Aki szokta nézegetni néha a Vendégkönyvet (ha te nem szoktad, akkor ezentúl szokjad), az észrevehette phentermine véleményét. A dolog attól izgalmas, hogy ezen az oldalon elhanyagolható mennyiségű angol szöveg olvasható, ő viszont vagy nem beszél magyarul, vagy szórakozik, merthogy angolul írt, ráadásul megadott egy hivatkozást is, amelyen fantasztikus étvágycsökkentő bogyókat lehet rendelni. Gondoltam szólok, hogy az ügyhöz nekem közöm nincsen, és ha valaki meggyanúsít azzal, hogy titokban nagytételben rendelek olyan pirulákat, arra ráborítom az összeset, ami a legutóbbi szállítmányból megmaradt.

Talán túlságosan érzékeny vagyok, talán nem. Talán I.... és L... túlságosan érzékeny a másik véleménye miatt, talán nem. Csak már kezd unalmassá válni, hogy mindig összekoccannak valamin. Ráadásul olyan valamin, aminek nem létezik tárgyilagos, személytől független tulajdonsága. Egy filmet ugyanis senki nem lát ugyanolyannak. Egy filmet senki nem lát kétszer ugyanolyannak. Vagy azért, mert másodszorra már a rossz filmben is talál valami jót, vagy azért, mert a jó filmben talál valami még jobbat. Vagy azért, mert kevésbé fáj akkor a buksija, vagy azért, mert nem másnap fogják elétenni a mindent eldöntő kérdéseket. Erre itt vannak ők ketten, kardot törnek egy hiábavaló vitában, mert a másik véleményét úgysem fogják tudni megváltoztatni. A nevek tetszés szerint behelyettesíthetőek egy kongruens formulába.

Ma estére beütemezem a Grimm testvérek megtekintését. Igazából nem tudom, mit kellene várnom ettől a filmtől, mert Terry Gilliam tehetsége a Monty Python mókás átvezetőiben nyilvánvalóvá vált számomra, de hogy ebből egy egész estét filmet hogyan tud összerakni, nos... erre nem fogadnék nagy összegben. Aztán lehet, hogy holnap meg azt fogom írni, hogy a Grimm milyen derék alkotás lett. Nem tudhatom előre.

A délelőttöm olyan izgalmas, érdekfeszítő és szokatlan dolgokkal telt, mint a felkelés, reggelizés, boltban tojások vásárlása, utcán majdnem elesés, érthetetlen beszédű szomszéddal tanulmányokról beszélgetés - ez körülbelül olyan volt neki, mintha nekem WarPriest megpróbálná elmagyarázni, hogy azon a csoportképen miért nincsen rajta Naruto, ha egyszer Narutós kép... -, majd kutyával foglalkozás. Rettentő ügyes volt, ugyanis a múltkor megfenyítettem, hogy ha még egyszer meglátom, hogy azt a bokrot locsolja, ezért ezúttal nem azt a bokrot hugyozta le, hanem a mellette lévőt. Én meg ugye jövök feléje döngő léptekkel, szerencsétlen nem tudja, most mi van, így hát leül és vár. Közben néz rám azzal a tipikus "akkor most mi van vazze?" tekintettel. Végülis igaza van, ha logikai áramkör lenne, akkor a "ne hugyozd le azt a bokrot mégegyszer" kifejezést úgy értené, hogy a bokrok között van egy, amit nem szabad lehugyozni. A többit viszont igen.

Délben Totalcar. Egy autós műsor, amelyben ezúttal nem esett szó semmi olyanról, amiről korábban igen, mert egy remek kis összesítő listát tolt az arcunkba a Karotta meg a Winkler. Poénosan, lazán, mint lakótelepi hülyegyerekek, mégis korrekten. Ez az, ami egy Gyulai Balázs nevű konkurens személynek az életben nem fog menni. Legalábbis addig biztosan nem, amíg minden Autómániában eljátsszák, hogy a nagy tesztelés (szép a műszerfal, de kevés a rakodóhely a Lancer Evo-ban...) közben valaki véletlenül éppen arra jár és hajlandó fontos dolgát megszakítva elmondani, milyen szerinte az a gép. Általában persze olyanok jönnek szembe csak úgy, mint egy tereprali-versenyző, aki szerint a tesztelt jármű kissé szűkölködik motorerőben, meg puha a rugózása is, de ez nem probléma, mert miután elmegy a dolgát folytatni, Gyulai szépen beszól, hogy az nem teljesen úgy van. Hiszen ő ért hozzá. A versenyző meg nem.

Délután METRO áruház. Szép nagy tolongás mindenütt, bár a TESCO-nál talán kevésbé zsúfolt. Oda ugyanis fél órát kell várni, mire egyáltalán a parkolóig eljut az ember. És akkor persze nincsen kosár. Szóval a METRO-ban sem voltak kevesen, de még így is sikerült szemügyre vennem egy felfújható karácsonyfát, amely az Amerikában hatalmas sikereket elérő távirányítós karácsonyfa és a negyven dolláros DVD-visszatekerő eszköz mellett a szezon harmadik sikerterméke lehet. Mondjuk az is csak addig mókás, amíg díszítéskor bele nem akarjuk szúrni az első szaloncukrot. A rengeteg sok cucc közül én "mindössze" két csomag DVD-t vettem, ezzel talán kevésbé néztem ki zsírmajomnak, mint mindenki más, akinél Brothers DVD-lejátszó volt a kosárban. Azt ugyanis annyira vitték a vásárlók, hogy a raktárból egyszerűen kirakták raklappal együtt egy sarokba, mert nem győzték feltölteni a polcot.

Este leginkább Zsubival beszélgettem MSN-en. Valahogyan sikerült eljutnunk odáig, hogy szóba került a Citroen C4 kínai piacra szánt szedán kivitele, amelyről egyetlen képet láttam, az viszont kezdő autódizájnereket alapjáraton is a vigyorgóba juttatna. Annyira fércmű hatású az egész, hogy én kerestem az illesztések környékén a varratokat. Innen csak egy ugrás volt a Sugá... sügér... a Renault Thalia púpos formatervezése. Aztán Zsubi megmutatta nekem a Peugeot 206 szedán kivitelét, amely a hírszerkesztő véleménye szerint "legalább nem látszik púposnak, mint a Thalia...", és én ezzel egyet is tudok érteni. Ez ugyanis valóban nem látszik púposnak, hanem egyszerűen csak nyomorék. Aztán Zsubinál megkergült az XP, én pedig javasoltam, hogy készítsünk abból is szedán kivitelt. Végezetül megtudtam, hogyan lehet Google-lé alakulni: alá kell húzni a kémia könyvben a fontos dolgokat.

De még így is maradt egy kérdésem a végére, ami talán elsőre viccesnek tűnik, de ha belegondolok kicsit jobban... Szóval: ha van egy vírusírtó programom, és én ahhoz az internetről letöltök egy frissítést, akkor hogyan tudom megvizsgálni a frissítést vírusosság szempontjából, ha egyszer a jelenlegi verzió nem ismeri az újabb vírusokat? Nem, a válasz nem az, hogy a hivatalos frissítés nem lehet vírusos, merthogy ez bizony vírusos volt...

1040. Iced Earth - The reckoning (Don’t tread on me) (4:58)

Éjjel leesett a hó. A második. És betemette teljesen a blogot, mert az volt legfelül. Én meg mehettem Kalkulus gyakorlatra. Érdekes módon ma, mivel nem siettem órára, időben jött a 24-es busz. A matek épületbe érve szembesültem azzal, hogy pénteken reggel már minden jobbérzésű egyetemista otthon van, hazafelé tart, vagy éppen csak nem jön ki a kollégiumból egy óra kedvéért. Nameg ez az utolsó hét, ugye... Nyolcig vártam tök egyedül a teremben, gyanakodtam arra, hogy valamiről nem tudok - és ez így is van -, de ekkor beértek még hárman. Egy darabig elüldögéltünk a teremben, majd fél órával később eljöttünk. Ennyit politikusra, mi több, uralkodóra sem szokás várni, nemhogy gyakorlatvezetőre. A megálló az út túloldalán található, én pedig ezen az oldalon jártam, amikor a 24-es elhúzott. A sors azonban a múltkoriak miatt, mintegy kárpótlásként, rögtön küldött egy 3/E trolit, amivel hazajöttem jól.

Itthon aztán megfordult a fejemben, hogy visszafekszek aludni, de tegnap is sikerült kifetrengeni magamat, meg mintha a fejem sem lenne annyira nehéz. És valóban, már elég egy kézzel tartanom. Már majdnem kitört belőlem az ujjongás, amikor csengettek. Namost, az ajtó előtt nem állt senki, a lépcsőház ajtaját meg én elvből nem nyitom ki senkinek, aki becsönget hozzánk, hiszen ha hozzám jönne, akkor vagy bejönne amúgy is, vagy szólna előtte, ha meg nem hozzám jön, akkor ne nyomja a kib.szott gombot két percen keresztül. Eddig egyetlen egy esetben nyitottam ki a kaput, akkor az az illető úgy érdemelte ki a bejutást, hogy öt percig nyomta a csengőt. Aztán persze rögtön az ajtónál is csengetett, én hülye meg kinyitottam:

- Jó napot, X.Y. a nevem, a Hungaroteltől vagyok és...
- Sajnálom, tárgytalan.
- Azért jöttem, mert a cégünk ajánlatával most csökkentheti a telefonszámláját.
- Szerintem rajtam nem tud segíteni.
- Dehogynem! Mindenkinek tudunk csökkenteni. Ön például havonta mennyit fi...
- Nincsen vezetékes telefonom.
- Hát akkor valóban nem tudok...
- Az előbb azt mondta, hogy tud.
- Elnézést kérek a zavarásért. Viszontlátásra!
- ’szlát.

Most ilyen nem történt, viszont a kapucsengő totál meghülyült. Ha valaki fentről kinyitja az ajtót valakinek, akkor a zümmögő hang nem hallgat el. Hosszú ideig nem. Egy fél Lost-epizódot megnéztem, mire abbahagyta. Aztán valaki megint fentről nyitotta ki...

Itthon (mármint itthon itthon) meg olyan sültkirály időjárás volt, hogy csak na... Odafentről hullott valami, ami esőnek túl szilárd, hónak meg túl folyékony, arra viszont tökéletesen megfelel, hogy mindent átáztasson, amit ér. Okos ember ilyenkor előveszi az esernyőjét, a bölcs viszont nem veszi elő, mert ő már tudja, hogy a szél fura dolgokra képes egy esernyővel. Így inkább csöndben, vacogva hagyja magát szarrá áztatni, míg hazaér. De a megpróbáltatások itt még nem értek véget.

Hazaérek, látom a kocsi kint áll a szakadó izében. Szokatlan. Megtudom, hogy apukám ma vitte el a kötelező éves felülvizsgálatra a szervizbe, ahol is csekély összegért kicserélték a motortér szigetelését. Merthogy egy főköcsög valami teljesen szétrágta mindenütt. Nem értem én a rágcsálókat: a szépen kirakott mérget kiborítják, és inkább lerágják a motortérben az összes hőszigetelő anyagot. Hát finomabb az, vazze? Ez az egyed azonban odáig merészkedett, hogy nemcsak a mérget borította ki, hanem még a műanyagtányért is szétverte alatta. Meg ugye a szigetelést... Halott vagy, gecó! Halott!

A másik dolog, hogy a márkaszervíz tett egy igen kedvező ajánlatot: a Fabia lecserélése egy újabb, magasabb felszereltségű Fabiára. Mivel én csak hétvégén vagyok itthon, könnyű engem elárasztani az ilyesmikkel, olyankor szép bambán tudok nézni, biztos azért... Az ajánlat valóban vonzó, a szüleim már mindent kikalkuláltak, még meg is valósítható a dolog, nekem viszont akkor sincsen ínyemre az egész. Sajnos én nem látom értelmét annak, hogy egy három éves, harmincezer kilométert futott autót lecseréljünk egy új, gyakorlatilag ugyanolyan jellemzőkkel bíró járműre, ami igaz, hogy 50 helyett száz lóerős, de drágább is annyival, és az sem fog valami sokat menni. Mert a jelenleginek is fizetik még a törlesztését - ki tud ma kézpénzért autót venni... ja igen, tudom kik... -, úgy meg az újét fizetnék tovább. Persze, a jelenlegiért x év múlva nem fognak sokat adni, az új meg akkor is három évvel fiatalabb típus, de hát szerintem kicsit abszurd egy autó megvételekor azon matekozni, hogy mi lesz, ha majd eladjuk... Az a baj, hogy hiába gondolom én így, egyrészt nem én döntök, másrészt meg nem is az én dolgom, hogy mi lesz ennek a vége. Beleszólni minek, ha már egyszer el van döntve; nem vehetem fel más helyett a dinamitos hátizsákot, nem vagyok én Jack... És aki jót akar magának, az nem játssza meg lottón a címben szereplő számokat, mert még valakinek baja esik.

Szóval a mai napra is jutott valami agyalnivaló. Azért klassz dolog ez az élet is, valahogyan mindig sikerül úgy összehoznia a dolgokat körülöttem, hogy legszívesebben pólóban rohannék ki a hóviharba és vad üvöltés közben egy isteneset csapnék valami szilárd tárgyra. De az nem én volnék, és ezt nagyon jól tudom. És az élet is tudja.

686. Eminem - Sing for the Moment (5:40)

Csütörtök. A nap, amikor nem megyek sehová. Odakint amúgy is hideg van, én pedig még délben is ugyanolyan élőhalott vagyok, mint reggel kilenckor. Azt hiszem, elkaptam valami náthafélét. Ennek jelei:

(1) Ha leülök és nézek magam elé két percig, akkor elalszok,
(2) ha leülök és nézek magam mellé két percig, akkor elalszok,
(3) ha leülök és nézek magam mögé két percig, akkor elalszok,
(4) bármit csinálok ülés közben, elalszok,
(5) éppen ezért nem csinálok semmit, hanem lefekszem.

Így hát a mára tervezett dolgok elvégzése nem fog megtörténni, a cél a túlélés. Ilyen érzékeny, könnyhullásveszélyt rejtő időszakokban nem szabad tőlem sokat várni, amint az látható, asztalfotókra sem nagyon futja. És igen, tudom, hogy valamelyiken két naptár is látszik.

Közben telik az idő, macskákat újítanak fel, satöbbi...

Jelentem, este lett. Erre inni kell. Ha van itthon, akkor ilyen influenzagyilkos porokból kotyvasztott, citromízűnek mondott italt, ami pont annyira nem citromízű, mint amennyire nem leszek tőle jobban. Mondjuk nagy fegyvertényként könyvelem el, hogy fél órás szundi után majdnem egy órán át nem lettem újra álmos. És kicsit megkívántam a Photoshopot is valamiért, de erre úgyis rájött mindenki azóta.

2725. System of a Down - Lonely Day (2:47) [Hypnotize]

Zsubi azt írta, hogy találhatnék magamnak valami más kedvenc szót a konvergencia helyett, mert kezd unalmassá válni a dolog. Hát, ezt találtam helyette. Ezzel az ügyet néhány hét erejéig elintézettnek tekintem. Különben is: errefelé nem járnak turbómotoros autóbuszok, csak amolyan magyarosan köhögő Ikarusok meg néhány erőteljesnek tartott, éppen ezért rommá hajtott MAN-ok. Ingerszegény környezet.

Reggel szokás szerint Méréstechnikára vettem az irányt. Mivel ideális esetben hét negyven körül odaérek, az óra "kezdetéig" mindig van negyed órám a privát ügyeim elintézésére. Nem mintha azután bárkit érdekelne, hogy mivel foglalkozok, de ez most nem tartozik ide. Szóval, a mai napon volt esedékes az Adatbázisrendszerek beadandó feladat megvédése. Igen, annak a bemutatása, elmagyarázása és elfogadtatása mindenáron, ami az elmúlt két hetemet úgy ahogy van, elb.szta. Hogy megint örüljek, Méréstechnika előtt kipróbáltam, hogy ami tegnap délután még jónak tűnt, az most is jónak tűnik-e, vagy az éjszaka magától javult-e valamicskét... Hát nem javult, ehhez talán én is kellek, ennek megfelelően amit lehetett, tovább javítottam.

Nagyszerű. Induljunk el az egyetem felé villamossal. Ehhez legelőször (azaz rétszer) el kell haladnunk a megállóba. Oda egy csinos zebrán át vezet az út. Amíg kulturált emberek módjára várunk a zöld jelzésre, egy vadonat új, K**-*** rendszámű rendőrautó áll meg a lámpánál, benne három kukásmellényes érzi magát nagyon jól. Zöld a lámpa elindulunk a középen lévő járdasziget felé. Egy idős nénike is botorkál, ha megfeszülne, akkor sem érne át a zöldön. Háhá - megörülnek a rendőrök, majd a lámpa pirosra váltása után lazán rányomnak ököllel a malackürtre, amitől a néni fél métereset ugrott. A rendőrök elégedetten dörzsölik a tenyerüket a fűtött kocsiban: egyszerre oldják meg a munkát és a szórakozást, hiszen gáz van ebben az országban, és a tisztogatást el kell kezdeni valahol kicsiben.

Adatbázisrendszerek gyakorlat. Mivel én küldtem be a legkésőbb a feladatot, én leszek az utolsó, aki színt vall. Előtte kiosztják a ZH-kat is. Megnézem már, hogy múlt szerdán mit írtam erről:

A ZH olyan lett, amilyen, mindenre adtam megoldást, nekem tetszettek és a saját logikai levezetésen szerint még azt is csinálják, amit kell, bár az elmúlt három napra visszagondolva nem szívesen hiszek el semmit.

A ZH 22 pontos lett. Harmincból. Mivan? Nézem a nevet a lapon: enyém. Nézem az írást: enyém. Nézem a feladatokat: enyémek. Némi osztás-szorzás (áldja meg az ég azt, aki kitalálta, hogy az egyes ZH-k súlyozása eltérő) után kiokoskodom, hogy a ZH-eredmények alapján megvan az aláírásom. Márpedig én ezt nem hiszem el! De a tanár is ezt mondja. Lassan haladnak a percek, sorra kerülök végre. Külső segítséggel az utolsó bugot is kiszedtük a kódból - jellemző, hogy ezt a hibát én életem végéig nem vettem volna észre, ő meg rögtön -, a tanár nézelődik, kérdezget, vizsgál, bólogat. Kérdezi, hogy van-e indexem. Mondom van, és odagörgetem a kódot, ahol a táblák indexét hozom létre. Mondja, hogy inkább az indexet mutassam, mert abba valahogy egyszerűbb beírni az aláírást.

Hazafelé természetesen vártam a buszra, közben a mellékelt képen vigyorogtam magamban. Egyszercsak nagy motorhangra figyeltünk fel, de előbb egy kis magyarázat azoknak, akiket nem eszi Debrecenbe a fene túl gyakran. Adott egyszer a Nagyerdei körút, amelynek egyik oldalán fut a villamospálya. Az egyetemi villamosmegálló előtt lehet behajtani egy parkolóba, és ehhez át kell menni a síneken is. Namost. Villamos nem jött egy sem, jött viszont egy fekete Mercedes terepjáró - a villamospályán, mivel az úton elég szép sor alakult ki. Szóval emberünk úgy gondolta, ő elég nagy kerekeken gurul ahhoz, hogy az egész sort megelőzze menetirány szerint jobbról, a síneken hajtva végig. Nem is lett volna gond, ha valaki a sorból nem akart volna lekanyarodni a parkoló felé. Csakhogy akart, és ő volt leginkább meglepődve, hogy valami onnan jön, ahonnan semmi nem jöhetne. Nyilván sejtitek, hogy a terepjárós figura heves ökölrázogatással adta mindenki tudtára, hogy forduljanak fel, sőt, ő maga intézné el a tetüláda többi autóst, csak hát sietnie kell. Mögötte egyetlen rendőrautó sem jött, ami érthető, hiszen éppen piroson átkelő kosaras nénikre dudálnak mindegyikkel.

Whoa! Este hattól TeX 1 vizsga, amire felkészülés gyanánt megnéztem három Lost epizódot (11, 12, 13), mint később kiderült, jobban tettem volna, ha csak kettőt nézek meg. A lényeg az, hogy a vizsga elején a tanár megkérdezte, kik azok, akiknek elég a tárgyból a kettes-hármas jegy, mert nekik könnyebb feladatot ad. Itt kellett volna nekem is jelentkeznem talán, de van egy bizonyos érzelem odabent, amit nevezzünk büszkeségnek az egyszerűség kedvéért, és ez nem engedi, hogy felemeljem a kezemet. Így hát kapok egy szép sz.patós feladatlapot. Mivel minden nem humán segédeszköz használható, célszerűnek látszott a magammal vitt manuálok böngészése; annál nagyobb volt a felháborodásom, hogy a keresett parancs nem szerepel egyik manualban és a TeX hivatalos helpjében sem, nem is említik, a komplett szintaktikáról meg álmodni is szentségtörés, ugye, pedig ez nyilván nem a stadion. Így hát eljutottam odáig, hogy minden szöveg be volt gépelve, minden formázás meg volt oldva, még lábjegyzeteket is készítettem, ahogy kell - csak ebből semmi nem látszott, fordításkor ugyanis 11 hibát jelzett a cucc. Ekkor tartottunk gyenge kettesnél. Itt először felsoroltam a szenteket, majd vettem egy levegőt, és kezdtem elölről. Nem a szentek nevének felsorolását, hanem a munkát. Mint kiderült, a lábjegyzetekkel van gáz, mert ha azokat kiszedtem, akkor nulla hiba volt. Remek, már erős hármas. Sajnos tovább nem jutottam, úgyhogy közepessel kiszálltam a játékból. A kredit ezért is jár, ha meg véletlenül minden más sikerülne ebben a vizsgaidőszakban, akkor a végefelé megismételjük a vizsgát. Ekkor az idő olyan kilenc óra és mínusz tíz fok körül járhatott, sikerült eldumálni az időt megintcsak, a hazaérkezésemkor már legalább egy órája villogtak sárgán a közlekedési lámpák. Aztán megint Lost...