Az utolsó Adatbázisrendszerek előadás. A hagyományoknak megfelelően Kormos tanár úr ma sem ért rá megtartani a saját előadását, úgyhogy valaki más jött be. Nem is tudom, hogy ennek örülni kell-e vagy sem, mert így az óra piszok unalmas, de legalább rendesen el van magyarázva minden. Meg lett mondva, hogy vegyük fel Neptunban a vizsgaidőpontokat időben, amíg van hely, nem mintha jelen pillanatban bármi is garantálná azt, hogy nekem vizsgára mennem kell majd. Óra után fénysebességgel hasítottunk Sanyival a koli, illetve a villanyosmegálló irányába, amikor is szembejött egy WarPriest, akivel a kézfogáson kívül másra sajnos nem jutott időm, mert mintha ő is sietett volna, meg mintha mi is siettünk volna.

Aztán betámadtam az Elméleti Fizika Tanszék első emeletén lévő irodát, de hiába áldoztam fel a legjobb dárdás harcosokat az ajtónál, a célszemély elmenekült előlem. Az indexem tehát továbbra is üres marad. Ha már ott voltam, benéztem a számítógépes terembe, ahol is a holnapi SQL-védésre gondolva, a biztonság kedvéért újra lefuttattam a múlt hét óta módosított, hibajavított és péntek este még hibátlanul működő kódsort. Ekkor jött egy agyvérzéssel felérő újabb hibaüzenet. A többit hadd ne meséljem el, jó...?

De legalább elolvastam S@ti blogját, aki mégis írt bejegyzést, pedig a tegnapi észrevételemet nem is olvashatta. Ebből következik, hogy azt sem tudhatja, hogy valószínűleg megtaláltam a módját a háttérszínváltásnak (vazze, ezt a szót hogy kell leírni?), csak még kipróbálni nem tudtam, mert (1) nem volt még rá időm, (2) nem volt rá módom, (3) éppen agyvérzés közben voltam, (4) mindegyik, (5) egyéb. Megjegyezném továbbá, hogy a fajsúlyosabbik bekezdésben valamennyire felismertem magamat is, amennyiben burkolt választ kaptam egy fel sem tett kérdésemre. Lehet hogy véletlenül benéztem valamit, most pedig megmagyarázom magamnak a dolgot jól, ezzel elindulva egy spirál alakú gondolatmeneten, amelynek a végén nincsen más, mint a fürdőkád lefolyójának dugója.

Nézni kellene valami vidámat végre, mert kezdek túl komoly lenni, és ez valahogy nem jó.

2740. System of a Down - Old School Hollywood (2:56) [Mezmerize]

Utolsó szorgalmi hét, utolsó szorgalmi heti hétfő, utolsó Kalkulus előadás. A mikroportot úgy tűnik, senkinek nem érdeke megjavítani - gy.k. kellene tenni bele egy elemet -, Daróczy tanár úr pedig mesélt nekünk az elemi függvényekről, valamint adott mindenkinek karácsonyi ajándékot is. Legközelebb január kilencedikén találkozunk vele, már ha egyáltalán, mert addig még van egy pót-ZH is. Aztán a vizsga is egyszerűnek tűnik: megírom az írásbelit, utána elhaladok a rögtönítélő táblabíróság tekintetes tagjainak negyedik vizsgás diákok megcsonkított - lederivált - hulláival kidekorált barlangjába, majd színt vallok. Szerencsére nem egyedül fogok így tenni, a jelöltek száma minden nap növekszik.

Óra után WarPriesttel élcsapatot alakítva megkíséreltük felvenni az indexeket. Ebben több dolog is akadályozott minket, ráadásul a legtöbbnek én voltam az oka. Meglehetősen körülményes ugyanis a folyosókon történő végighaladás, amennyiben az egyszeri hallgató ismerősökbe botlik minden lépcsőforduló környékén. Ennek megfelelően a TO-ra érve csak a sor végét láthattuk. A sorbanállás helyett (f)ellátogattunk az ISzK-ba, ahová nehezen sikerült bejutnunk. Egyrészt nem lehet átverni a kaput úgy, hogy egy kártyával ketten surranunk be, másrészt nehéz bemenni, ha a táska kint marad kapun kívül... :]. Odabent aztán találtunk egy szabad gépet - Linuxosat -, amin Neptunoztam (valószínűleg életem legbénább formáját mutatva a világnak, ugyanis első érintésre sikerült ki is lépnem belőle), megtudtam, hogy ki az a Cloud-kinézetű fazon WarPriest háttérképén, valamint szomorúan konstatáltam, hogy S@ti kolléga a hétvégi látszólagos offline-sága alatt nem alkotott blogbejegyzéseket. Ezek után addig tanakodtunk azon, hogy mindketten hazamegyünk, hogy végül a TO előtt álltunk sorba indexért. A misszió sikerrel járt, a kedves TO-s hölgy talán idén jobban rápihent erre az indexosztós időszakra, mert a korábbiakhoz képest mérföldekkel nyugodtabban és gördülékenyebben ment az indexfelvétel.

Hogy a cím mi a fenéért lett I got Lost, arra hamarosan válasz érkezik tőlem, nektek. Nos, sikerült hozzájutnom a Lost teljes első évadjához, valamint a második évad első néhány részéhez. Külön öröm, hogy eredeti angol szinkronnal van mindegyik, és ennek köszönhetően sokkal hangulatosabbak, mint az RTL-es magyar verzió. Ma végignéztem az első hat epizódot a huszonnégyből. Azt kell mondjam, hogy fantasztikus. Heti egy rész megtekintése után bizony rengeteg apróság nem tűnik fel, mert már nem is emlékszünk rájuk, így viszont észrevehető, hogy mennyire egyben van az egész történet. És az addikció elkezdődik, megint. Emellett megnéztem még a Sin City-t is. Jesszus, nem is hittem, hogy ez ennyire... ennyire ilyen. Szürkeárnyalatos, mégis látványos. Sodró lendületű, mégis sokatmondó. Elnagyolt, mégis részletekbe menő. Durva, brutális, néhol gyomorforgató, mégis könnyed, poénos. Szörnyűséges. Csodálatos. Bűnös. Alsó hangon is nyolcpertizes.

2155. Oasis - Born on a different cloud (6:01) [Heathen Chemistry]

Minden jel arra utal, hogy mindenki nagy örömére folytatódik kétes értékű pályafutásom. A délelőttöt CD-írással és egy rendszergazdai fiók kijátszásával töltöttem, délután pedig egyrészt Debrecenbe utaztam, másrészt pedig addig cseszegettem a bbLeant, hogy lefagyott. Július vége óta most először. Persze a múltkor a tálcának is sikerült kiakadnia, de akkor minden más ment tovább; most viszont totál elkészült minden. A Ctrl-Alt-Del segített, egy egyszerű kijelentkezés után újra működött az asztalon az összes vacak. A hiba oka egyelőre ismeretlen. Este pedig Heti Hetest néztem nagy élvezettel, közben párszor rácsodálkoztam, hogy egy Váncsa István kaliberű újságíró milyen korrektül meg tudja fogalmazni véleményét néhány másodperc alatt is.

3194. Scooter - Hello! (Good to be back) (3:33) [Who’s Got the Last Laugh Now]

Jelentem, nem vágott agyon (min?) a trolibusz, nem siklott ki a vonat sem. A táskámon viszont szétment a cipzár: legalább volt mivel foglalkoznom a hazaúton.

Ma pedig voltam Nyíregyházán. Hatalmas élmény volt... Nem tudom, hogy az embereknek mi baja van, lehet, hogy agyukra ment / agyukra megy éppen most is a karácsonyi pénzköltési láz, mindenesetre mindenhol sokan vannak, mindenhol rohannak, mindenhol sok cucc van náluk, mindenhol tahók. Mert hát kéremszépen, azon már nem lepődök meg egy ideje, ha a BMW-s csákó beelőzi a piros lámpánál várakozó sort, sőt azon sem, hogy kedvenc bevásárlóközpontunkban a standfelelősök elbarikádozták a bejáratot gazdaságos, valamint zselés szaloncukorral, de a többi...

Először is: sehol nincsen parkolóhely. Mármint olyan, ahová normálisan be lehetne állni annak, aki nincsen annyira magas kulturális szinten, hogy megálljon két másik kocsi mögött, keresztben. Végül találok egyet, ahová alig két perc alatt terelem be a Fabiát, mert az egyik oldalon errefelé áll egy kombi, a másikon meg a másik felé egy kisbusz. Lámpáknál az autósok bent ragadnak a kereszteződésben, két lámpa között nem lehet sávot váltani, mert fizikai képtelenség. Marad a kerülő útvonal. A Tescóban százezren vannak, mindenki ünnepi hangulatban tapossa össze embertársait, meg azokat, akiket nem szívesen nevez embertársainak. A pénztár előtt kilométer hosszú sorok mindenfelől, ehhez képest húsz perc alatt kiérünk. A mellettünk lévő pénztárnál egy fazonnak becsipogott a riasztó. Visszament, kijött, megint csipogott. Biztonsági ember sehol, a pénztáros nem tudja, mit kezdjen a helyzettel, a fickó meg benyögi, hogy nincsen nála semmi, majd a családot hátrahagyva sietősen távozik. Minden gyanú felett áll szerintem... És azt hiszem, a Tesco csődbe fog menni hamarosan. Már nincsen pénzük vásárlónként egy műanyagszatyornál többre sem.

Lehetne hosszabb a mai bejegyzés, de nem hosszabb, hanem meglepő módon pontosan olyan hosszú, mint amilyen hosszú. Gyanítom, hogy Lilutól ez a mondat sokkal autentikusabban hangzott volna, de neki megvan a saját tehetsége is, ugyebár... Tegnap este WarPriesttel versikéket fabrikáltunk, és én megállapítottam, hogy ő ennek az igazi mestere, viszont a hamarosan megjelenő kiadvány borítóját szeretném én magam tervezni.

És most más. Mivel rendesen felkeltettem egyesek érdeklődését az SG-n azzal, hogy mindenféle értelmetlen dolgokat írok az asztalképeim mellé - na jó, valójában nem így volt, csak zsongatom őket a bbLean-nel, jó csalira meg jönnek a halak télen is. Ennek ürügyén hirtelen találtam magamnak pár szabad percet, amelyben összeraktam Magyarország vélhetőleg egyetlen, bbLeannel foglalkozó leírásának első két részét. Mondjuk nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, mert meglehetősen szájbarágósan írtam le mindent, körülbelül úgy, hogy aki percekig csodálkozik a Jegyzettömb nagyszerűségén, az is megértse és felfogja, na most ezzel szemben ott van az a véleményem, hogy aki ilyen szinten tart, az elsősorban ne az asztalát barmolja széjjel, hanem tanulja meg használni úgy, ahogy van. Azért valakinek talán tetszik így is, a folytatás pedig bármikor elkészülhet, bár jövő hét második feléig az esélye meglehetősen kicsi annak, hogy érdemben foglalkozzak vele. Linket azért kaptok, íme, nem mintha a Cikkek között nem lenne ott, mert ott van.

És megnéztem a fantasztikusan sikerült Kalkulus ZH-mat is. Hát, ahhoz képest... 42 és még valamennyi százalék...

1248. KoRn - Alive (4:30) [Take a Look in the Mirror]

Valaki odafentről túlságosan is gondoskodni akar rólam. Tegnap már majdnem sikerült elfelejtenem az e heti csúfságokat, erre ma kezdődik megint. Ezért az a cím, ami. Komolyan, bekérem a Death clockot aztán legyen vége inkább... Akinek meg baja van az angol címekkel - amik újabban elburjánzanak, de nyesek is néha -, azt szívesen látom tetszőleges méretű bántóeszközzel felszerelkezve. És enyém a toronydaru.

Reggel nyolctól ugyebár Kalkulus ZH-t írok, ennek megfelelően negyed nyolckor kibattyogok a buszmegállóba, hogy a 7:20-as busszal lazán beérjek fél nyolcra, majd a maradék időben mégegyszer átnézzem, ami lyukakat okoz tudásom kifeszített hálóján. Hát nagy francokat... Az idő telik, a busza váró tömeg kezdi ellepni a buszmegálló teljes környékét, busz meg sehol, aztán már fél is elmúlt. Majd jön a hét negyvenes, szűkösen de felszállunk majd arra. Hát nagy francokat... Csak jönnek és jönnek az emberek, a buszok meg nem. 7:50-kor megérkezik a 24-es járat, eddig is tömve volt, hát mostantól kapaszkodni sem kell, eldőlni ugyanis csak a busz oldalával együtt lehetne. Remek poén ez a Hajdú volán részéről, köszönöm, marha jót és hosszút nevettem, hiszen volt rá időm. Remélem egyszer valaki feljelenti őket az ilyen f_szságok miatt, mondjuk valaki olyan, aki nem csak egy kutyát nem érdeklő ZH-ról késik el, hanem sok-sok pénztől. Ez ugyanis nem az első eset... És nem is az utolsó.

A sofőr persze hajt, mint az állat, a leesés határán veszi a kanyarokat, pedig már annyira mindegy... Nyolc óra öt perckor érek fel a teremhez. A többiek már dolgoznak, a gyakvezető számított rám, úgyhogy a feladatlap és az üres lapok már oda vannak készítve a padra. Nézzük a feladatokat. Két kategóriára osztom őket: van píszofkék meg - ilyen tudással - hagyjálbékén. Amiket meg tudok elsőre oldani, azok mind könnyűek voltak, amit viszont nem, azoknál ötletem sem adódott. We only want to know what the heck is going on here. És még ott van a függvényelemzés, szépnek látszik. Dolgozok rajta lázasan, eljutok a végső, tizenegyedik lépésig, ami nem más, mint a függvény rajzának elkészítése. Itt minden borul, hirtelen egyik érték sem passzol a másikhoz. Így történt, hogy áthúztam másfél oldalt.

Vége. Beadom. Mindenki elmegy, egyedül ülök az üres teremben, pakolok a táskámba hosszú percekig, aztán ránézek a feladatlapra és leesik... a megoldás. Ekkor megpördülök, vállon veregetem magamat és tiszta szívből gratulálok magamnak, amiért hagytam magamat átverni: hittem a számoknak, hittem az összefüggéseknek, hittem minden tanult módszernek, ahelyett, hogy józanul, tárgyilagosan ránéztem volna a feladatra. Mert a megoldás abból, és csakis abból adódott volna, semmi más varázslatból. Méltó befejezése ennek a hétnek - gondoltam szomorúan, de ki nem mondtam. Egyrészt nem volt kinek elmondani, másrészt még nincsen vége a hétnek, ugye.

Úgyhogy kérem a tiszteletjegyet a huszonegyedikei pót-ZH-ra, amire ugyebár nekem van a legkevesebb esélyem, ugye. Nyilván átpréselődtem valahogy egy alternatív univerzumba, ahol nincsenek ugyan lezárva a kijáratok, de a balszerencse elől nem lehet elbújni, úgyis megtalál. Ezen a héten mindig, mindenből az jött ki, hogy a legkevesebb valószínűségű, rossz események következtek be az életemben, szóval hazafelé menet lehetséges, hogy kisiklik alattam a vonat, halálos áramütést szenvedek a trolibuszon, vagy átalakulok kanapévá, esetleg megfordul mellettem a Hódos stadion. Kellene venni viszont egy lottószelvényt... Mindenesetre a kabátomra teszek egy kitűzőt, hogy "szar hetem volt, nem állsz mellém, ha jót akarsz magadnak", és ettől nyilván mindenki megrémül a környéken, lesz ülőhelyem a vonaton, estébé estébé. Mibe esté’ bé?

A fentiek egyébként egészen biztosan a bennem lakozó látens balf_szságból adódnak és egyáltalán semmi közük babonához, gondviseléshez, párhuzamos univerzumhoz meg főleg semmi közük. De attól még bánt, sőt, így még jobban bánt. Ezeket szívesen elmondanám valakinek egyszer, csak senkinek nem merem, mert utána messzire elkerülne még ő is, a végén pedig az a kevés igazi barátom is elfordulna tőlem, akik nem csak akkor a barátaim, amikor valamilyen jegyzet kellene nekik, tőlem.

De evezzünk más vizekre... (Rabszolgák! Húzzátok!) Talán meglepő, talán nem, de mindenképpen érdeklődésre számot tartó momentum, hogy valamiben teljesen egyedülálló ez a kis oldal. A Debreceni Egyetem Informatikai Karán ugyanis van egy remek tárgy, amelyet Hardver 2 néven emlegetünk mi, kockák, és amelyet Gál "Mindigprecíz" Zoltán (ez nem sértő jelző akar lenni, de úgyse hiszitek el...) ad elő. Ez egy valóban fantasztikus előadás-sorozat, mérhetetlen mennyiségű száraz ténnyel és körülbelül nulla (0, NULL, NIL) érdekességgel, ha nem vagy mikroelektronikai műszerész, márpedig itt ki volna az... Szóval a hihetetlenül hatalmas, szerencsés lakóhely esetén már évek óta szélessávon barangolható interneten létezik egy dolog, ami után mindenki kutat így vizsgaidőszak előestje táján, ám hiába: Hardver 2 jegyzet. Nincs, ismétlem, nincs rá értelmes találat, egyet kivéve :]. Hogy egyszerű legyen az élet, itt sem volt elérhető a jegyzet, ugyanis valamely idegzárlatos pillanatomban, amikor a jegyzetes lapot szerkesztettem, bizony a Hardver 2 jegyzetet is belinkeltem, a tárhelyre viszont elfelejtettem feltölteni (~8 MB, asszem érthető, hogy miért...). Ez persze nem derült ki egészen keddig, amikor is MSN-en egy JasonX nevű illető - érted, szar hét eleje és felugrik egy Jasonos MSN-ablak... - érdeklődött nálam a jegyzet után. Miután rájöttem, hogy fél éve verem át a világot - ebben ugyan vannak nálam ügyesebbek is, Zsubi tudja is, hogy kire gondolok ezzel -, megígértem, hogy intézkedem. így is lett, másnap feltöltöttem a szerverre a jegyzetet, este pedig világgá kürtöltem a hírt. Összeszámoltam, eddig öten jönnek nekem örök hálával - lesz kinél aludnom, ha az asszony nem enged be az ajtón kocsmázás után :Đ - , ketten egymillióval és három személy egy-egy szívességgel.

És hogy ne csak nekem legyen jó, hanem nektek is (...), bolondítottam picit az oldalstruktúrát - Zsubi, nyugalom! -, talán így gyorsabban töltődik be az egész. Igaz, nekem több melóm lesz így a hónapok elején, de mindent az olvasóért, csak itt, csak most... (Fejezetek a néphülyítésből, első rész, harmadik alfejezet, 94. oldal közepe) A tudnivaló részlet csupán annyi, hogy külön fájlba kerültek az egyes hónapok bejegyzései, magyarán megvalósítottam azt, amit még szeptember végén megígértem. Ez most jó megoldásnak tűnik, de nem tökéletes, nem ultimate, nem zsír, nem malac. Ahhoz ugyanis már PHP kellene meg adatbázis, az adatbázis szóról viszont most nincsenek jó emlékeim, szóval jegelődik egy ideig a téma. És mintha a betűtípus is másabb lenne, mint eddig, gondolom úgyis szóltok, ha szemfolyatósabb, mint a korábbi. Egyéb kérdés? Nincs? Akkor az utolsó majd oltsa le a villanyt.

2708. System of a Down - Darts (2:44) [System of a Down]