A kalkulus előadás furcsa jelenség. Minden hétfőn reggel nyolctól fél tízig tart, odabent viszont nyilván egy lyuk keletkezik a tér-idő kontinuumban, ezért tűnik úgy, hogy a fél életem eltelik közben. A szakállam például észrevehetően növekedett. Aztán kihullott. Fel lettünk lelkesítve azzal, hogy az eddig tanultak végső soron mind természetes dolgok, amiket bárki magától is ki tudna találni. Cauchy francia matematikus apropóján ismeretterjesztés is előfordult, így már mindannyian tudjuk, hogy az Eiffel-torony első szintjén a falra híres emberek, köztük négy matematikus neve is fel van vésve, miközben Magyarországon minden emlékmű forradalmakat, háborús emlékeket, költőket és írókat nevesít. Ebben mondjuk van valami, lehet, hogy ha annak idején a magyar diplomaták is annyira jól hazudtak volna...

Száz fontot kérek és akkor nem szakítom meg a blogot.

Az egyetemi OTP-fiókban eltöltöttem fél órát azzal, hogy sorban álltam, majd újabb fél órát azzal, hogy az ügyintéző megpróbálta nekem elmagyarázni, hogy miként kell az OTPdirekttel interneten átutalásokat végezni. Amikor oda érkezett, hogy a jelszót módosítani kell, és ehhez lesz nekem ott egy olyan kis zöld izé, arra kattintsak (gy.k. jelszócsere gomb), inkább rábólintottam, hogy értem és köszi meg minden, de mennem kell.

A GO-ra megint nem tudtam belépni, a fórumon meg azt vettem észre, hogy egyre kevésbé érthetően fogalmazok. harahara sem azt értette ki a kérdésemből, ami a lényege lett volna...

Tíz font? Velem lehet alkudni!

Most itthon vagyok, akadt annyi időm, hogy blogot írjak. Ez sem mindig egyszerű, lévén ha azt írnám le és úgy, ahogy ebben a pillanatban eszemben van, abból komoly gondok keletkeznének és ezen jól megszerkesztett, remekbeszabott tartalommal rendelkező irományok helyén összefüggéstelen, értelmezhetetlen, kusza gondolatok tartózkodnának, és akkor még az az öt ember sem jönne ide, aki eddig jött. DeadGarden: Látod, itt vagyok, lehet kritizálni. Neked ne segítsek? Például megmondom, hol van a billentyűzeten a Shift.

Öt nyamvadt penny-ért megmondom, mit hallgat! Legyen négy! Három?

lostprophets - Make a move.

Zsubi annyira felhívta a figyelmemet a mai futamra, hogy 7:55-kor ébredtem fel. Így megkíméltem magamat Gyulai Balázs fantasztikus szövegelésétől és Szabó Róbert mindjárt elalszok-jellegű értelmezéseitől.

A futamról. Majdnem azt lehet hinni, hogy Nascar-hétvége volt, ott szokott ennyiszer és ennyi ideig bent lenni a biztonsági személygépjármű (az a villogós izé...) a pályán. Csak ott nem szokása a vízelvezető árkot takaró lemeznek az öncélú pályaszintből való kiemelkedés és galibaokozás, mivel ott nincsen ilyen fejlett berendezés, és különben sem azon mennek át a versenyzők. Azért vicces volt az a fickó, aki hátrafelé szökdécselve vizsgálta a többi lemezt. Montoya biztos nem nevetett rajta. És Ron Dennis sem nagyon. Briatore úr meg csak úgy magában mosolygott, akkor még nem volt biztos benne, hogy másfél óra múlva majdnem kiejti a kezéből a kupát.

Kartikheyan balesete után is érdekes technikával takarították a leszakadt alkatrészeket: néhányan a fal mellett állva dobálták ki a pálya mellé a cuccot, a többiek meg a felső léc alá célozva rúgdalták a darabokat feléjük. Thorgelle-módszer, csak ők nem voltak lesen is. Hiába, ez Kína.

Alonso mindenesetre legyőzhetetlen volt. És ami csodálatos volt benne az az, hogy a végén legalább annyira örült, mint az egyéni cím megszerzésekor. Kár, hogy Fisichellát nem mutatták, ő talán nem volt annyira boldog, főleg mert megbüntették - teljesen jogosan. Raikkönen tette, amit kell, második lett, ezzel a McLaren sem lett konstruktőri bajnok. Wéber Gábor azt mondta, hogy Raikkönen az idény nagy vesztese. Hát, szeretnék én egyszer egy hétig olyan vesztes lenni, mint ő. Ralf Schumacher lett a harmadik, el sem hiszem, hogy a Toyota nem számította el magát. Vagy éppen azért sikerült így, mert elszámolták magukat? A tesónak nem ment valami fényesen, már a rajt előtt rommá törte magát egy ostoba balesetben, aztán a biztonsági autó mögött annyira melegítette a gumikat, hogy a kavicságyban találta magát. Ezzel együtt a gyenge Ferrarival összetettben harmadik lett.

Nagy az öröm a Renaultnál, valószínűleg ez hatotta meg Wéber Gábort annyira, hogy élő adásban kiejtette a megasztár szót. Igen, az RTL Klubon. Czollner meg röhögött rajta. Érdekes módon a délutáni ismétlésben ezt a megasztáros beszólást kivágták, ahogy Czollner röhögését is. Ott nem szeretik a kereszthivatkozásokat.

És most megyek, belépek az Alapjában véve-klubba. Hogy mi is ez? Well, basically...

Rádiókabaré - Tevepláza.

Tegnap este óta egyhuzamban ketté akar szakadni a fejem. Fejfájás elleni okosságok mind kipipálva, de cseszhetem velük, nem segít egyik sem.

S@ti megmagyarázta nekem, hogy mit kellett volna látnom a Mulholland Drive-ban, és így visszagondolva egyes jelenetekre, rengeteg utalás történik a lényegre, csak éppen nem vettem észre őket, vagy nem azt láttam bennük, amiknek szánták őket. Utólag persze könnyű.

Szóval nem csináltam semmit egész nap. A Totalcar jó volt - a szokásos -, az Autómánia rossz volt - a szokásos -, F1 időmérőről lemaradtam - nem szokásos -, ebéd jó volt, bevásárlás nem volt jó, forgalom nem volt jó, időjárás nem volt jó, kedvem sem volt jó, GO admin belépés sem volt jó...

Ezzel el is értem a nap végére, rövid blog sem jó, de legalább nem foghatjátok rám, hogy elveszem az időtöket más, fontosabb dolgoktól.

Röyksopp - Triumphant.

Megnéztem a Waczak szálló meglévő részeit. John Cleese egymaga elviszi a hátán az egészet, és még ott van a többi szereplő, akik szintén nem piskóták. A pszichiáter című epizód talán a legjobb, de mindegyikben találtam nagyszerű mondatokat, úgymint Próbáld megérteni, mielőtt valamelyikünk meghal!, Szabadságon vagyok és Boldog? Ó, emlékszem rá!.

Ong Bak. InGennek igaza volt, ezek tényleg nagyon keményen odatették magukat. Általában erős az idegrendszerem, de itt a végső harcnál néha megfordult a fejemben, hogy megállítom a lejátszást. Merthát nem minden filmben látni olyant, hogy valaki ül a motoron, közben úgy fejberúgják, hogy kettéreped a fején a bukósisak...

Utána sort kerítettem David Lynch Mulholland Drive című alkotására is. S@ti azt mondta, nagyon állat. Ezt aláírom, azzal a kikötéssel, hogy hétvégén megmagyarázza nekem, mit is láttam. Mert én sehogy sem tudom összerakni a darabkákat úgy, hogy kialakuljon a teljes kép. Például a film elején az étterem mögötti sikátorban összeeső fazon szerepe sem világos teljesen. S@ti...?

A hazaút megint nem volt problémamentes. Először is az elmúlt két évben nem láttam annyi ellenőrt a 24-esen, mint ezen a héten. Most volt kirajzás, vagy mi...? Én hülye, még sietek is kicsit, hogy elérjem a Nyíregyházára tartó expresszt, a pénztárnál állva már látom, hogy késik: 30 percet. K.rvajó. Kimegyek a peronra, legalább ott van levegő. A fél óra letelik, a vonat sehol. Már negyven perce késik, a bemondó még mindig azt hajtogatja, hogy 25 perc a késés. Ordibálás helyett inkább tolnád, te... Végre bejön. Helyek száma nulla, marad a folyosó. Hiába van nálam az mp3-lejátszó, úgysem hallanám, közepesnél nagyobb hangerőn meg szinte lenyeli az akkumulátort. Nyíregyháza állomás, 16:53. A csatlakozáson elvileg nyolc perce elment, gyakorlatilag még nem, mert bevárták vele a mi vonatunkat. Hogy lehet...? Rohanás az aluljáróban, kofferes öregasszony lesprintel... engem. A vonaton nagyon örülnek nekünk, mintha én tehetnék arról, hogy késik az a k.rva vonat. Egyik kellemetlen útitársunk hangosan puffog. Lenyomnám az utazótáskáját a torkán. Remélem fel is robban. A WC közvetlen szomszédságában állok, odabentről érdekes szagok terjengenek szét. Könnyeimmel küszködve válok meg a nyálkahártyámtól, miközben az elmés feliratot olvasom a WC ajtaján. Aszondja: "Amig a vonat az állomáson tartózkodik, tilos használni. A vonatot? A rövid i az amigban nem az én művem.

Nyírbogdány-külső, az almatároló mellett elsuhanunk, nekem az ajtó mellett már zúg a fülem a szélzajtól, elvégre lassan egy órája hallgatom. Mivel a peron felőli ajtónál hat táska van egymásra halmozva, esélytelen leszállnom; inkább a másik ajtón át ugrok le a sínek közé. Ahogy a túlsó peronról visszanézek a lassan elhaladó vonatra, észreveszek egy suhancot, aki a középső ujját mutogatja felém. Talán fáj neki? Ma nekem, holnap neked. Köcsög. Ha tudná, hogy pár éve még a villanykörte-hajigálás volt a divat... De ezek a kis f.szok már rendesen be sem tudnak szólni... Olyat legalábbis még nem tudtak mutatni, amit ne láttam volna. Monet-képek meg nincsenek náluk. Hát, így k.rvul el a világ.

Andain - Beautiful Things (Gabriel & Dresden Remix).

Kezdek félni. Nem elég, hogy otthon már a rokonság és a fél utca hozzám jön az ügyes-bajos számítástechnikai dolgaival, mostmár Debrecenben sem vagyok biztonságban. Tegnap délután ugyanis bekopogtatott a lépcsőházi szomszédunk, hogy egy ismerőse most vett ámítógépet meg internetet hozzá, és tök jó meg minden, csak valahol megakadtak, nekem meg éppen nem jutott eszembe semmi elfogadható kibúvó, úgyhogy ma délelőttre meg lett beszélve a hibaelhárítási nagygyűlés, náluk.

Előtte még megemlítem, hogy az esti Kiadványszerkesztés után annyira nekiálltunk beszélgetni a srácokkal, hogy a betervezett és jóváhagyott nyolc-negyed kilenc helyett fél tízkor kerültem haza. Természetesen az ajtóban belülről benne a kulcs, nehogy be tudjak jönni a magam erejéből. Kész szerencse, hogy nem hárman lakunk itt, különben biztos benne lenne egy-egy kulcscsomó mindegyik zárban. Lényeg annyi, hogy éjfél körül találtam meg az ágyikót.

Nyolc és kilenc között megtanultam a kalkulus nagyobbik és izgalmasabbik részét, holnap zéhá. És még nem is reggeliztem.

Reggel a megbeszélt időpontban megjelentem a megbeszélt helyen a megbeszélt célból kifolyólag, az egyik lakó beengedett a lépcsőházba, megtaláltam az ajtót is. A gépet még nem is láttam, már biztos voltam benne, hogy itt kérem súlyosan rookie nehézségre kell kapcsolnom magamat az ő érdekükben, azaz nem olyan gyorsan kattintgatok, ahogy szoktam, és minden feliratot, csúszkát, akármit elmagyarázok. Maga a számítógép nem volt különösebben figyelemreméltó, kitudjamilyen processzor, 256 MB memória és integrált Intel Extreme II grafikus lapka (khömmm...). Persze internetezni meg filmet nézni még majdnem sok is, a játszani kívánt játékokat elnézve pedig (Jazz Jackrabbit2, ősrégi PC-s Sonic, South Park Mario és az igazi gyöngyszem Island Wars) főleg elég. A probléma az volt, hogy az eladó jól beállította a dolgokat, annyira jól, hogy internetkapcsolatot létesíteni például nem lehetett. Bár ez nem az ő okossága miatt volt, hanem az XP saját okossága miatt. Valamiért ugyanis a billentyűzet nem csinált semmit a világon. Be volt dugva, világított rajta a Num Lock (kikapcsolni mondjuk nem lehetett...), de ott megállt a tudomány. Kisvártatva észrevettem egy furcsa ikont az óra mellett, ami azt jelezte, hogy a billentyűszűrés be van kapcsolva. Minden egyes gombra. Kikapcs, működik a betű.

Következő körben egy e-mail címet kellene szerválni valahonnan. Minden lenézés vagy akármi nélkül elmesélem, hogy egyikük azt kérdezte: "És azt is a Matávnál kell kérni?". Nem lehet mindenki olyan begyepesedett agyú számítógépb.zi, mint én. Elindultunk hát a levélcímkészítés rögös útján, először a Freemailen. Regisztráció sikeres, lépjünk be. Hibás név vagy jelszó. Mindkettő jó. Nézzük a jelszóemlékeztetőt. Nincs ilyen azonosító, vagy nem adott meg alternatív levélcímet, vagy nem adott meg jelszóemlékeztető kérdést. Pedig de. Mivel még tíz perccel később sem engedett belépni - közben a felhasználók száma 250-nel nőtt -, csináltunk egy másik fiókot. Ott is minden rendben, készen van, de belépni nem lehet. Ugyanazt a nevet meg nem engedi regisztrálni, mert már foglalt. Akkor dögöljön meg magának, a VIPmail-nél seperc alatt lett fiókunk, amibe be is tudtunk lépni. Remek!

És böngészni hogyan kell? Elmagyarázom. Hatalmas üdvrivalgás tör ki, amikor felfedezik az ablak alján az oldal betöltését jelző csíkot. Óvatlanul kiejtek olyanokat a számon, mint a backspace, tab, de idejében észreveszem magamat. Végezetül felírják papírra, hogy a modemes kapcsolatot mindig bontani kell, ha már nem használják, majd kis híján szentté avatnak, amikor az asztalról eltűntetem az ott elhelyezkedő, esetenként Parancsikon - ... (5) feliratú ikonok javát, a játékok ikonját meg átrakom a jobb oldalra. Elbúcsúzunk, a kezembe nyomnak egy kis jutalmat, pedig nem kértem, úgyis jövök még, érzem.

Az igen hosszú, mintegy két perces séta közben arra gondolok, hogy milyen jó érzés azt látni, hogy valaki rácsodálkozik olyan dolgokra, amik nekem már közel természetesek; észrevesznek olyan apróságokat, amiket én is látok állandóan, mégsem érdekelnek; egyáltalán: jó érzés az, ha felnéznek az emberre egy kicsit, és nem azért, mert kilóg az izomzata a terepjáróból, vagy mert az óvodában is fuksz volt a jele, hanem azért, mert tud olyasmit, amit ők éppen nem. És az a vicc, hogy hiába magyarázom nekik, hogy én ilyen korba születtem bele... És az is vicces lesz, amikor tíz év múlva összevetjük a kiskölyköket a mai kiskölykökkel. MMS-képes telefon? Mennyémá! Hordozható számítógép? Mennyémá! Hordozható nappali, vazze...

És még nem is reggeliztem.

Aztán átléptem a főbérlőhöz rendezni a lakbért. Én ugyan nem kérdeztem tőle, de sietve elmagyarázta, hogy előző este nem azért volt kétszer is érdeklődni a hollétem felől, mert szemmel tartana vagy hasonló... mindenesetre mostmár gyanús.

És még mindig nem reggeliztem meg, pedig nemsokára dél van. Remélem S@ti reggelizett már. Remélem S@ti írt blogot is. Vagy fog írni. Zsubi írt. Már a századiknál tart. SztupY is írt, ő nemtom hol tart, de azon a képen, amelyiken a kék kabátka van rajta... aúú, annyira fáj. :) Szerénke meg médiatényező lesz lassan, már ha igaz, amit írt. Lehet hogy egy interjúért többet kapna, mint a sajátosan értelmezett ártatlanságáért. Szerintem legalábbis nem árulható egy gépjármű nullkilométeresként, ha a nyílt napon páran mentek vele egy tesztkört. De hát nyilván én vagyok a bolond.

Lehet örülni, ebben a bejegyzésben nem írom le többször, hogy még nem reggeliztem... francba...

KoRn - Alone I breakfast.