Először is szia! Tudom, most kicsit vizuálisan sokkolva érzed magadat, nyugi, hamar elmúlik. Amint látható, a bloggal együtt én is visszatértem a harcmezőre, és most osztok bőszen. Karaktereket. Úgyhogy először is... ez már volt... másodszor: tessék visszagörgetni a #326-ig és onnan időrendben haladva magadévá tenni a történetet, ellenkező esetben az agyadban egy fekete lyuk fog keletkezni, és belezuhan az összes szinapszisod. Ezt pedig nem akarjuk, mert rendesek vagyunk. Ugye?

Megjegyezném továbbá, hogy ez a kinézet négy és fél órámba került, pedig Internet Exploder alatt nem is jó. A megoldást mindenki vágja, különben is elfogult vagyok a Firefox iránt, ilyen exkluzív oldal különben is megérdemli, hogy ha másért nem, hát ezért feltelepítsétek a rókás browsert. A Blogarchívumban szépen felsoroltam az összes havi írásokat havi bontásban, de arra kérek mindenkit, hogy 2005. júniusnál korábbiakat egyelőre ne akarjon visszaolvasni, mert még csak odáig jutottam el a szortírozásban. Az oldalon egyéb helyeken feltűnő értelmetlen feliratokat pedig tudjátok be annak, ami az előző nyolc bejegyzésben szerepel.

Azt mondta valaki, hogy interaktívnak kell lenni, mert akkor sokan jönnek olvasni meg anyázni, úgyhogy ezennel felhívom mindenki figyelmét a Vendégkönyv nevű műintézményre (legyél kreatív és találd meg, könyvjelzővel nem ér!), de azon kívül is lehet ötleteket, tanácsokat adni, hibabejelenteni, satöbbi kommunikációt folytatni. Remélem elnyeri a tetszéseteket az oldal jelenlegi formája (tudom, kicsit lapos...) és szerkezete, de ha nem, akkor gondold végig, hogy képeket akarsz nézegetni, vagy egy fantasztikusan olvasmányos webnaplót akarsz olvasni, majd vond le a konklúziót. Tengermély tisztelettel. Most pedig megyek filmet nézni: Zsiguli (Szőke András filmje).

Na. Van egyszer az Endúrós, meg a Rick. Rendőrök. Vagy valami olyasmi, mert közben persze nagyban üzletelnek orosz videomagnókkal, és igen gyümölcsöző kapcsolatot tartanak fent Szigorú, alias Horváth Csabáné Margitka orgazdával. Van aztán egy szupertitkos rendőrségi akta, a Dinnyés-ügy, Halálos fegyver-trilógia, meg Zorro, Krisztián, aki egyben Badár főtörzs is, a dinnyékben pedig valami értékes lapul. Van még a Piroska nyomozótiszt, aki magas rangú, meg cicifixe van, és ő vallatja a két zsarut (mert kérem visszaélések s történtek!), de ez a boszorka igazából a Kálmánnal, a rendőrfőnökkel kavar, és csak őt akarja tisztázni.

2459. Röyksopp - Curcuit breaker

Ezt a reggelt aztán végképp nem siettem el. A feszültség oldására beszedtem egy fél csomag szőlőcukrot, ami tökéletes volt arra, hogy még tovább srófolja bennem a... nem tudom mit. Nem is tudom, hogy izgatott voltam-e, vagy inkább feldobott, de talán mindkettő egyszerre. Azt akartam, hogy minden perc 120 másodpercig tartson, aztán meg azt kívántam, bárcsak rohanna az idő. Végül fél tizenegykor bementem a matek épületbe, a harmadik emeletre. A prof irodája előtt páran várakoztak, tiiskalk, éniskalk, soxerencsét. Behív mindenkit, én utoljára maradok. Ember No.1: elégtelen. Ember No. 2: elégtelen. Ember No. 3: elégtelen. Mondom itt a negyedik... "Mondja a nevét!". Mondom. Közepes. Hukk. Nyekk. Que? Közepes.

Hármas. Mielőtt valamir félreértés lenne, felfrissítem közös emlékezetünket arról, hogy negyedik vizsga, bizottság, satöbbi. Mindjárt hív valakit és megbeszéljük. Kérdezi, hogy van-e D-vizsgajegyem. Az mi? Ő nem tudja, hogy kell-e, menjek és kérdezzem meg a TO-t, hogy minden rendben menjen. Megyek, mi mást tehetnék. Hármas. Ez már egy tárgyalási alap. A TO-n magyaráznak, felét nem értem, lényege annyi, hogy papír csak különösen kötekedős és vizsgaszabályzattal nyugovóra térő oktatók esetén kötelező, egyébként be lehet írni a bizottság által jóváhagyott jegyet az indexbe. Lehetőségeimhez képest érthetően továbbadom ezen információkat Daróczy tanár úrnak, valaki nincsen sehol, viszont amíg én a bürokrácia mélyét megjártam, WarPriest is befutott az irodába. Kicsi a világ. A prof néz rám, elkéri az indexet és beírja a közepest. Dátum, aláírás, minden van. Nézek rá olyan arccal, amellyel csakis olyan esetben lehet nézni, amikor az emberben felmerül az az elemi kérdés, hogy "...ilyenkor mégis mi a f*sz van?", ő pedig határozott arckifejezéssel néz vissza rám, aztán egy szintén határozott viszláttal elbocsát. Azt mondja: "Viszlát!", és nem azt, hogy "Viszlát ekkor és ekkor!" Istentelenül gyorsan kihúzok az irodából. A folyosón belenézek az indexbe, hogy tényleg ott van-e a szignó, vagy álmodom az egészet - egész kellemes álom -, de kétségtelen, ott van. Közepes.

Megvárom, míg WarPriest kijön. Közben egy másik tanár, aki szintén tart Kalkulus tárgyból előadást, és akivel tegnap vizsgán is találkoztam, a lift felé menet elhalad mellettem. Látja a kezemben az indexet, bólint és megkérdezi: "Sikerült?". "Aha." — mondom hihetetlenül kételkedő hangon, mire ő ismét bólint és beszáll a liftbe. Itt picit olyan érzésem volt, mintha egy összeesküvés magát pillanatnyilag nyerő helyzetben érző áldozata volnék, de ha ez ilyen, akkor egész életemben legyek összeesküvés pillanatnyilag nyerő áldozata. WarPriest kijön. Neki nem sikerült; mondjuk már tegnap is megmondta kereken, hogy ez lesz. Sajnálom őt, hiszen más vizsgái is lesznek hamarosan, segíteni csak annyival tudok, hogy sok sikert kívánok mindenhez. Azzal együtt irdatlanul megélénkültem, talán túlságosan is, legalábbis jobban, mint társaságban illene, gondolom, hogy ha ez WarPriestnek szemet szúrt, akkor majd ezt is megírja egyszer, valahogy úgy, hogy "... és Nfollal mentünk a villamosmegálló felé, minden fát megölelt és dalolt a madarakkal...", vagy ilyesmi. Már régen besötétedett, amikor teljesen hazaértem, pedig az úton még egy szabadon kóborló kutya is be akart kóstolni, mígnem támadó harcállást felvéve közöltem vele, hogy "Most pedig elhúzol és nem cseszed el a napomat!".

Mégis, még mindig nem merem elhinni, hogy megvan a tárgy. Félóránként kinyitom az indexet a kérdéses oldalon és ellenőrzöm, hogy nem elillanó tintával írták-e be a jegyet. De nem. Ott van. Közepes. Kis lépés a matematikatörténetnek, nagy lépés nekem. Still don’t Bolivia...

Eljött hát a nagy nap reggele, amelyen nekem már sem étvágyam, sem semmi egyéb érzékelésem nincsen. Gépiesen összepakolok, precízen elrendezem a vizsgára hurcolandó dolgaimat a mappámba és elindulok. Ez a hétfői nap úgy gondolta, hogy elég szívás vár még rám, úgyhogy a 24-es busz időben jött, hely is jutott, nem mintha nem lett volna teljesen mindegy nekem akkor, hogy ülök vagy élek.

Minden egyes méterrel, amelyet az egyetem felé vezető úton megtettünk, egyre nőtt bennem a feszültség, és a buszmegállóban leszállva kis híján végzetes mértéket öltött. Szerencsére odakint k*rva hideg volt — bár a jólfésült meteorológuru azt mondta este, hogy nincs hideg, hanem friss a levegő —, így mire a K/2 elé érkeztem, kellőképpen lehiggadtam, egészen tíz perc erejéig. A folyosón WarPriesttel találkoztam elsősorban, másodsorban pedig egy másik sorstársunkkal, akinek nem tudom a nevét. Beültünk a terembe, jó protekciósok módjára az első padsorba, a kirakatba. Hadd lássák a gonoszok, hogy van bennünk tartás!

A vizsgáról. Nos, a vizsgáról nem szeretnék hosszasan regélni, csupán megemlítem, hogy hoztam a formámat, és néhány zseniális megoldás mellett elhelyeztem a lapokon egy-két egetverő baromságot is, amelyek tulajdonképpen VIP-belépőt jelentenek számomra bármelyik retardáltakkal foglalkozó intézménybe Európa-szerte. Csak egy remek példa: az én lapomon a valós számok axiómarendszerére vonatkozó válaszban szerepel az összeadás, illetve a szorzás művelet kommutativitása és asszociativitása, viszont a szorzás a jegyzet szerint disztributív is, nálam viszont nem disztributív, hanem diszkriminatív van odaírva, ami... gáz. Aztán ott van Rolle tétele, amely a jegyzetemben egy oldalon szerepel a Lagrange-féle középérték-tétellel. Mindkettőnek ugyanazok a feltételei, viszont a Lagrange-tétel háromszor olyan bonyolult, mint a Rolle, én mégis azt firkantottam oda. Nos, ez is gáz.

Ezek után talán nem csoda, ha a vizsga iránt telefonon érdeklődő édesanyámnak csak annyit mondtam, hogy "felemás" lett a dolog. Ő ebből értett, majd elhaló hangon megkért, hogy lehetőleg maradjak eszemnél. Igen, neki még nem tűnt fel... Szerintem nem sokan távoztak úgy a teremből, hogy azt gondolták magukban: "Ez de k*rva jó lett!". Leírhatnám azt is, hogy WarPriesttel miket gondoltunk, de egyrészt az ő gondolatai az ő tulajdonát képezik és majd ha akarja, megírja ő maga; másrészt meg mindenki rizsázzon a saját hülyeségéről, ha már van neki olyanja. Nos, nekem van, szép darab.

Hazaérvén úgy döntöttem, hogy rövidke ebédem után — mivel gyomortájékon még mindig áldatlan állapotok uralkodtak — ledőlök egy rövidke délutáni sziesztára. Tenni úgysem tudok már semmit az ügy érdekében, majd holnap megtudom, hogy mi a helyzet, megmondják, mikor menjek "elbeszélgetésre", aztán kész. Ebből az következett, hogy este hatig szunyáltam, amivel egyetlen probléma adódott, nevezetesen a szunyálás közben képzeletemet uraló monstre filmvetítés tartalma, amely viszonylag naturalista módon ábrázolta lehetséges jövőmet. A zártkörű vetítésen lejátszódtak érdekes jelenetek, például olyan, hogy megy az Nfol a nagy debreceni éjszakában — így kívülről látja magát, tök jó —, a kihalt utcán szembejön vele egy ballonkabátos fazon, és amint az Nfol közelébe ér, az arcára kiülő félőrült mosoly megjelenésével egyidőben széttárja ballonkabátját, megmutatva ezzen Nfolnak mindazt, amivel az anyatermészet megáldotta. De az Nfol nem ijed meg, hanem közli a szatírral, hogy nem tud neki olyat mutatni, ami neki nincsen, úgyhogy akár békén is hagyhatná őt, ám ekkor a szatír előhúz a zsebéből — figyelem, a kamera ráközelít — egy indexet, benne a Kalkulus vizsgajeggyel, amely nem elégtelen. Ekkor az Nfol bedühödik és egy szívből jövő — artérikus — "Hát akkor végképp rohadj meg!" kiáltással világgá szalad a nagy debreceni éjszakából.

Azért ehhez már kell egy elmeállapot, nem? És én ebben vagyok uszkve öt napja. Még bírom, de hogy meddig... Nem sok érv szól a folytatás mellett, hiszen a jelek arra utalnak: ez nem neked való, te nem ezt akarod, te nem ilyen vagy. Eats you if you let it. Talán hagynom kellene tényleg... De ekkor eszembe jutnak ilyenek, hogy "S@ti idézet" és "WarPriest idézet", és akkor változik valami. Music do, music do... Holnap minden kiderül.

Pénteken éjjel elhunyt Zavadszky Gábor. A korábban az MTK, a Dunaferr és a Ferencváros csapatának labdarúgója jelenlegi csapata, a ciprusi Apollon Limasol szerdai mérkőzésén szalagszakadást szenvedett, kórházba vitték, ahonnan a sérülés ellátása után hazaengedték, ám egyre rosszabbul érezte magát. A csapat orvosa pénteken éjjel talált rá holttestére a játékos otthonában, halálát feltehetőleg egy vérrög miatti tüdőembólia okozta. Játékostársai, barátai és családja, valamint a szurkolók mély megrendüléssel vették tudomásul a történteket, ellentétben a médiával, amely forróra tárcsázta az összes telefonvonalat és megszólaltatott mindenkit, aki nem küldte el őket a ’csába.

De most vissza hozzám. Holnap Kalkulus vizsga nyolctól. Jó lesz, érzem. Éjjel már nem tudtam aludni, már úgy vagyok vele, hogy legyünk túl azon, amin túl kell lennünk, csak legyen már, mert a várakozás — bármennyire is eltöltöm az időt a tanulással — az idegeimre megy, ami zsákutca. Ennek megfelelően életemben először vezettem kocsit úgy, hogy az elindulás utáni első emlékképem az legyen, hogy leállítom a motort Debrecenben. Hogy közben mi volt...?

Vasárnap, hajnali négy óra. Kemény három órányi ágyban vergődés után úgy döntöttem, hogy ha már pihenni nem tudok, legalább csináljak valamit. Kezemben a jegyzet számos lapja, a sorrendjük már régóta nem számít, közben eszembe jut, milyen jó, ha az ember a saját kézírásából meg tudja állapítani, hogy mi hová tartozik és hogy akkor éppen milyen kedve volt, és szomorkásan gondolok arra a négy személyre, akik az én egész féléves jegyzeteimnek a fénymásolatával vesződnek vélhetőleg az enyémmel párhuzamos időintervallumban, és nem értik. Ahogyan én sem értem...

Jaj, nagyon jó kis évünk lesz az idei! Biztatóan kezdődött, mert hétfőn az oroszok elzárták a gázcsapot. El is terjedt a suliban, hogy esetleg gázszünet lesz. Leállítják a fűtést és hazaküldik a gyerekeket. Szeretem az oroszokat!

Az apukám nem annyira. Azt mondja, fiatal korában miattuk esett ki cirka tízezer nap szabadsága. Nem lehetett kivenni. Most aztán már cseszheti, ennyit nem lehet utólag kiadni. Ajánlották neki, hogy csúsztasson. De azt válaszolta, ha elevenen megnyúzzák, akkor se megy politikusnak. Ha meg nem politikus ugyebár, minek elevenen megnyúzni?

Sokan magyarázták nekem, hogy mi a szabadság, de nem értettem igazán. Mert túl bonyolultan mondták. De az öregem kitalálta az egyszerűt: régen nem lehetett Nyugatra utazni, mert nem engedték. Most lehet, de nem engedhetjük meg. Ilyen egyszerű a szabadság.

Sok bajom van ezekkel a magyarázatokkal. Hétfőn a tévében egész este magyarázták, hogy az oroszok miért zárták el a csapot. Mondtak mindenfélét, de szerintem sokkal egyszerűbb az ügy. Az történhetett, hogy estefelé a Putyin meg a Putyinné elindultak moziba. Útközben az asszony egyszer csak megkérdezte: Putyikám, elzártad a gázcsapot? Az meg a homlokára csapott, hogy elfelejtette. Na, erre hazatelefonáltak a Kremlbe, hogy valaki zárja el a csapot. Így történt. A mi családunkban is megesett már ilyesmi.

Az oroszoktól egyébként nemcsak gáz, hanem áram is jön. A gázt csővezetékkel szállítják, az áramot trolibusszal. A gázt fűtésre, az áramot rázásra használják. Amióta kevesebb gáz jön, jobban ráznak az orosz trolik. Hogy meglegyen az egyensúly.

Egyébként az oroszokkal nem ez volt az első gázos ügyünk. Például 1956-ban legázoltak bennünket. Akkor volt utoljára forradalom. De most megint lesz, hál’ istennek. Megígérte a Kerényi, aki egy rendező. Ha mégse törne ki magától a forradalom, akkor ő majd rendez egyet. Ez azért jó, mert forradalom alatt mindig iskolaszünet szokott lenni. Ha véletlenül mégse jönne be az energiastop és nagy gáz lesz, akkor a forradalom miatt még mindig bezárhatják a sulit.

Sajnos a kormány ellentásmadásba ment át, hogy megakadályozza a forradalmat. Kitettek az utcára plakátokat, meg a lapokba is feladtak hirdetéseket, hogy forradalom esetén először a köztévét kell elfoglalni. Na most, nincs az a nemes forradalmi cél, amiért érdemes volna ekkora csődtömeget elfoglalni, mint az MTV. Ezért ez egy ellenforradalmi plakát.

Nemcsak az oroszokon, hanem az oktatási miniszteren is kitört a zárási pánik. Csak ő nem a szénhidrogéncsapot, hanem a szénhidrátcsapot akarja elzárni az iskolákban. Nincs több édesség a büfékben, meg cukrozott lónyál. És az ebéd is más lesz. Semmi tészta, és még a vörös húsokat is kitiltják az iskolából. Csak azt nem tudom, hogy akkor hogyan fog bejárni a Gézukának a mamája. Aki egyébként nagyon tetszik a papámnak. Az anyukám szerint viszont csak egy buta libanc és az apám pedig egy nagy élvhajhász. De az is lehet, hogy megint félreértettem valamit.

Mindenesetre ez a miniszter új színt vitt az oktatásba. A vörös hús helyett a fehérjét meg a zöldséget erőlteti. Nem lepődnék meg, ha évek múlva csak úgy emlegetnék: a zöldséges. Így hát a jövőben az iskolákban sok répát és halat fogunk majd enni. Előétel tonhalas saláta, főmenünek tintahal jön, és a reményhal meg utoljára.

Karcagi Lacika, második cé

Az írás azonos címmel a 2006. január 7-i Népszabadságban jelent meg.