylegesen tehetne valamit a hibás döntések meghozatalát meggátolandó, olyankor véletlenül pont sohasem ér rá. Nyilván utazik, vagy csak kurva ügyes kifogások fabrikálásában. Fel kellene hívnom, hogy okosítson ki engem is.)

Elmondása szerint az XXXXXXXX nem olyan fapados társaság, mint a többi hasonszőrű, és ezt a másfél óra leteltével én csak megerősíteni tudom. Az XXXXXXXX nem olyan fapados, mint a többi, ezek egészen magas szinten űzik a fillérbaszás nevű sportot, persze csak saját kapura játszanak. Mert ha hatvan fabatkáért bookolsz magadnak jegyet egy megfelelően távoli időpontra Angolországba, az csak arra elég, hogy ha a terminálon meglát téged a cég egyik alkalmazottja, akkor nem ad el azonnal az ázsia étteremnek kilóra.

Öt fabatkáért kiválaszthatod, hogy hol szeretnél ülni — ülésen, sőt, olyan ülésen, aminek támlája van! — , de ha úgy döntesz, hogy neked mindegy, akkor a checkout végén bekerül a tételek közé egy öt fabatkás Egyéb költségek elnevezésű tétel (amelyről az apróbetűs részből derül ki, hogy ebből fizetik azt a kollégát, aki majd a beszálláskor téged a WC mellé ültet). Alapesetben egy tízkilós kézipoggyász engedélyezett, de 8 fabatkáért vihetsz magaddal egy legfeljebb 22 kilós csomagot (apróbetűs: ilyenkor a kézipoggyászt buktad, ami jelez egy pofátlansági faktort), újabb 4 fabatkáért pedig a kézipoggyász és a csomag is felkerül veled együtt a gépre.

Aztán kiválaszthatod, hogy milyen menüt szeretnél fogyasztani: a krumplipüré az egy szál kolbásszal 5 fabatka, a négysajtos egybetészta szintén öt fabatka, ha pedig nem kívánsz a gépen étkezni, az mindössze két fabatkába kerül (gondolom ennyit kér az az alkalmazott, aki az ételt szervírozó kolléga mögött halad és bokán rúgja, ha olyan utas felé nyújtja a porciót, aki nem rendelt ennivalót; esetleg ez a két fabatka teszi elviselhetőbbé a stewardess szenvedését, amit az éhező utas látványa indukál).

De tegyük fel, hogy a sokat utazó illető annyira meggyőző volt, hogy még ezek a sorban kiderülő sunyiságok sem tántorítanak el az XXXXXXXX-től és sikerült megtalálnunk az utazásunkhoz a legmegfelelőbb járatot, szóval próbáljuk meg megvenni a jegyet. Ebben az XXXXXXXX-nél egy kivételesen kretén módon működő checkout űrlap próbál nekünk segíteni. (Pro tip: sokat egyszerűsödik az életed, ha a fizetéshez használni kívánt bankkártya és teközted nincsen 70 kilométer távolság.)

Hogy rögtön lelőjem a poént: nem sikerült megvennünk a jegyet, mert a tranzakciós folyamat folyton hibaüzenetet dobott, természetesen olyan jó informatívat, ami alapján annyi derül ki, hogy az elutasítás oka bármi lehet; mi nem rontottunk el semmit, illetve én igen, de... Elkalandoztam. Na, mire eddig az üzenetig egyáltalán eljutottunk...

Egyrészt csókoltatom azt, aki úgy tervezte meg az űrlapot, hogy a számlázási címnél az ország kiválasztása utáni újratöltést követően továbbra is látszanak olyan mezők, amiket magyarországi cím esetén nem kell kitölteni. (Persze sem ez, sem a kötelezően kitöltendő mezők nincsenek megjelölve sehogy.) Például az irányítószám. Igen, jól olvastad, az az adat nem kell nekik a címedből, és igazából rosszul fogalmaztam, a nem kell kitölteni helyett azt kellett volna írnom, hogy nem szabad kitölteni, különben az űrlap nem lesz elfogadva.

Másrészt csókoltatom azt, aki úgy tervezte meg az űrlapot, hogy az nem fogadja el a településnév és az utca esetén az ékezetes karaktereket és ha mégis ilyet lát, akkor aszongya, hogy érvénytelen a településnév vagy az utcanév; a mi esetünkben három ilyen betű is lett volna a címben, kurva vörös volt a fejem, mire próba-szerencse alapon ezek nélkül beírva már tetszett neki mindkettő.

Harmadrészt, adhatsz meg telefonos elérhetőségeket, összesen hármat, úgymint: mobiltelefon, vezetékes telefon és egy olyan szám, ami ott csöng, ahová utazni szeretnél. Namost, ha megadod a mobilszámodat, akkor visszadobja az űrlapot azzal, hogy nem adtál meg vezetékes számot (és a mobilszámod kitörlődik). Ha nincs vezetékes telefonod és úgy döntenél, hogy beírod oda a mobilszámodat, akkor visszadobja az űrlapot, mert annyira intelligens, hogy felismeri a mobilszámot és átrakja a vezetékes mezőjéből a mobilszám mezőjébe, viszont így a vezetékes megint üres, tehát nem adtál meg vezetékes számot, ejnye már. A megoldás az, hogy mindkettőbe be kellett írni a mobilszámot.

És akkor mindezek után nem sikerült fizetnünk. Belőlem ekkor már áradt a szeretet, azt mantrázgattam magamban, bár hagyta volna a csajotok a kenguru farkára húzva apátok nagy erkölcsi értékű karóráját. Dehát lesz még London magyar falu, aztán majd sort kerítünk szépen lassan mindenkire. A sokat utazó illetőt kiküldjük előre, hogy írjon listát; őt úgyis kiviszi az XXXXXXXX.

Engem meg a bosszúvágy.

A közönség jó részének nyilván nem fog tetszeni, hogy egy újabb Windows 8-ról szóló bejegyzés landol a képernyőn, de azért jó lenne, ha még egy kicsit kibírnátok, jó ideig nem lesz ezzel kapcsolatos írás. Most ugyanis arról fogok kicsit mesélni, közel öt hónapnyi használat után miért válok meg az elsőszámú számítógépemen a Windows 8-tól és miért térek vissza Windows 7-re.

Azzal kell kezdenem, ami a korábbi írások alapján szerintem egyébként nyilvánvaló: a Windows 8 koncepciójával, a hagyományos és az új felületek összeboronálásával szemben már régóta nincsenek ellenérzéseim, a teljesítménnyel kapcsolatos fejlesztések hasznosságát senkinek nem kell ecsetelni, az új funkciók is üdvözölendő dolgok és számomra az általános használhatósága sem rosszabb, mint a korábbi verzióké. Ugyanakkor éppen néhány apró, de annál kellemetlenebb, a használhatóságot érintő probléma táplálja a mindennapi frusztrációmat és az elkövetkező időszakban ezeket feltétlenül minimalizálnom kell, mert megoldás rájuk pillanatnyilag nincsen, a javításra várni meg sem időm, sem kedvem nincsen.

Azt is el kell mondanom, hogy két számítógépen használok Windows 8-at és ezek a problémák csak azon jelentkeznek, amelyiken ezeket a sorokat is írom, a másikon szándékosan sem sikerült ilyesmit előidéznem. Ez azonban a problémák súlyosságán semennyit nem tompít, sőt.

A problémák

Viszonylag sok ablakkal dolgozok — bár nem 96-tal —, úgyhogy az ablakkezelő legkisebb defektje is elég hamar ki szokott ütközni. A Windows 8-ban az elviselhetőnél gyakrabban tapasztaltam különféle fókuszálással kapcsolatos érdekességeket. Például amikor egy Explorer ablakban Shift+Del-t nyomok és a megerősítő párbeszédablakot leokézom, utána nem a törlést kezdeményező ablak válik aktívvá, hanem a fókusz elvész a semmiben és onnan vissza kell váltanom a használni kívánt ablakra. Másik példa ugyanerre: a böngészőben rákattintok egy magnet linkre, amire elindul a torrentkliens, a böngésző előtt megjelenik a főablaka és a főablak előtt az új torrent hozzáadásának az ablaka, de mindkettő inaktív és csak a Jóisten tudja, mi történik, ha megszokásból rábökök az Enter-re. Rohadtul idegesítő jelenség.

A másik említést érdemlő megfigyelésem a különféle rendszerbeállításokhoz kötődik. A hét nagyobbik részében ugyebár mobilnetet használok, amiről annyit érdemes tudni, hogy sebesség szempontjából ez a világ legkevésbé kiszámítható technológiája, a havi adatforgalmi keretem viszont nagyon is konkretizálható. Ilyen feltételek mellett azt hiszem, érthető, ha a Windows Update-et és minden más, magát internetről frissítgetni óhajtó szoftvert igyekszem lebeszélni az automatikus frissítésről, de nem csak a letöltést, hanem még a frissítések keresését is letiltom. (Inb4 hőzöngés: ha van rá mód, természetesen letöltöm és telepítem a frissítéseket, de akkor, amikor akarom és amikor nem jelent gondot, hogy esetleg újra kell indítani a rendszert emiatt.)

Ezért a Windows 8-at is így állítottam be, de úgy látszik, lakik a rendszerben rajtam kívül egy nagyobb tiszteletnek örvendő felhasználó is, aki időnként felülbírálja az ilyen jellegű döntéseimet, és ilyenkor tapasztalom azt, hogy bekapcsolás után a login screenen ott virít a frissítések telepítésére figyelmeztető üzenetke. Ugyanígy néhány, a regisztrációs adatbázisban eszközölt változtatást sem néz jó szemmel a rendszerben lakó szellem és minden újraindítás után visszaállítja az eredeti értéküket, így például az előző posztban bemutatott programok némely beállítása sem éli túl a restartot. Ismét hozzáteszem: csak ezen a gépen, de ezen a gépen a rendszer újrahúzása után is ez a helyzet.

Ezek számomra olyan szintű bizonytalanság-faktort jelentenek, amivel most úgy érzem, nem kívánok megbékélni és együttélni.

MIA

Most jön az a rész, ahol át kell tekintenem, mit veszítek a downgrade-del.

A gyorsabb bekapcsolást és leállást sajnos vágyni fogom ezentúl, de ha azt nézem, hogy a naponta emiatt elbukott harminc másodpercbe hány karkörzés vagy csukott szemmel töltött meditációs pillanat fér bele, már nem is olyan gyászos a jövőkép.

A metrós alkalmazásokért nem fáj különösebben a szívem. A világomat egyik sem fordította ki a sarkából; amilyen feladatok napi szinten előfordulnak, azok ellátására már régóta van bevált megoldásom, az internetes oldalak tartalmát vagy más szolgáltatásokat pedig eddig is a böngészőn keresztül értem el és ezen nem kívánok változtatni. Az egyetlen, aminek valódi hasznát vettem, az a gyári naptáralkalmazás az élő nézete és a beúszó emlékeztetői miatt, de talán lelek rá pótlékot.

A desktopon ugyanúgy meglesz minden, ahogy eddig. A fájlkezelő szalagmenüjét a telepítés óta egyszer sem nyitottam le, szóval anélkül is bizton megleszek, a Shift+jobb klikk-re előbújó titkos menüpontokhoz eddig sem kellettek ikonok. Persze újra szükségem lesz virtuális meghajtót emuláló programra, meg valami jó témát is lőnöm kell, mert a kamu fénytöréses, üveghatású Aero témától régen is herótom volt.

És persze fel kell dolgoznom magamban, hogy leszállok a bleeding edge-ről, legalábbis addig, amíg kevesebb nem lesz a bleeding, mint az edge.

Most megyek és tolok egy bac kúpot.

Három apró, hasznos programot szeretnék a figyelmébe ajánlani mindazoknak, akik a rengeteg intő szó, az elkedvetlenítő újságcikkek, az okos haverok lesújtó véleménye, a közutálat és a józan ész ellenére is használják a Windows 8-at és minden előzetes jóslás ellenére mégsem haltak bele. Ezek a programok elsősorban a rendszerben már meglévő, rejtett vagy nehezebben előcsalható beállításokhoz adnak egyszerű felületet, nem futnak állandóan és annyit csinálnak, amit ígérnek.

Skip Metro Suite

A Windows 8 használata közben nem lehet teljesen elkerülni a Metro interfészt; aki ezt az oprendszert akarja használni, annak ezzel meg kell békélnie. A Skip Metro Suite sem váltja meg a világot, de néhány zavaró aprósággal sikerrel számol le.

Egyrészt beállítható, hogy bejelentkezés után azonnal az Asztalra érkezzünk. A kezdőképernyő továbbra is elérhető, ahogy eddig, mindössze egy kattintást spórolunk, de ha valakinek ez számít, hát itt a megoldás. (Egyébként az Asztal csempéjét érdemes a kezdőképernyőn a bal felső pozícióba húzni és akkor az Enter mindig az Asztalra visz.)

Másrészt letilthatjuk a képernyő sarkaiban felbukkanó dolgokat, például a Charms sáv indikátorát. Ilyenkor hiába rángatod az egeret a jobboldali sarkokban, nem fog megjelenni a sáv, a keresést meg a többi charmot csak billetnyű-kombinációkkal lehet előcsalni, szóval érdemes megfontolni, hogy mit kapcsolsz ki.

A kombinációk egyébként az alábbiak:

• Keresés: Win+Q
• Megosztás: Win+H
• Eszközök: Win+K
• Beállítások: Win+I
• A Charms sáv előhívása: Win+C

Win+X Menu Editor

A Start gomb helyén jobbal klikkelve vagy a Win+X-re előbukkanó menüben számos gyakran használt alkalmazáshoz és Vezérlőpult-elemhez találunk hivatkozást, a Win+X Menu Editor ennek a módosítását teszi lehetővé.

Tetszőleges programmal bővíthetjük a listát, újabb Vezérlőpult-elemeket adhatunk hozzá és van néhány preset is, például egy kattintással bekerül a leállítás, hibernálás, újraindítás csoport, a meglévők közül pedig kiszedhetjük azokat, amikre nincsen szükségünk.

Tiny Windows Borders

Az Aero effekttengere után sokaknak nem tetszik a Windows 8 kilapított, leegyszerűsített ablakstílusa az otromba nagy szegélyeivel. A Tiny Windows Borders a szegély vastagsága mellett az ablak szélétől való eltartást mértékét is módosítani tudja, a változtatások hatását pedig azonnal látjuk.

További hasonló apróságokért érdemes ellátogatni a Winaero nevű weboldalra, vannak ott Windows 7-hez való dolgok is. A leírásokat érdemes elolvasni, további kellemes rosszrendszer-használatot!