Adatbázisrendszerek előadás tíztől; az egész leginkább egy blogra hasonlít, mert rengeteg benne a kereszthivatkozás. Az ötödik olyan mondat, mint például az "Amit most mondok, azt már múlt héten el kellett volna mondanom, szóval most elmondom, írják oda a múlt óra anyagához, de jövő héten még mondok hozzá valami fontosat.", valahogy kezdtem elveszíteni azt a vékonyka zsineget is, ami addig engem a tárggyal összekötni próbált.

Utána soványmalacvágtában átvillamosoztam az AtomKI épületéhez, mert a Determinisztikus folyamatok számítógépes modellezése tárgy gyakorlatát ott tartják nekünk. Eleve az egész AtomKI érdekes hely; valahogy nem hasonlít oktatási intézményre, aminek az oka pontosan az, hogy nem oktatási intézmény, hanem kutatóintézet, de a fizikusok, kezdve a még embernek kinéző kísérleti fizikusoktól az evolúcióban valahol félúton található káoszelmélet-kutatókon át egészen a totálisan elborult kinézetű és gondolkozásmódú elméleti fizikusokig mind itt tanulnak. Ezzel együtt akkor is elég lenne egy kezem annak a sok embernek a megszámolásához, akiket az eddigi három év alatt ott láttam létezni, hogyha ügyetlen favágó volnék.

De nem vagyok favágó, ezért megkerestem az engem érdeklő termet, ami előtt ketten várakoztak hosszú, tömött sorban. Megérkezett a gyakvezér, kinyitotta a számítógépes terem ajtaját, aminek hatására majdnem ott helyben elájultam az érzékszerveimre zúduló ingerektől. Bent ugyanis hat darab ősrégi, pattintott kőből készített számítógép volt található, amelyekhez jófajta, általam sosem látott Synco monitorok csatlakoztak. A képernyők érdekessége - azon túl, hogy bekapcsoláskor mély, ágyúlövésre emlékeztető hangot adnak ki magukból - az volt, hogy a beállításokat nem OSD-n lehetett szemügyre venni, hanem a káva alsó részén helyet kapott egy külön kis karakteres kijelző, ami mutatta az aktuális frissítési értékeket, meg azt is, hogy én éppen USER7-ként használtam a masinát. Ez úgysem látszik a képeken, ezért írtam le külön.

A gépeken egy korrekt Linux futott, méghozzá Debian. Maga a gyakorlatnem volt valami fényes, nyolcan voltunk a feliratkozott húsz helyett, és bár ez nem bosszantotta különösebben a gyakvezetőnket, nem is gátolta meg abban, hogy inkább-használok-egy-hónapig-Internet Explorert-és-kikapcsolom-a-tűzfalamat-is-csak-ezt-ne-nehézségű feladatokkal szórakoztasson minket. Az sem érdekelte különösebben, hogy közülünk ketten tudnak összesen normálisan integrálni, és egyik sem én vagyok. Így viszont nagyon érdekes lesz a félév. :)

Mi is volt még? Ja! Fogtam magamat és elkezdtem teljesen egyénire szabni a bbLeant, vagyis annak a jobb gombra előbújó menüjét. Elég jól sikerült megcsinálni, viszont aki tudja, hogy hogy a francba lehet eltüntetni a Windowsból a Megosztott dokumentumok mappát, az legyen szíves szólni nekem, lehetőleg a közeli jövőben kitűzött önkezem általi főbelövetésem időpontja előtt. Köszönöm.

Éppen játszott: Kai Tracid - Conscious, (13x).

A reggeli kalkulus előadáson most vagy nem voltak a múltkorihoz hasonló remek mondatok, vagy én nem bírtam eléggé odafigyelni, mindenesetre leginkább az maradt meg bennem, hogy a tanár a mikroportot az öltönyzsebébe tette, a mikrofont a nyakkendőjére erősítette, a vezeték meg csak ott lógott magának a levegőben. A lógó vezeték pedig köztudomásúlag arról nevezetes, hogy előszeretettel akad bele kiálló, helyes dolgokba. Így történt ez most is, hol a szék támlája indult meg a derék előadó nyomában, hol a krétatartó léc szélében kapaszkodott meg. A végén meg kiderült, hogy a már meglévő gyakorlati aláírást nem fogadja el, úgyhogy lehet menni gyakcsoportot keresni. Találtam is a Neptunban egyet, péntek reggel nyolc. Keressük meg az óraadót, hátha nála már papíron tele van a csoport. A matek épületben három emeletet kóricoltam be, de nem találtam meg az irodáját, eközben minden emeleten ugyanazzal az emberrel jöttem szemben - ha ez nem déja vu, akkor semmi.

De mindez nem számít, mert az előadáson olyan szellemi táplálékhoz jutottunk, amelyről korábban álmodozni sem voltunk képesek. A matematika nem más, mint fegyelmezett beszéd. Bizony ám!

Betegen sportot nézni legalább annyira fárasztó, mint egészségesen sportolni. Ma viszont volt MotoGP Bahreinből, ahol Talmácsi Gábor ötödik lett; volt MTK-FTC futballrangadó (khmmm...), amin kivételesen jól lehetett szórakozni úgy a hetvenedik percig, onnantól kezdve több volt a szabálytalanság, mint a labdaérintés.

Fernando Alonso pedig világbajnok lett kajak-kenu... kosárlabd... kocsiversenyben. Végre! Ez nem annak szól, hogy Raikkönent nem kedvelném, de így végre valami más felkonf szöveget kell kitalálniuk az RTL-nél az F1-es műsorok elé; különben képesek lennének elsütni a szezon végéig az Alonso biztosan halad a győzelem felé, de Raikkönen még megtréfálhatja felkonfot. De én már tudom, mi lesz helyette: Schumacher vagy Montoya? Schumacher vagy Montoya? Aki szerint Schumcher lesz a harmadik, az küldje el...

A húgát a boltba tejért. Péntek este meg láthattam volna egy remek filmet, de nem láttam, mert InGen csak tegnap este szólt rám. A tv2-n ugyanis éjfél után tíz perccel kezdődött a Karate Tigris III - Extrakemény kickboxer című hongkongi akcióthriller, aminek a kedvcsinálója a következő: "Mialatt Will véres bosszút forral a tettes ellen, a szintén CIA-s Casey megkísérli lebeszélni öccsét erről a gyilkos akcióról. De Will nem tágít..." Az utolsó mondatból arra következtettünk, hogy Hongkongban is vannak b.ziniggerek. Ami még figyelemreméltó, az a magyar cím: az eredeti ugyanis az volt, hogy Karate Tiger III - Blood Brothers, ebből lett - teljesen jogosan - extrakemény kickboxer. De a karate meg a kickbox valahogy nem egy műfaj, már csak azért sem, mert a karatéban nincsen a küzdőkön kesztyű.

Éppen játszott: Scooter - Back in the UK.

A megfázás valahogy nem akar múlni, én meg nem akarok kimúlni tőle, ezért meglátogattam kedvenc háziorvosunkat a rendelőben. A váróterem persze tele betegekkel, ha eddig nem voltam igazán megfázva, akkor tőlük simán elkaphatom (azaz befejezhetem a letöltését :). Sorra kerülök, doki megvizsgál, hosszasan hallgatózik. Kezdek félni.

Aztán közli, hogy most ugyan nincsen komoly bajom - pár bögre forró rumos tea és elmúlik -, viszont utána ilyet kérdez:
- Volt mostanában tüőgyulladásod?
- Nem, még egyszer sem.
- Pedig volt.

Hogyha a hirtelen beállt részleges kóma mellett jól értettem, amit mondott, akkor fél éve valószínűleg tüdőgyulladásom volt, amit súlyosabb tünetek nélkül, lábon hordtam ki. Szóval jó lenne, ha mostantól jobban vigyáznék az ilyesmire. Ezek után igenis zseni akarok lenni, de csak akkor, ha az elefántcsonttoronyban jó a fűtés.

S@tit meg jól meg kell vállonveregetni, mert megint olyat írt a blogjában, hogy a jól fizetett újságírók is helyből hidat vernek tőle mind stilisztikailag, mind értelmileg, mind egyáltalán, mind egyszerre. Ha a Times megkeres, légy szíves említsd meg zseni barátodat is... :)

Éppen játszott: Kasabian - Club Foot.

Vicces dolog ez az információs szupersztráda. Az ember olvasgat, nézelődik, másokkal cseveg, vitatkozik, a nem tetsző fazonokat leugatja, azok visszaugatnak neki, elmegy fórumtalálkozóra, ahol megismeri a többi fórumozót, akik egy idő után a Mi a véleményed más fórumozókról? című topikban elmondják róla a véleményüket és nagy meglepetésére többen is zseninek kiáltják ki. Ez biztosan a nagy sebesség miatt van. A szerző ugyanis nem érti, miért tartják őt egyáltalán érdekes embernek. Annak idején - lassan egy éve - ebbe a blogba sem azért kezdett bele, mert ő mindenáron blogot akart írni, vagy mert azt szerette volna, hogy az életét mások előtt feltárhassa; az indok mindössze az volt, hogy abban a félévben az egyik tárgy vizsgája egy működő, tartalmas weboldal bemutatása volt. Aztán valahogy valaki ráakadt erre az oldalra, elolvasta, ami rajta volt, megdícsérte a szerzőt, aki ezek után valamennyire visszanyerte sosemvolt önbizalmának egy részét és újabb dolgokba kezdte el piciny fejszéjét belevagdosni. Volt, ami tetszést aratott, volt, ami nem. És még mennyi minden lenne, hogyha kellő tehetség, idő vagy akarat, netán érdeklődés lenne iránta.

És akkor jönnek itt nekem ezzel a zseni-dologgal. Én nem vagyok zseni! Nem akarok zseni lenni! Legyek inkább módfelett jópofa, pimaszul tehetséges vagy felháborítóan érdekes, nekem az is éppolyan jó lenne. Vagy jobb. Vagy bal...

Azért is jó az internet, mert egy rakás embert ismerek online, akik közül sokakkal majdnem barátibb a viszonyom, mint az IRL ismerőseimmel. És azért is jó, mert kiderül, hogy néhányukkal akár IRL is összefuthatok nap mint nap, igaz WarPriest? ;-)

Aki nem WarPriest és nem én, azoknak elmagyarázom. A #226-ban leírtak valamilyen módon WarPriest szeme elé kerültek, amikor is rádöbbent, hogy az ott leírtakat ő maga is átélte élő egyenes adásban, ebből pedig arra következtetett, hogy Nfol debreceni hallgató, ráadásul PTM-es, ráadásul jár az ő előadásukra. És igaza volt: a következtetés eredménye helyes, a bizonyítást következő órán mutatom meg. Vagy nem.

Éppen játszott: Brian McFadden - Real to me.