Csütörtök. A nap, amikor nem megyek sehová. Odakint amúgy is hideg van, én pedig még délben is ugyanolyan élőhalott vagyok, mint reggel kilenckor. Azt hiszem, elkaptam valami náthafélét. Ennek jelei:

(1) Ha leülök és nézek magam elé két percig, akkor elalszok,
(2) ha leülök és nézek magam mellé két percig, akkor elalszok,
(3) ha leülök és nézek magam mögé két percig, akkor elalszok,
(4) bármit csinálok ülés közben, elalszok,
(5) éppen ezért nem csinálok semmit, hanem lefekszem.

Így hát a mára tervezett dolgok elvégzése nem fog megtörténni, a cél a túlélés. Ilyen érzékeny, könnyhullásveszélyt rejtő időszakokban nem szabad tőlem sokat várni, amint az látható, asztalfotókra sem nagyon futja. És igen, tudom, hogy valamelyiken két naptár is látszik.

05121501.jpg 05121502.jpg
05121601.jpg 05121602.jpg

Közben telik az idő, macskákat újítanak fel, satöbbi...

Jelentem, este lett. Erre inni kell. Ha van itthon, akkor ilyen influenzagyilkos porokból kotyvasztott, citromízűnek mondott italt, ami pont annyira nem citromízű, mint amennyire nem leszek tőle jobban. Mondjuk nagy fegyvertényként könyvelem el, hogy fél órás szundi után majdnem egy órán át nem lettem újra álmos. És kicsit megkívántam a Photoshopot is valamiért, de erre úgyis rájött mindenki azóta.

2725. System of a Down - Lonely Day (2:47) [Hypnotize]