Néha áttekerem Gmail-en a spameket, hátha beesett véletlenül valami hasznos levél közéjük, és akárhányszor meglátom a tetszőleges női híresség weight loss tárgyat, mindig az a jelenet elevenedik meg lelki szemeim előtt, ahogy tetszőleges női híresség tréningcuccban, sírástól vörös szemmel görnyed a számítógépe előtt és rohadtul nem érti, mit csinál rosszul, hogy az általa kitalált és bizonyítottan hatásos fogyókúrás módszeréről tájékoztató levele már a túlsúlyos kelet-európai pacákokat is teljesen hidegen hagyja.

Aztán persze kinéz az ablakon és tádá, Malibu.

Tegnap sikeresen végignéztem a True Justice, idehaza Igazságosztók címmel vetített Steven Seagal-sorozat első részét. Nincsen elfogadható mentségem.

Merthogy ebben a sorozatban Steven Seagal egy rendőrt alakít (wow!), aki a városban mindenkit ismer és akit a városban mindenki ismer (wow!), emellett jártas a pusztakezes harcművészetekben (wow!) és állítólag egy alkalommal már előfordult vele, hogy nem találta el azt, akire vagy amire célzott (wow!), de az is szándékos volt (ehh). A legszakadtabb lakóautóban pocoló bőrmellényes rosszarcúakat megbabonázó tekintet és az ötpercenként a képünkbe vágott buddhista világszemlélet természetesen szintén adott.

Hogy mindez a faszaság ne érződjön annyira töménynek, kapott maga mellé egy kisebb csapatot is, akikről a promókép alapján meg lehet állapítani, hogy mifélék, az ügyködésüket, a szerepük fontosságát és a történet kidolgozottságát pedig talán az jellemzi legjobban, hogy miközben hárman sasolnak a felázott talajon egy tenyérnyi keréknyomot és ránézésre megállapítják, hogy ugyanolyan sár van mellette, mint amilyet máshol leltek, a három méterre lévő bokor mögött rejtőző kínai kislányt már a főnöknek kell kiszúrnia, ő pedig véletlenül pont annyit beszél kínaiul, hogy a kölköt meg tudja nyugtatni.

Mintha a CSI-ban minden felfedezés előtt üvegeznének és folyton Seagal felé mutatva állna meg a palack.

Ezzel együtt a maga módján szórakoztató. Nincsen benne több logikai bukfenc, mint bármelyik korábbi Seagal-filmben, itt sem tolnak le senkit, amiért tésztaszűrővé lőnek egy egész utcát, Bunkó nyomozó is bátran udvarolhat az akció előtti pillanatokban a CB-n, úgyhogy jár a 10/10-es értékelés. A Fringe-re meg marad az a húsz néző...

Balról autók, jobbról sövény. Hirtelen megutálom a járdaszakaszt a keskenysége miatt. Nincs hely kikerülni. Rámrepül.

— Tudnál segíteni? Beteg gyerekeknek gyűjtök.
— I... I don’t understand.
— (Lapoz.) Beteg gyerekeknek gyűjtök.
— Sorry, I don’t speak Hungarian.
— Ó! (Becsukja a mappát.) Várjál! (Szalagcsere.) Áj em Mária, heló.

Nem akarom elhinni, hogy éppen Debrecen egyetlen nyelvtudással rendelkező adománygyűjtőjénél bírtam bedobni a külföldi vagyok taktikát. Legalább nem ismételte meg lassan és hangosan magyarul, ahogy szokás.

— Liszön tu mí! (Újra kinyitja a mappát.)

Na, ez még érdekes is lehet.

— GYE-REK (mutat, szemkontaktus, lapoz) BE-TEG (mutat, szemkontaktus, lapoz) KE-ZE-LÉS (mutat, szemkontaktus, lapoz) PÉNZ. Érted?

Ingatom a fejem, megtámogatva a lehető legbutább arckifejezéssel, amit amúgy is napi 12 órában viselek. Közben a sövény túloldalán több lehúzható jóember is elhaladt. Sóvárogva néz utánuk: ártok az üzletnek.

— Nem? (Becsukja a mappát.) Na, menjél akkor, gudbáj.

Hülye külföldiek.

Pár nap híján éppen egy évvel ezelőtt írtam meg az Öt szép szűzlány című posztot, amely a Hazafias Népfont elindításáról szólt, most pedig arról számolhatok be, hogy elkészült a gyűjtemény második, javított kiadása. Egyúttal szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ötleteket, javaslatokat, ajánlásokat küldött vagy csak megemlítette, hogy a kis projektemnek hasznát vette.

Az új oldal legfontosabb célja a a gyűjtemény használhatóbbá tétele. Az eddigi statikus képek helyett kipróbálható az összes betűkészlet élesben, tetszőleges szövegrészlettel, úgy, ahogyan a böngésző kezelné valódi felhasználási körülmények között, illetve lehet játszani a betűmérettel, a sorközzel, a betűközzel és a színekkel is, mert a betűalakok mellett ezek a jellemzők is jelentősen befolyásolják a látványt. Így talán könnyebb eldönteni, hogy a kiszemelt betűtípus megfelel-e arra, amire szánod.

Használjátok egészséggel, néhány bugról tudok.

Elég ritkán nyomogatom a Firefox böngésző narancssárga menügombját, ezért az újdonság erejével hatott rám, amikor tegnap felfedeztem a fejlesztői eszközök között a Responsive Design View opciót (Ctrl+Shift+M), pedig már a 15-ös verzió óta ott van.

Ez az eszköz ugyanarra használható, mint a böngészőfüggetlen Responsinator és hasonszőrű konkurensei: a böngészőablak tartalmi részét (a viewportot) a megadott szélességűre és magasságúra méretezi át, amivel gyorsan és egyszerűen lehet tesztelni a kijelzőmérethez alkalmazkodó (reszponzív) dizájnunkat különböző felbontású mobiltelefon és táblagép, illetve a böngészőablakunk széleinek veszett húzgálása nélkül. Az előre beállított méretek mellett sajátot is megadhatunk és van lehetőség a portré/fektetett módok közötti váltásra is.

Az én saját módszerem az ilyen jellegű dizájnok tesztelésére egyébként abból áll, hogy ha töréspontok szerint változik az oldal megjelenése (tehát adott képernyőszélesség elérése esetén van valamilyen változás), akkor a töréseket különböző színekkel jelölöm, például a body elem kap egy jól látható, színes felső szegélyt, aminek változik a színe, ahogy a szélesség nő vagy csökken, így egyből látható, hogy melyik töréspontnál van baj.