A szorgalmi időszak utosó előtti hete kezdődött el ma. Ráadásul ez volt ebben a félévben az utolsó hétfői napunk, mivel jövő hétfőn pünkösd lesz jól. Ennek hallatán lelkesen ültünk be Anyagtudomány előadásra. Közben eszünkbe jutott az is, hogy múlt akalommal meghívott minket a tanár a pénteki habilitációs előadására, mi meg nem mentünk, igaz akkor éppen prog zh-t írtunk. Megérkezett a tanár, és amíg a szekrényből előszedte a vetítővásznat és a projektort, megcsodáltuk az újnak tűnő laptopját. Legutóbb nem ez volt nála, ezek szerint jól sikerült az előadása pénteken :). Aztán azon merengtünk, hogy vajh miért tart két percig a bejelentkezés. De mindez semmi volt ahhoz képest, ami a betöltődés után fogadott mindenkit. Az asztalon borzalmas mennyiségű ikon hevert, mögöttük alig látszott a háttérként beállított plüssállat homályos és alulexponált fényképe. Erről jut eszembe, kellene alakítani egy topikot a Gamer fórumán "Hogy néz ki az asztalod?" címmel; kár, hogy nem lehet a hozzászólásokba képeket beszúrni. A dokumentumokban volt vagy nyolcvan mappa, mindegyik igazán fantáziadús és a keresést elősegítő 01, 02, stb. névre hallgattak, úgyhogy felírtunk két integrált mire előkereste az előadását tartalmazó Powerpoint bemutatót. Aztán kiderült, hogy vizsgára lehet vinni egy pár oldalas írást is egy órán elhangzott témáról, vagy lehet tételt húzni. Na, hányan fognak tételt húzni? Én biztos nem, így viszont nem elég az angol szakfordítás - amiről még most sem tudom, hogy mikorra kell beadni -, még ezt is meg kell írnom. Uzsonnázás közben eszembe jutottal remek témák, például "Én és az adattárolás", amelyben eddigi számítástechnikai pályafutásomat venném górcső alá, különös tekintettel a C64 magnószalagjaira, a 3,5 colos flopikra és a későbbi CD-DVD-özönre. Hmm, ez nem is tűnik olyan rossznak így visszaolvasva. It’ll do the trick.

Utána a félév utolsó Adatszerkezetek és algoritmusok előadása következett. A K/2-es előadóban állandóan érzékelhető poshadt szag, a kényelmetlen és recsegő berendezés, na meg az előadást tartó Juhász Pici érces baritonja megint rámhozta a szempilla-nehezedést, de hősies küzdelemben végül legyőztem az álmosságot - francnak kellett tegnap 0:21-kor még Static-X-et hallgatni... -, elővettem az angolkönyvet és azt olvasgattam. Holnap ugyanis zh-t írok angolból, mégpedig az előzetes információk szerint amolyan "hát ez kész" típusút. Lesz benne angolról magyarra történő fordítás és nyelvtani kérdések. A fordítástól nem tartok, meg arra nem is készülök, majd úgyis kitalálok ott valamit a szövegre, viszont az ilyen nyelvtani érdeklődést tükröző kérdéseket sosem kedveltem. Nem tudom, miért, ha adnak egy szöveget, azt tudom értelmezni, le tudom fordítani, meg tudom magyarázni, de ha megkérdezik, hogy ebben a mondtaban van-e Future Perfect Continuous, akkor legfeljebb mély együttérzésemet tudom kifejezni. A másik ilyen problémás dolog a kiejtés. Csütörtökön ismét egyedül voltam órán, legalább átvettünk négy leckét, de nem volt olyan mondat, amibe ne szólt volna bele Rovny, hogy "Maga is úgy olvas, ahogy azt Magyarországon tanítják..." Erre mit lehet mondani? Magyar vagyok, angolul soha az életben nem fogok tudni beszélni - főleg nem azzal a tökönrúgott hangsúlyozással -, és az angolok közül sem fog senki tökéletesen beszélni magyarul. What a thrill.

Úgyhogy most uzsonna után blogot írok, málnaszörpöt iszok és Hammerfallt hallgatok. Kicsit ráz közben a hideg, a múlt heti sirálycsászár időjárás után mellbevágó a tegnapi és a mai hőmérséklet, én meg hülye fejjel pólóban vagyok egész nap. Reggel indulás előtt még hajat is mostam, külön jó volt, hogy nem volt időm rendesen megszárítani. Aztán felfedeztem, hogy nem hoztam magammal otthonról piros pólót, amiben tesire szoktam menni, és amiből hatodik éve nem engedek. So embarrassing, isn’t it? Közben már Slipknot ás Ákos is szólt, benyomtam a Winampon a véletlenszerű lejátszást, de fenntartásaim vannak vele kapcsolatban, mert van olyan dal, amit már ötödszörre dobott be egy hét alatt.

A nap tanulsága: Mindig tegyél szemeteszsákot a szemétkosárba, sok felesleges munkától kíméled meg magad.

A nap arcai: Az a két csöves, akik reggel felnyomultak a 24-esre és két pillanat múlva szembetalálták magukat a vastagkarú és gyűrött tarkójú jegyellenőrrel.

FTC-Debrecen 0:0 az Üllői úton, érik a DVSC első bajnoki aranyérme, szakértők szerint ezt már nehezebb elveszíteni, mint megtartani. Aztán meg F1, Barcelona. Raikkönen bizonyára feltette a gulyáslevesét főni a rajt előtt és azért sietett annyira, mert nem akarta túlfőzni a húst és a zöldségeket a fazékban; akárhogyan is, ez a srác most nagyon ott volt fejben, és végre az autó is partner volt. Alonso közelébe sem tudott kerülni Kiminek, és ő sem volt annyival gyorsabb a többieknél, mint eddig. Trulli lett a harmadik, Ralf a negyedik, a Toyota is megérdemli a kalapemelést, stabilan ott vannak az elején a mezőnynek. A Ferrari meg továbbra is bukdácsol, csakhogy a Bridgestone gumikon kívül nem lehet másra fogni a gyenge szereplést. Schumi két kör alatt kétszer kapott defektet, Barrichello meg nem tudott mit kezdeni még Massával sem. Jean Todt is leszokott a csücsörítésről, Ross Brawn nem eszik banánt a futam alatt és Schumacher sem ugrik fel a levegőbe a pódiumon.

Az előbb néztem végig a Wasabit és a Heti Hetest. A Wasabit még nem láttam ezelőtt, érződik rajta a szokásos francia jelleg, Luc Besson és Jean Reno nem először dolgozik együtt és a francia - japán közreműködést is láttuk már párszor, mégis szórakoztató darab sikeredett ebből. Az elején a diszkós események meg főleg jók, csak lassan ki kellene találni valami újat a munkamániás zsaru + kicsit lökött segítőtárs felálláson kívül is. Habár, ha egyszer bejött - márpedig bejött, lásd a Taxit és annak folytatásait vagy a Bíbor folyókat -, akkor bejön az máskor is.

Az előbb már hosszasan ecseteltem a nap további eseményeit, ettem közben házi sütésű szalámis-sajtos pizzát, de egyszercsak elment az áram, én meg ültem a tök sötétben tíz percet, mivel nehezen áll át a szemem a monitor fényéről a nulla megvilágítású szobára. Ráadásul a bal kezem is be van kötözve a szerdai pohárzúzás miatt, az egyik seb elkezdett hólyagosodni és eléggé fájt is; körülményes így bármit is csinálni a puszta létezésen kívül. Most meg 0:21 van, Static-X-et hallgatok, remélem a szomszédok nem hallják, nem szeretnék reggel leávgott lófejet találni az ajtó előtt a lépcsőházban.

Íme a blog történetének első, összevont bejegyzése. Nem lesz túlságosan hosszú annak ellenére, hogy egy egész hetet végigkísér, mert alig történt valami említésre méltó. Reggel keserves felkelések, aztán délelőttől estig tanítás, este meg programozás.

Amikor már annyira lefáradok, hogy nem találom a billentyűzeten a pontosvesszőt, elindítok egy tízkörös versenyt a Live For Speedben és csak tolom a gázt a lehúzott redőny mögött. És egy alkalommal kipróbáltam a Squadra Corse Alfa Romeo demóját is, aminek a nevéből egyszerű módon (egy integrál felírásával) kikövetkeztetheti mindenki, hogy a kígyós-pajzsos olasz autókról szól, van benne tuning is, csak itt nem a kocsit, hanem a pilótát kell fejleszteni. Sajnos a megvalósítás a gyász kategóriába tartozik, fizikai modell nem nagyon van (az elsőkerekes 147 GTA kigyorsításkor megcsúsztatta a hátulját...), mint ahogy műszerfalas nézet sem. A grafika meg körülbelül olyan, mint a PS2-es Gran Turismo 3-ban, csak kicsit rondább annál, de hát könyörgöm, az a játék lassan négy éves, arról nem beszélve, hogy más jellemzői ellensúlyozzák ezt még ma is.

Szerdán tesiről hazaérve nekiálltam mosogatni, az egyik pohár meg volt repedve egy kicsit, és a mosószeres vizet már nem bírta elviselni, úgyhogy szétrobbant a kezemben. Vagy öt helyen kezdett el ömleni a vér a bal kézfejemből, két ponton üvegszilánk ágaskodott kifelé a húsból, és ebben a pillanatban megszólalt a telefonom is a zsebemben. Nem egyszerű...

Meg persze csütörtök este Showdert nézek. Ez az ember nem normális! Minden egyes alkalommal egyre súlyosabbakat mond, még az RTL által kötelező jelleggel meghívatott sztárokat is könnyűszerrel alázza a műsorban, és ez nekem kimondottan tetszik. De tegnap például nagyon klassz volt Kovács András Péter is, ilyen emberekkel kellene foglalkozni többet, nem pedig a tiszavirág életű karrier során az összes magazinnak interjút adó, levetkőző vagy botrányokat okozó bulvárstaffról. A srácnak nagyon igaza volt abban a mondatban, amikor azt mondta, hogy Magyarország lassan a 14 sztár országává válik...

Ma voltam megint prog zh-t írni. Ez a múltkorinak a javítási lehetősége volt, azzal a kitétellel, hogy ha beadod a lapjaidat, akkor csak ennek az eredménye fog számítani. Még azt is megfogadták a szervezők, hogy a feladatok nehézsége és az elvárt tudásszint nem változik semennyit, ehhez képest öt perc alatt kiderült, hogy egyesekről rosszat feltételezni nem előítéletesség, hanem tapasztalat kérdése. Úgyhogy én nem adtam be semmit, pedig volt készen megoldásom. Többet veszthettem, mint amennyit nyerhettem volna, és sosem voltam jó szerencsejátékos, tizenkilencre nem húzok lapot.

Láttátok a tévében az Episode II legújabb, csirkésemberes reklámját? "Mi kell egy jó filmhez? Gonosz családapa, lehetőleg asztmás, űrhajók, lézerkardok, robotok, klónhadsereg... Van-e ott egyáltalán iskola? És ha a kis Csubakkát kihívják felelni, és azt válaszolja, hogy *wookie-hang*, akkor milyen osztályzatot kap rá?"

Elég eseménytelen nap volt a mai, így hajnali fél kettőkor visszagondolva nem is jut eszembe sok minden. Hacsak az nem, hogy Molnár Ferenc Caramel megnyerte a Megasztárt. Mondjuk azt nem értem, hogy a tisztelt zsűrinek - kivéve Presser Gábort és Pierrot-t - miért kellett annyira nyilvánvalóan megjátszania magát? Pély Barna valahogy önmagában sem szimpatikus nekem, de amikor elkezd az intonációs problémákról beszélni és nem tudja elmondani azt a mondatot, amibe belekezdett, akkor azért egészen apró állóhullámok keletkeznek azon a bizonyos lécen. Soma - akinek a Megasztár után gyorsan összeraktak egy lemezt, nehogy még valaki le tudja írni, hogy ő nem is énekesnő - megint drámaira vette a szerepét, szerintem ő maga sem tudta eldönteni igazán, hogy elsírja-e magát beszéd közben, aztán valahogy mégis kibírta. A Bakáts meg állítom, hogy be volt rúgva.

Ja, és még vezettem teljesen illegálisan egy céges teherautót is, klassz volt, amikor hátramenetbe kapcsolva alapjáraton kitolattam vele a mélygarázsból...

Megint voltam focizni, nem volt olyan jó idő, mint tegnap, de kevesebben is voltunk, én pedig legalább annyira elfáradtam tőle, mint bármikor máskor. Az utolsó tíz percre viszont egész korrekt kis felhőszakadás jött a nyakunkra, amitől a buszmegállóban ronggyá ázott mindenki, akinél nem volt esernyő - pl. én. Hazaértem, egy óra múlva meg mehettem vissza proggyakra. Végre ki bírta javítani néhány ember munkáját, köztük az enyémet is, hát nem valami fényes, viszont lehet írni jövő pénteken ugyanebből a témakörből. Asszem írok is, vesztenivalóm nincsen. Aztán ráfeküdtünk a feladatokra, közösen próbáltunk értelmet adni a néhol nem homályos szövegeknek, közben lecsurgott a Linkin Park Live In Texas albuma. Angolon már hárman voltunk - megint hárman -, mindenféle szótárakat meg enciklopédiákat néztünk. A tanár szerint minden rendes embernek van otthon angol nyelvű enciklopédiája vagy lexikonja, akinek nincs, az nem rendes ember és ráadásul műveletlen tahó is. Szerinte nekünk most éppen soványmalac-vágtában kellene rohannunk egy jól felszerelt könyvesbolt felé, ahol veszünk magunknak 30 ezer HUF-ért lexikont. Azt is mondta, hogy esetleg óra után bent maradhatunk egy kicsit, és hazavihetjük valamelyik könyvet tanulmányozni, mi meg mondtuk, hogy nem vagyunk norvégok és kameránk sincs. Mondtam már, hogy kedvelem ezt az embert? A buszon meg volt egy komoly banda. Egyikük előadta az Eddától a Hűtlent, kissé sajátos szöveggel, így e: "Ment a tikó korán reggel, jobb kezében zacskós tejjel, bal kezében két kifli, így ment tikó reggelizni." Hogy ki az a tikó, azt sajnos nem tudtam kideríteni, mert valaki más elkezdte mesélni, hogy a macskájukat orvoshoz kellett vinni, mert infarktust kapott. Erre a többi elkezd röhögni, a srác meg tovább mondta, hogy a macska ment a szobában, nyekkent egyet, elvágódott, majd pár perc után ment tovább. Erre jött az a beszólás, hogy "Nálatok még a macska is hülye...", ezen egészen a leszállásomig fuldoklottak a röhögéstől, és valószínűleg még utána is, míg a sofőr ki nem hajította őket a járatról...