Tegnap azt írtam, hogy ha valami elkezd nem működni, akkor nem kell pánikolni. Mégiscsak kellett volna. Ugyanis a szép új Nfol-home-ot feltöltöttem a tárhelyre, gondolván, ezzel el is van intézve újabb 20 napra az egész kinézet - ahogy magamat ismerem, meg ahogy majd megmondjátok róla a véleményeteket. Nem addig az! Először is senkinek nem jött be az oldal, az Ultraweb bizonyára kapott párszáz találatot a 404 error oldalára. Nekem mondjuk bejött az oldal, a régi kinézettel, ami elvi és gyakorlati lehetetlenség egyszerre, gondolom nem kell magyaráznom, miért baj az, ha a böngésző olyasmit mutat meg, ami úgy, abban a formában már 20 perce nem létezik. Aztán ismét feltöltöttem mindent mégegyszer, hátha. Ennek eredménye az volt, hogy Zsubi már látta egy pillanatra felvillanni a szöveget, de aztán elugrott a 404-re, S@tinak továbbra is 404 lett alapból, nekem meg ugyanúgy a régi jött be.

Ekkor fogtam magamat és végső elkeseredésemben már nem egyszerűen felülírattam az új fájlokkal a régieket, hanem a régieket előbb letöröltem és csak aztán raktam fel az újakat, egyesével. És az a mocsok mégsem engedett. Zsubinál már majdnem jó volt, éppen csak a felső kép hiányzott. Nálam viszont... Szegény Zsubi, nem elég, hogy felemás érzései vannak a kolival, még én is csesztetem őt azzal, hogy felkötöm magamat az asztali kislámpára, a kislámpát hozzákötjük egy teve füléhez - hogy elbírjon -, a teve fülét pedig a púpjához - hogy le ne szakadjon -, mindezt egy Kraz típusú szovjet tajgajáró rémteherautó 20 kilogrammos vontatókötelével tesszük, mert az a biztos. Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, később kiadom könyvben az egész sztorit azzal a címmel, hogy: Hogyan lettem öngyilok. A könyv megjelenése a tevére nézve nem éppen szerencsés, mivel terhelő bizonyítékokkal szolgál a teve bűnrészességével kapcsolatosan, neki tehát nem éri meg ez a meló - annyira.

Végül, valamelyik technológiai nagyhatalom segítségével - lásd sevillai Szent Izidor, az internet védőszentje - valahogyan sikerült az update - nem, nem a Norbi-féle update, bár, szeretnék én annyira fitt lenni, mint ő, de annyira kicsi nem -, így aztán elmondhatom, hogy egy öt perces feltöltögetés helyett másfél órás, vérgőzös rémálommá vált a tegnap estém. És az éjszakám is, ugyanis így az utolsó héten a nyakamba szakadt annyi minden, hogy ha mindegyikkel csak napi egy órát akarnék foglalkozni, akkor ideális esetben is 60 órából állna egy napom. A gond az, hogy nagy részével egyáltalán nem is akarok foglalkozni.

És ilyenkor elgondolkozok azon, hogy mennyire jó lenne pár óra erejéig elrepülni egy puszta, magányos helyre, ahol nincsenek határidők, nincsenek visszadátumozó egyetemi oktatók, mi több, nincsenek 404-es hibák sem. Van viszont jó friss hegyi levegő. Nos, ezért nem kell elutaznunk, lehet rendelni is. Igen, nem elírás, rendelj te is magadnak egy palack hegyi levegőt, egyenesen Walesből. Bűnvadászok, hidas jelenet, amikor Bud Spencert Jumbo feliratú farmerdzsekijében próbálják az ápolók elkábítani. "Mi ez, tartósított hegyi levegő?" Hát az. :D

Éppen játszott: Poets of the Fall - Don’t mess with me.

A tegnapi színkombináció valószínűleg az oldal történetének egyik legrövidebb ideig érvényben lévő verziója volt, élt közel másfél napot. Béke poraira. Aki esetleg elszalasztotta, az se búslakodjon, számtalan ahhoz hasonló elcseszett dizájnt találhat másfelé.

Tegnap este vérszemet kaptam a Wordpress miatt. Ez nem más, mint egy fantasztikusan egyszerű és ingyenes weblog-készítő program, amelynek a telepítése számomra túlzottan, már-már gyanúsan egyszerűnek tűnik. Szépen feltelepítettem, készítettem neki MySQL adatbázist - erről később még lesz szó -, felírtam az adatokat, módosítottam a wp-config.php-t, ahogy kell, aztán vártam. Elsőre a beállító képernyő nyolc sornyi hibaüzenet kiírásáig jutott, itt már sejtettem, hogy az "új dolog bevezetése mindig szívás" kezdetű, saját költésű bölcsességem újfent igaznak bizonyul. Na még egyszer!

Most nincs hibaüzenet, user belépne, hogyha tudna. Login, szöszmöty, aztán semmi. Vagyis valami mégis van, 404-es hiba az ultraweben. Érdekes, nagyon érdekes. A hivatkozott állomány ott van, ahol keresi, mégsem találja meg. 404. Márpedig én ezt nem hiszem el!

Nézzük a kezdőlapját! A mindenit! Hiszen be vagyok jelentkezve, nézzük csak, mit lehet itt csinálni. Alapból látok egy postot, lehet kommentelni. Lehetne, hogyha megtalálná a hozzá tartozó oldalt. Viszont gond nélkül tudok új postokat írni, elvégzem a beállításokat is rendes gazda módjára. Hmm. Ahogy látom, egyszerű kattintgatós felületen lehet menedzselni az egész blogot, talán éppen ezért tűnik olyan nagyszerűnek? Nos, igen. És talán ha ki tudnám kapcsolni a kommentelés lehetőségét, akkor a jelenlegi, passzív blog továbbvitelére tökéletesen megfelelne. Peti azt mondta, hogy neki sem működött rendesen az ultrawebes tárhelyén, én azért még próbálkozok.

Akit érdekel, hogy miről volt itten szó, az nyomja meg az egér bal gombját... most!

És hogy miért kaptam vérszemet? Mert nagyon megtetszett a Wordpress default kinézete és az elrendezése, úgyhogy ezt most barátilag megpróbáltam lekoppintani. Éppen ezért nem kell megijedni és a 112-es segélyhívót forróra tárcsázni, hogyha valami hirtelen elkezd itt nem működni, mert ez csupán arra utal, hogy még élek.

És tegnap elfelejtettem üdvözölni az iskolakezdés szó hallatán nyárfalevélként összerezzenő, emelkedett hangulatra váltó jóembereket, köztük Petit, Zsubit, Nándót (tudom, hogy rövid "o" a vége, de a helyesírási szabálykönyv szerint a rövid o a toldalékoláskor hosszúra változik), Depirt és a többieket.

Depir adott néhány remek tanácsot, amint azt kértem is a kedves-drága olvasóktól. Mondjuk ő nem sejthette, hogy a háttérben régóta dolgozok az általa felvetett problémák megoldásán, viszont volt olyan probléma-észrevétele is, ami nekem az életben nem jutott volna eszembe, hogy egyáltalán létezik, mint probléma.
Mert hogy a betűk kicsik, az tény. Hogy a fekete alapon világosszürke betűk nehezen olvashatóak, az tény. Hogy a képek nélküli, alig-alig formázott szöveg unalmas tud lenni, az tény. A tényekkel nem tudok szembeszállni. :-)
Egyelőre lecseréltem a szövegek színét és a háttérszínt, ezt talán valamivel kényelmesebb olvasni, még néhány guriga sör lecsusszanása után is.

- Jó napot, Uram!
- Jó napot magának is.
- Mondja, tudta hogy négy mérföld hosszúságú vezeték van a hasában?
- Nem, nem tudtam.
- Pedig így van. A hasában négy mérföld hosszúságú vezeték van. Csak nagyon össze van tekerve, különben nem férne el a hasában. Persze nem egyszerű vezeték, egy olyan speciális anyagból van, amit nagyon kicsire össze lehet tekerni. Bélnek hívják.
- Na ne mondja.
- Pedig így van. Látta már a beleit? Van róla fényképem. Nem a maga beleiről, hanem valaki más beleiről. Ő volt a bélfotómodell. A maga beleiről is lehetne fénykép, de ahhoz meg kellene halnia előbb. Hát nem egy vonzó szakma a bélfomodell. Látja, ezen a négy mérföld hosszú bélrendszeren halad végig az étel és ital, amit elfogyaszt, óránként egy mérföldes sebességgel. Így aztán nincsen olyan étel, ami valóban frissen kerül a gyomrába. Érdekes adatok, nem?
- De, nagyon érdekesek.
- És azt tudta, hogy a szöcske a testméreteihez képest aránytalanul nagyot tud ugrani?
- Nem tudtam.
- Pedig érdekes adat ez. Például, ha a zsiráf is olyan aránytalanul nagyot tudna ugrani, mint a szöcske, az sok gondját megoldaná.
- Tudja mit? Maga a világ legunalmasabb embere! A történetei is rémesen unalmasak, és semmi értelmük nincsen. Csak rabolja az időmet!
- Érdekes adatok!

A helyszín egy nagyon laza filmproducer irodája...

- Kérem küldje be a következőt! Mr. Spigottot.
- Jó napot!
- Á, Mr. Spigott! Jöjjön, üljön csak le. Kérem ne vegye személyeskedésnek, de nem tudtam nem észrevenni, hogy az ön bal lába fából van.
- Jól látja.
- És ön mégis szeretne jelentkezni a Tarzan főszerepére?
- Igen, szeretnék.
- Ne is haragudjon uram, de Tarzant általában ép lábú színészek szokták eljátszani a vásznon.
- Tudom.
- Ugye nem kell önnek elmagyaráznom, hogy pontosan miben szenved hiányt ehhez a szerephez?
- Gondolja, hogy a brit közönség nincsen felkészülve egy féllábú Tarzanra?
- Tartok tőle, hogy nincsen. De tudja mit? Ne keseredjen el. Magának ugyanis jóval több esélye van a szerepre, mint egy olyan embernek, akinek egyáltalán nincsen lába. Sőt, ha másfél éven belül nem jelentkezik egyetlen ép lábú színész sem, akkor ön kaphatja meg a szerepet. Tehát maradjon telefonközelben, értesítjük majd.
- Nagyon köszönöm. Megyek és várom a hívást. Viszlát!
- Viszontlátásra.

Blogunkat megszakítjuk, hogy bosszantsuk Önöket.

Éppen játszott: Poets of the Fall - Late Goodbye

In our headlights, staring, bleak, beer cans, deer’s eyes
On the asphalt underneath, our crushed plans and my lies
Lonely street signs, powerlines, they keep on flashing, flashing by

And we keep driving into the night
It’s a late goodbye, such a late goodbye...

Szereted szivatni az embereket? Add fel álmaidat most! Ne ábrándozz a jegyellenőri állásról, ne legyél keménykötésű tanárfajzat, ne akarj közlekedési rendőr sem lenni! Az ideális munkakör számodra is egy szabadon választott egyetem tanulmányi osztálya! Légy részese a bürokrácia nemes rendszerének, intézd magánügyeidet munkaidőben! Nyugodtan menj el a büfébe kajálni, amikor ezrek állnak térdre rogyva az ajtó előtt egy rohadt pecsétért! Vidd magaddal a büfébe a pecsétet is, nehogy a többiek haladni tudjanak, míg távol vagy! Otthon tükör előtt gyakorold a fapofavágást és a tettetett sajnálkozó arc magadra öltését, egycsapásra sikeres leszel. És még egy fontos dolog: véletlenül se mondj el mindent, ha kérdezik. Nézd meg az összes Columbo-epizódot és tanulj a gyanúsítottaktól! Álmaid melója rád vár!

Hogy szakadna rájuk az a magasságos...!

Csak írj egy kérvényt. - És azon kívül nem kell más? - Semmi. - Fénymásolatok, felvételi értesítésről mondjuk? - Nem kell semmi más, ahogy mondtam. - Oké.

Itt a kérvény. - Megnézem, hogy jó-e. És hol vannak a félévi indexmásolatok? - Azt mondtátok múltkor, hogy nem kell más a kérvényen kívül. - Pedig kell...

Kerülöm a stresszt, mint látható.

Éppen játszott: Tankcsapda - Törülközőkkel, teniszütőkkel

Voltam én a bajban, volt úgy, hogy én akartam és volt úgy, hogy más akarta, hogy én akarjam úgy.
Aztán persze többnyire minden más lett és jót csak a változás tett, én se hittem de néha tényleg ez az egyetlen kiút...