Droidot fogtam, de ez az illető nem egyszerű droid, hanem egyenesen D-R-O-I-D. A szokásosnál eggyel későbbi vonattal terveztem a hazautazást, szépen összepakoltam, kimentem a megállóba, hogy a nemrégiben beszerzett, vadonat új, összkomfortos, nyálcsorgatós trolibusszal utazzak el a debreceni nagyállomásig. A fedélzeten jöttem rá, hogy valamiben mégis különleges vagyok, ugyanis akárhogy próbáltam ülni az ülésben, a térdem mindig nekiszorult valamilyen berendezési tárgynak. De mindez semmi nem volt a vonathoz képest. Nyíregyházán át kellett szállnom, úgyhogy beültem egy fülkébe, ahol akkor már ült egy srác és egy nő. Lepakoltam a táskámat, discmant elő, play. Kisvártatva bezuhant egy idősebb fickó és megkérdezte, hogy ez dohányzó fülke-e, mert nincsen kiragasztva sehol a matrica - az mondjuk nem zavarta, hogy egyetlen helyen sem lehetne dohányozni a vonaton... Mondtuk neki, hogy közülünk senki nem dohányzik, ez látszólag megnyugtatta, mert beült az ablak melletti ülésbe. Aztán elkezdett beszélni, először csak úgy, a maga megnyugtatására, hogy "muszáj megkérdezni, mert ezek a fiatalok úgy gondolják, ami nem tilos, azt szabad is..." Ez is jól kezdődik - mondtam magamban, az órám szerint még legalább 50 percet kellett vele egy fülkében eltöltenem. Aztán kitért arra is a kis monológjában, hogy ő kárpátaljai. Na, mi sem kellett a nőnek, rögtön lecsapott rá:
- És maguknál tényleg olcsó a cukor? Én ezt hallottam...
Majdnem lenyeltem a discmant kínomban. Ha meg kellene jelölnöm azt az egyetlen mondatot, amit sosem kérdeznék meg egy határon túli magyartól, az ez lenne. De ő megkérdezte. Erre a fickó elkezdett magyarázni az ezeréves múltról, és arról, hogy ezt a csodás múltat, aminek a végét ő nagyon sajnálja, szóval hogy ezt az anyagiasság teljesen tönkreteszi, és azért teszi tönkre, mert a mai fiatalok már nem tudják, mi az az erkölcs. He? Pislogtam rájuk, nem egészen értettem, hogy miért mond ilyet, amikor nem mi, fiatalok (sic!) kérdeztünk ilyet tőle, hanem az a nő. Nem baj, mert a nő okosan bólogatott minden egyes mondathoz, csak éppen nem esett le neki, hogy róla van szó egészen burkoltan. Egész úton folytatták a magasröptű diskurzust, szóba került az érettségi, a madulaműtétben meghalt kisgyerek, felháborodtak azon, hogy a tanító nem ütheti meg a gyereket az iskolában - vazze, tanulni megynk oda, nem verekedni -, szóval az összes bulvártémát kitárgyalták, sűrűn hozzátéve, hogy őket ez mind nem érdekli, és különben is.
Még sosem örültem annyira, mint akkor, amikor megláttam a leszállás közelségét jelző kis csatornán átívelő kőhidat.