A tegnapi színkombináció valószínűleg az oldal történetének egyik legrövidebb ideig érvényben lévő verziója volt, élt közel másfél napot. Béke poraira. Aki esetleg elszalasztotta, az se búslakodjon, számtalan ahhoz hasonló elcseszett dizájnt találhat másfelé.

Tegnap este vérszemet kaptam a Wordpress miatt. Ez nem más, mint egy fantasztikusan egyszerű és ingyenes weblog-készítő program, amelynek a telepítése számomra túlzottan, már-már gyanúsan egyszerűnek tűnik. Szépen feltelepítettem, készítettem neki MySQL adatbázist - erről később még lesz szó -, felírtam az adatokat, módosítottam a wp-config.php-t, ahogy kell, aztán vártam. Elsőre a beállító képernyő nyolc sornyi hibaüzenet kiírásáig jutott, itt már sejtettem, hogy az "új dolog bevezetése mindig szívás" kezdetű, saját költésű bölcsességem újfent igaznak bizonyul. Na még egyszer!

Most nincs hibaüzenet, user belépne, hogyha tudna. Login, szöszmöty, aztán semmi. Vagyis valami mégis van, 404-es hiba az ultraweben. Érdekes, nagyon érdekes. A hivatkozott állomány ott van, ahol keresi, mégsem találja meg. 404. Márpedig én ezt nem hiszem el!

Nézzük a kezdőlapját! A mindenit! Hiszen be vagyok jelentkezve, nézzük csak, mit lehet itt csinálni. Alapból látok egy postot, lehet kommentelni. Lehetne, hogyha megtalálná a hozzá tartozó oldalt. Viszont gond nélkül tudok új postokat írni, elvégzem a beállításokat is rendes gazda módjára. Hmm. Ahogy látom, egyszerű kattintgatós felületen lehet menedzselni az egész blogot, talán éppen ezért tűnik olyan nagyszerűnek? Nos, igen. És talán ha ki tudnám kapcsolni a kommentelés lehetőségét, akkor a jelenlegi, passzív blog továbbvitelére tökéletesen megfelelne. Peti azt mondta, hogy neki sem működött rendesen az ultrawebes tárhelyén, én azért még próbálkozok.

Akit érdekel, hogy miről volt itten szó, az nyomja meg az egér bal gombját... most!

És hogy miért kaptam vérszemet? Mert nagyon megtetszett a Wordpress default kinézete és az elrendezése, úgyhogy ezt most barátilag megpróbáltam lekoppintani. Éppen ezért nem kell megijedni és a 112-es segélyhívót forróra tárcsázni, hogyha valami hirtelen elkezd itt nem működni, mert ez csupán arra utal, hogy még élek.

És tegnap elfelejtettem üdvözölni az iskolakezdés szó hallatán nyárfalevélként összerezzenő, emelkedett hangulatra váltó jóembereket, köztük Petit, Zsubit, Nándót (tudom, hogy rövid "o" a vége, de a helyesírási szabálykönyv szerint a rövid o a toldalékoláskor hosszúra változik), Depirt és a többieket.