#124

A Ferencváros 2-0-ra kikapott a Pécstől, ez azt jelenti, hogy a labdarúgó NB1 idei bajnoka a DVSC-Ave Ásványvíz csapata.

#123

Droidot fogtam, de ez az illető nem egyszerű droid, hanem egyenesen D-R-O-I-D. A szokásosnál eggyel későbbi vonattal terveztem a hazautazást, szépen összepakoltam, kimentem a megállóba, hogy a nemrégiben beszerzett, vadonat új, összkomfortos, nyálcsorgatós trolibusszal utazzak el a debreceni nagyállomásig. A fedélzeten jöttem rá, hogy valamiben mégis különleges vagyok, ugyanis akárhogy próbáltam ülni az ülésben, a térdem mindig nekiszorult valamilyen berendezési tárgynak. De mindez semmi nem volt a vonathoz képest. Nyíregyházán át kellett szállnom, úgyhogy beültem egy fülkébe, ahol akkor már ült egy srác és egy nő. Lepakoltam a táskámat, discmant elő, play. Kisvártatva bezuhant egy idősebb fickó és megkérdezte, hogy ez dohányzó fülke-e, mert nincsen kiragasztva sehol a matrica - az mondjuk nem zavarta, hogy egyetlen helyen sem lehetne dohányozni a vonaton... Mondtuk neki, hogy közülünk senki nem dohányzik, ez látszólag megnyugtatta, mert beült az ablak melletti ülésbe. Aztán elkezdett beszélni, először csak úgy, a maga megnyugtatására, hogy "muszáj megkérdezni, mert ezek a fiatalok úgy gondolják, ami nem tilos, azt szabad is..." Ez is jól kezdődik - mondtam magamban, az órám szerint még legalább 50 percet kellett vele egy fülkében eltöltenem. Aztán kitért arra is a kis monológjában, hogy ő kárpátaljai. Na, mi sem kellett a nőnek, rögtön lecsapott rá:
- És maguknál tényleg olcsó a cukor? Én ezt hallottam...
Majdnem lenyeltem a discmant kínomban. Ha meg kellene jelölnöm azt az egyetlen mondatot, amit sosem kérdeznék meg egy határon túli magyartól, az ez lenne. De ő megkérdezte. Erre a fickó elkezdett magyarázni az ezeréves múltról, és arról, hogy ezt a csodás múltat, aminek a végét ő nagyon sajnálja, szóval hogy ezt az anyagiasság teljesen tönkreteszi, és azért teszi tönkre, mert a mai fiatalok már nem tudják, mi az az erkölcs. He? Pislogtam rájuk, nem egészen értettem, hogy miért mond ilyet, amikor nem mi, fiatalok (sic!) kérdeztünk ilyet tőle, hanem az a nő. Nem baj, mert a nő okosan bólogatott minden egyes mondathoz, csak éppen nem esett le neki, hogy róla van szó egészen burkoltan. Egész úton folytatták a magasröptű diskurzust, szóba került az érettségi, a madulaműtétben meghalt kisgyerek, felháborodtak azon, hogy a tanító nem ütheti meg a gyereket az iskolában - vazze, tanulni megynk oda, nem verekedni -, szóval az összes bulvártémát kitárgyalták, sűrűn hozzátéve, hogy őket ez mind nem érdekli, és különben is.
Még sosem örültem annyira, mint akkor, amikor megláttam a leszállás közelségét jelző kis csatornán átívelő kőhidat.

#122

Kölcsönkaptam a Driv3rt és a Half-Life 2 Collector’s Editiont, este fél tizenegykor el is jutottam odáig, hogy feltelepítsem őket. A Driv3rtől nem sok jót vártam, de igazán szíven ütött, hogy ennyire lélektelen programot ki mert adni a Reflections és az Atari. Tulajdonképpen fogták az első részt, áttették bele a második részből azt a lehetőséget, hogy ki lehet szállni a kocsiból, rajzoltak pár új várost - amelyek halál unalmasak önmagukban is, a San Andreas városaihoz képest pedig különösen gyérek. A járművek fizikája és irányítása borzalmas, a küldetések vagy rövidek, vagy unalmasak, vagy dög nehezek. Az ellenfelek és a rendőrök - néha ez a két kategória egybeesik - legalább annyira értelmesek, mint egy szúnyog, illetve még annyira sem, mert a szúnyog elrepül, ha elhessegetik, de ezek... A ritka sz*r célzórendszer ellenére nem nyújt semmi kihívást lelőni őket, mert beállnak a golyó útjába. Egyszerűen a program minden egyes porcikájáról süt az igénytelenség, az egyébként jól kinéző átvezető animációkból egyáltalán nem derül ki a történet lényege. A fórumon is 60% körül értékeltem, ebből 40% az első rész emléke miatt kapott.

A Half-Life már más tészta. Igaz, nem töltöttem el vele sok időt - valamit hagyni kell a San Andreas mellé nyárra is -, de azt hiszem, nem baj, hogy az első rész feltupírozott kiadása is ott figyel a gépen.

#121

Figyeljetek, találós kérdés következik! Ha szerda van, és megyek tesiórára, akkor mi van? Esik az eső! Végeztem ezzel kapcsolatban egy kis kutatást, és arra a következtetésre jutottam, hogy régen a "majd ha piros hó esik" helyett a "majd ha szerdán esik"-et használták a lehetetlen dolgok bekövetkeztének meghatározására. Egészen addig, míg a világ úgy nem döntött, hogy kicseszik velem, és minden szerdán 10 óra körül esni fog az eső. Tulajdonképpen miattam van piros hó is...

Mindegy, mindenképpen be kellett mennem, hogy be tudjam hozni csekélyke elmaradásomat. Mire odaértem, elállt az eső, viszont a betonpályán kb. két centiméter vastag vízfelület volt elterpeszkedve, ami nagyban elősegítette ugyebár a pontos mozdulatok bemutatását és a kerítés előtti megállást.

Azután hazaértem, megfürödtem és nekiálltam a vasárnap, otthon, magnóról számítógépre vett albumokat szétvagdosni, kiegyenlíteni, konvertálni és visszahallgatni. Először úgy gondoltam, hogy a háttérben futó Winamp nem fogja zavarni a vágást, de rá kellett jönnöm, hogy az ember mindkét fülén hall mindent, még akkor is, ha más-más fejhallgatót is tesz a jobbra és a balra. Asszem feltöltöm az akksikat és megyek alszom egyet, megint lóg az eső lába (de legalább nem büdös :).

Matek érettségi is to be terminated, állítólag csak azokkal íratják meg újra, akiknek a felvételijéhez kell, a többiek viszont kérhetik az év végi jegyüket is érettségi eredményként. Magyar Bálint (vagy ahogy Tomcat nevezi, HungaroValentin :) pedig közölte, hogy ő nem mond le, mert ő nem felelős a történtekért. Én elhiszem neki készséggel, de akkor mutassa meg azokat, akik tényleg felelősek ezért.

Lezuhant Kecskemét mellett egy MiG-29-es vadászgép, a pilóta katapultált. Szemtanúk szerint a kis magasságon végzett gyakorlórepülés közben az egyik hajtómű kigyulladt, a pilóta leállította a motort, de újraindítani nem tudta, így egy rét fölött katapultált. Jellemző az RTL híradójára, hogy a műsorban a következő hangzott el:

"A gép fedélzetén egyedül tartózkodó pilóta katapultált."

Ebben az a vicces, hogy legjobb tudomásom szerint a MiG-29-esekben nincsen navigátor a fedélzeten, csak a pilóta. A pilóta egyébként több repülős bemutatón és versenyen vett már részt, díjat is nyert MiG-29-essel, ennek ellenére azzal kezdték a vizsgálódást, hogy elrontott-e valamit? Igen, azt, hogy nem az okostojások bunkerére zuhant.

Végül íme egy eddig elhallgatott momentum a Csillagok háborúja eseményeinek sorából:

Ez mindenesetre megmagyarázza, mit keresett Yoda a Dagobah mocsárbolygón. Have fun!

#120

Bukósisakot fel, fogvédőt szájba, Nfol dühöng egy sort. Először is, mérhetetlenül felcseszte az agyát ez az egész érettségi-mizéria, amit most az összes lehetséges formában kiveséz majd a sajtó szebbik ás bulvárabbik fele egyaránt. Kezdődött azzal, hogy kiderült a vizsgalapokat őrző raktár holléte. Legelőször azt a barmot kellene falhoz állítani, aki ezt kifecsegte. Aztán onnan valahogy kikerültek a feladatsorok, újabb gyenge láncszem a személyzet körében keresendő. A tévések előszedtek egy srácot, aki még az érettségi kezdete előtt kinyomtatott magyar tételeket lobogtatott a kamera előtt, vele azóta is beszélgetnek az őrszobán. Persze, felkerült a netre az egész, az SG-től kezdve az Origón át az Indexig mindenki mindenhol paráztatják az embereket, főleg az érettségizőket, hogy újra kell írni, ki lesz velük cseszve, és különben is. Tanár, diák tanácstalan, kínjában vicceket sütöget, például a következőt:

Tanár az érettségin:
- Osszak vizsgalapot, vagy mindenki hozott magával?

Ma pedig a Debrecen című lapban ezt a cikket olvastam:

"Magyarból elégtelen"

"Szomorúan nézi az ember azt az újabb világbotrányt, amibe a magyar érettségi írásbeli kapcsán az oktatási tárca keveredett bele. Valakik nagyon kiszúrtak azzal a maturáló korosztállyal, akik a napokban írták-írják dolgozataikat. A vizsgadrukk mellett így tizennyolc éveseinknek át kell élni ezt az elbizonytalanító cirkuszt: érvényes lesz-e egyáltalán a megírt dolgozatuk, vagy ismétlésre kényszerülnek.
Nem a saját hibájukból.
Magyar Bálintnak igaza van abban, hogy az érettségi tételek ellopása, pénzért való árulása és a viszga előtt az interneten való nyilvánosságra hozása a tárca lejáratását szolgálja. Ám az oktatási minisztert nem azért tartja az állam, hogy ilyen politikai célzatú nyilatkozatokra mindig kész legyen.
Neki azzal kellett volna foglalkoznia, hogy biztosítsa a középiskolai záróvizsgák zavartalanságát. Hogy diákjaink - eljutva életük fontos állomásához - nyugodt körülmények között bizonyíthassák: alkalmasak az érettségi vizsga letételére.
Nem igazság, hogy a diákok izgulnak a bukásveszély miatt."

Szóval ennyit az egész áttervezett érettségi rendszerről is. A legnagyobb igazságot most is a közeli ábécében hallottam egy eladótól, aki kollégájával önfeledten tárgyalta a témát, és nem vették észre, hogy betévedtem a kosarammal a sorukba. Szerinte a régi érettséginél ilyen nem történhetett volna meg. Meg mi az, hogy ki vannak nyomtatva a vizsgalapok a kérdésekkel? Nem tudnak a srácok írni, vagy mi? Miért nem volt jó most is az, hogy a rádióban felolvassák a lehetséges témákat, aztán felírják őket a táblára? Azért volna egy tippem, hogy a lapokat őrző cég is közbeszerzési pályázaton kapott lehetőséget a munkára, és ha nagyon gonosz akarok lenni, akkor azt is hozzáteszem, hogy az ellenzéki pártok nagy erőkkel kutatják a kapcsolatot az őrző cég és a miniszterelnök között...

Apropó, miniszterelnök és a száz lépés. Komolyan nem tudom, ki találja ki ezeket a fantázianeveket, de úgy tűnik, hogy Medgyessy Péter száznapos programjának sikertelensége után sem távolodott el a százas számtól. Még hagyjad, mert vannak egészen korrekt ötletek is ebben a programban, kár, hogy a negyede sem lesz megvalósítva. A legjobban a "feketegazdaságban dolgozók áttérítése a kékgazdaságba" kitétel tetszik, el is képzeltem magamnak, hogy ha ezentúl átmegyek ismerősökhöz számítógépes ügyekben segíteni, akkor majd viszem a kiskönyvemet és pontos munkanaplót vezetek a történtekről, pénzt kapok érte - mert ha nem kapok, akkor az megint feketemunka -, amiből addig adóztatnak majd, míg elkékül a fejem.

A nap másik arcátrendező eseménye az angolóra volt, amelyen zh-t írtunk. Figyelem, szókimondó szövegek, parental advisory, rated R for retarded, stb. A tanár - jelzendő, hogy végülis kinek olyan kiba**ott k**va fontos megírni a dolgozatot - erős, háromnegyed órás késéssel érkezett. Bejön, lepakol, majd hozzám fordul, azt mondja nekem:
- Cicc!
Hát a k**va mindenségit neki, miazhogy cicc? Nézek rá csúnyán, ő is néz rám. A többiek kussolnak, és rosszra gondolnak.
- Norbika!?
- Nem értem mit akar ezzel.
- Jöjjön velem.
Megy a t*k*m. Aztán mégis elindulok. Erre ő:
- Na, mégiscsak kommunikáció-képes ma?
Kabbe. Az irodába megyünk, idead egy rakás szótárat. Beviszem őket a terembe, a többiek még mindig nem értik, mondom nekik, hogy én sem értem a vén kujont. Visszaér öt perc múlva, a fekete tintás ingujjából arra következtetek, hogy most nyomtatta ki a fordítanivalót.
- Itt a szöveg, az utolsó bekezdés utolsó előtti mondatáig fordítsák le.
Bazz, arra a szövegre két óra tisztán kellene, most meg már délután öt óra van. Na mindegy. Elég jól haladok, nem is ő lenne, ha nem a legszemetebb részt kereste volna elő. Egyik srác elkészült, nagyban pakol össze, amikor Rovny lecsap rá:
- Még van egy feladat, ne menjen sehová!
- Dehát már 17:50 van, órám lesz.
- De ha nem írja meg a nyelvtani részt most, akkor a fordítást sem tudom elfogadni.
Ha a Mátrixban élnénk - vazze, lehet, hogy abban élünk -, a srác már betöltött volna egy Kalasnyikovot a kabátja alá. Inkább visszaül és nekilát a nyelvtannak, közben én is elkészülök a fordítással, de a "single kit system" szóösszetételre mondjon valaki valami értelmeset, mert én nem tudok. Oké, nyelvtan, az idő 18:15. Negyed órája előadáson kellene lennem a világ, de legalábbis a négysávos, zebrát nélkülöző út túlsó felén. Beadom a papírokat, húzok is át a kémia épületbe, be az előadóterembe, ahol megtudom, hogy egy hét múlva már vizsga lesz a Hardver 2 tárgyból. Döbbenetemből a különféle Sun és IBM Power processzorok specifikációi sem voltak képesek felocsúdtatni (van ilyen szó egyáltlán?), viszont a jegyzet végén ezt találtam:

Úgyhogy a következő emlékfoszlányaim maradtak az estéről: lehányt buszlépcső, nyílni nem akaró lépcsőházajtó, este tízkor porszívózó felső szomszéd és Vészhelyzet.