Igazság szerint a mai napról semmit nem akartam írni, mert tulajdonképpen a világon semmit nem csináltam. A szokásos lélegzetvételeken kívül, persze. Délelőtt a VMware-rel próbálkoztam, mert elterveztem, hogy milyen jó lesz nekem, ha építek egy virtuális gépet Windows 98-cal és azon fogom futtatni a jó öreg GTA2-t, és kipróbálom azt is, hogy még mindig szétlőnek-e a szovjetek a harmadik városrészben a negyedik küldetés során. Ebből nem lett semmi, ugyanis a másik gép backupja miatt a merevlemez majdnem tele van, és úgy hirtelen semmi kedvem nem mutatkozott arra, hogy a jól eltervezett szórakozás helyett ma Windowst telepítsek újra, meg merevlemezeket dugdossak ide-oda, netalán nagymennyiségű adatot írjak DVD-re, hogy legyen hely a virtuális gépnek. Amíg gondolataim a nyolcvan gigabájtos merevlemez szűkössége körül bonyolódtak, tekintetem az asztal alatt heverő PS2-re tévedt. És nem volt több kérdés.

Power gomb be, a tévén már jön is a PS2 bejelentkező hangeffektusa - ez azért furcsa kicsit, a tévét még be sem kapcsoltam... -, felpörög az ezüstszín korong a meghajtóban, és a képernyőn megjelenik - mert közben már bekapcsoltam - Kazunori Yamauchi neve. ő az a kedves, messzemenőkig elhivatott japán úriember, aki képes összefogni a digitális polifóniát úgy, hogy az kerek egészet alkosson. És ő az, aki valószínűleg sohasem fog egy Electronic Artsnál dolgozni, egyszerűen azért, mert túlteng benne a vágy a játékok minőségbeli fejlesztése iránt, ez pedig egy akkora, olyan felfogású cégnél nem megengedhető, hiszen mi lenne így a fantasztikus Need for Speed-sorozatból...? Hát, ilyen Most Wanted-féle részek biztosan nem...

Már biztosan leesett, hogy megint a Gran Turismo 3-ról szövegelek feleslegesen. Igen, ennyire tetszik, ennyire megfogott engem ez a 2001-ben megjelent őskövület, amelyben nincsenek rendőrök, nincsen nagyfokú vizuális gányolás, és amely nem szerepeltet néniket a karriermódban sem, továbbá nem jönnek kétszáznegyvennél, féktáv előtt idegesítő üzenetek olyan információkkal, amik hétéves kor felett már mindenki számára triviálisak. Ebben a játékban csak vezetni kell. Rém unalmasan hangzik, ugye? Hát, én a délután nagy részét eltöltöttem ezzel, és baromira nem unatkoztam. Az igaz, hogy a licenceknél van egy, amit körülbelül hatvanszor kezdtem újra, hogy meglegyen az arany minősítés, és még mindig nem sikerült, emiatt egy ízben majdnem a Nap felé rúgtam a kontrollert, aztán mégsem, mert a visszajátszásból kiderült, hogy ÉN voltam béna, nem az út. Zsubinak meg majd elmesélem jól, hogy milyen érzés volt körbemenni az elérhetővé vált Monte-Carlo-i pályán.

Ez a nap a jegybeiratásról szólt. Furcsa, hogy egy három perces eseményről szól egy egész napom, de ebben a rohadt nagy hidegben más nem nagyon történik, csak holmi sínek repednek el meg kimarad egy egész megye hajnali buszközlekedése. Az azért tetszett, amit a MÁV szóvivője nyilatkozott a sajtónak erről a sínrepedésről. Aszondjahogy: "A síntörés egyedi eset volt, ilyen nagy hidegben is legfeljebb a mellékvonalakon lefektetett, gyengébb minőségű sínekkel lehet probléma." Ezek után szerintetek gáz az, hogy az elrepedt sín éppen egy fővonalon volt?

Hamarosan nagy bajban lesz az RTL Klub, hiszen szinte egyszerre megy majd szülési szabadságra az összes női műsorvezetője (ide képzeljetek el egy bazi nagy, sajnálkozó fejet). Így kénytelenek lesznek valami áthidaló megoldást kitalálni, például felvesznek újabbakat a helyükre. Vagy többet szerepeltetik Gyulai Balázst, hiszen ő bizonyosan nem fog ilyen dolgok miatt szünetre kényszerülni. Egyéb dolgok miatt viszont már régóta szüneten kellene lennie... Az is érdekes volt, hogy Marsi Anikó gyermekének létezését úgy rögzítették a kedves mindenre kíváncsi nézők agyába, hogy "az RTL Klub ma hivatalosan is bejelentette, hogy lesz gyerek...", satöbbi. Namost, ezek után felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen és nyíltan megfogalmazva, kerülvén a barokkos körmondatok alkalmazását, tekintettel a képernyő előtt ülő sárgakarikás jelzést pilótakeksznek értelmező nemzedék értelmi színvonalára, szóval: akkor most kinek csinálták a gyereket? A tévének vagy maguknak? Maguknak vagy a tévének? Szavazatát küldje el a jól ismert telefonszámra sms-ben, hiszen még nyerhet is! A szavazók között egy exkluzív, rejtett kamerás ultrahangfelvétel-sorozatot sorsolunk ki a zagyvahőbörgősi kórház nőgyógyászatának felajánlásával. Hú, de izgulok...!

Frei Tamás. Mindenki tudja, hogy kicsoda ő. Mostanában ugyebár a TV2-nek készít fantasztikusan izgalmas, tényfeltáró jellegű és kvázi-propagandista felvezető szövegekkel megtámogatott dokumentum-műsorokat. Tegnap például Kínáról volt szó. Eleinte még tetszett is a műsor, aztán sikerült az erős kezdést sz*rrá degradálniuk azzal, amit általános iskola harmadik osztályában, a minden este imába foglalt fogalmazás órán megtanítottak nekünk: szóismétlés. Frei a bevezetőben elmondja, hogy mi magyarok a kínaiakra a józsefvárosi piacból kiindulva azt gondoljuk, hogy ott szegény, szürke, mao-öltönyös emberek élnek. Aztán szóról szóra ugyanezt elmondja a shanghaji magyar nagykövet, szóról szóra ugyanezt elmondja egy ott élő magyar üzletember, majd szóról szóra ugyanezt elmondja mégegyszer maga Frei Tamás, hátha valaki még nem figyelt fel erre a remek mondatra.

Volt még olyan is, hogy hazautazás, amelynek során a szokásos neo-, avagy posztbarbár embertömegek vettek körül nagyobbrészt. Közülük mai kedvencem az a kedves, bucifejű fiatalember volt, aki tíz kilométerenként kijött a fülkéből a folyosóra rágyújtani, lehúzta az ablakot, elszívta a motyót aztán visszament, az ablakot persze b*szott visszahúzni. Engem meg üdvözölnek a fjordok. Majd jól fázzak meg, aztán hogy fogom építeni a nagy magyar kacializmust?

Hát ilyen az, amikor a napom a jegybeiratásról szól.

Reggel hét. Ébredek. / Kettőkor vágohídra megyek. / Előre félek, rettegek. / Sz*rok az ilyen reggelek.

Dél van máris. Elindulok. / Csak megyek előre, mint egy tulok. / A vizsgakezdet ismét késik. / ’anyjának a kiskésit!

Mindjárt három, sehol senki. / Egyszer ezen is túl kell lenni. / A folyosón fel s alá járok. / Mond az neked valamit, hogy ámok?

Háromkor megérkezik Kósa Márk, egyedül. Csak nem fog ennyi embert egyedül levizsgáztatni? Úgy látszik, mégis. Kinyitja a termet, azután behívja azokat, akik nem uv-zni jöttek, hanem első próbálkozók. Bent is maradnak, a maradék - azaz az összes uv-s, kb. 15 fő - kint hal meg az idegtől. Egyesek már reménykednek, ugyanis elfogytak a bentlévők: mostmár mi jövünk. Ekkor érkezik meg Kormos tanár úr, sárba tiporva minden addigi reményünket. Még mindig sokan vagyunk, húzzunk most is számot: aki a három legkisebb valamelyikét húzza, az mehet Kósához vizsgázni, a többi szerencsétlennek Kormos marad. Nfol a nyolcast húzza. Vazzeg, hogy még ez sem jön össze...

Sorban bemennek az emberek. Ide is, oda is. Bíztató jel, hogy eddig egyetlen uv-st sem húztak el. Na persze, szerdán sem húztak meg senkit rajtam kívül, én voltam az utolsó versenyző. Most sincs nagy kedvem mások elől elvenni az időt, jó nekem, ha utolsóként rúgnak farba, legalább kevesen hallják majd a folyosón a magammal bevitt szúró-vágó eszközökkel okozott szenvedés hangjait. Bemegyek végre. Nézünk egymásra. ő úgy néz rám, mint borjú az új kapura. Én úgy nézek rá, mint új kapu a borjúra. Kérdez. Válaszolok. Beleköt. Újabb kérdés. Újabb válasz. Újra beleköt. Hiszen milyen égbekiáltó f*szság már tőlem, hogy egy blogbejegyzésnyi hosszú definíció elmagyarázásakor felcserélek két szót...

Meg fogom már kérdezni valamelyik tanárszakos ismerősömet, hogy nekik valóban tanítanak-e az oktatási módszerek között olyat, hogy vizsgajegy beírásakor feltétlenül kell tartani egy kisebb hegyibeszédet a teljesen magán kívül leledző hallgató számára, vagy sem; de ha nem, akkor miért tesz minden tanár így? Eszembe is jutott a Hihetetlen családnak az a jelenete, amikor először fut össze a fater a gonosszal és hagyja monologizálni. De ez most lényegtelen; miért is éppen ez jut eszembe, amikor még bent ülök a teremben és az indexembe éppen beírnak egy kettest? Vékonyka, halovány, de az enyém.

Hey me, hey me, finally I got it...

Köszöntöm az egybegyűlteket! Temetni jöttünk, de nincs kit, talán a bejegyzés végére találunk valami elföldelnivalót. Addig is kérem, tartsák fenn az emelkedett hangulatot. Köszönöm.

Valahol [...] igencsak komoly, szakmai szempontokat figyelembe vevő, nagy rendszerességgel egymás anyukájának pocskondiázásába torkolló viták folynak arról, hogy milyen felszereltségű számítógépet kell majd a Windows Vista alá tennünk, ha diavetítésen kívül másra is akarjuk használni. Van ilyen kis wishlist-je a Microsoftnak is, nevezzük ezt hivatalosnak: 2 gigabájt memória, 64 bites processzor, PCI Express foglalatú videokártya, legalább 128 MB memóriával, NCQ-t támogató SATA-merevlemez és HDCP-jogvédelmet támogató monitor a HD-tartalmak megjelenítéséhez. Nameg a usert támogató pénzintézet.

Jajj... Abba most ne menjünk bele, hogy érdemes-e egy évvel a megjelenés előtt emiatt egymás száját tépni, és amíg a másik válaszol, a kést fenni elszántan, viszont ez a konfiguráció nyilvánvalóan rettentő nagy kib*szás. Mert nehogymár egy operációs rendszer miatt kelljen egy jelenleg tökéletesen működő, ám szerényebb teljesítményű PC-t szinte az utolsó csavarig lecserélni, főleg úgy, hogy pontosan zéró olyan érvet tudnak most előhúzni, ami miatt nekem megérné váltani XP-ről Vistára a következő x évben. Jogvédett HD-tartalom? Honnan lesz nekem olyanom ADSL nélkül? ADSL-lel meg nyilván nem a jogvédetteket szedném össze. Továbbmegyek: honnan lesz nekem ADSL-em? És főleg: mikor? Szebb és gördülékenyebb kezelőfelület? Biztosan azon is menne a bbLean vagy a Xoblite. A halmokba rendezhető dokumentumok és a virtuális mappák meg valahogy nem bírnak meggyőzni; ha keresek valamit, azt megtalálom most is, és remélem jövőre sem leszek ennél hülyébb, tehát akkor is meg fogom találni. Mindegy, az embernek megvan ez az ősi ösztöne, hogy hordába verődjön, és mint hordatag, más hordatagokkal bajuszt akasszon, csak mert.

Jót röhögtem ezen, és jöt röhögtem a Népszabadság egyik cikkén is. Ebben némi éllel a szerző betekintést nyújt egy fontos pozíciót betöltő közméltóság irodájába, ahol baromira aggódnak, mert mások előbb kapcsoltak, és a bababetét mellé azonnal levásárolható babautalványt adnak a szülőknek; kell hát egy ötlet, amivel választást lehet nyerni. Az ötletet a takarítónő szállítja, szerinte a párok gyermekvállalását kellene elősegíteni, mondjuk az együttlétekért fizetve. Így hát megindul a brainstorming, hogy hogyan nevezzék el az akciót. Hosszas tanakodás után eldöntik, hogy a juttatást nem himi-huminak, fajpénznek, szexsteksznek, fekbérnek, ösztön díjnak, háláspénznek, intim betétnek, dugipénznek vagy kamatos kamatynak fogják nevezni, hanem az ezeknél jóval egyszerűbben megjegyezhető "Állampolgárok gyermekképzési tevékenységének önkormányzati támogatása a nemzet gyarapodása céljából" nevet fogják adni neki. Ezzel pedig már lehet választást nyerni.

Ma is írtam egy új stíluslapot. Igen, én ennyire ellensége vagyok saját magamnak. Tegnapra valahogy összeraktam az említett, korrektnek nevezhető CSS-t, amit az este folyamán keresztülnyomtam a World Wide Web Consortium hitelesítőjén. A validator megfelelőnek találta a forrást, úgyhogy oldalra kitettem szépen az ezt igazoló plecsnit. Ma meg csináltam egy újat. Ez is működik. Megmutatom, de félve, mert a CSS Zen Gardenen látható egyik dizájnt másolja szolgaian, és emiatt soha az életben nem fog így kikerülni tőlem. Tessék:

Most meg nézem az m1-en a Fonográf díjkiosztó műsorát. Születtek érdekes eredmények, de hát a közízlés ritkán egyezik az enyémmel, ugye... Hozzáteszem, ritkán nézek olyan műsort, amelyben Márió, a harmonikás kap elismerést, de reméltem, hogy valami értelmes is lesz a végén. Jelölték például 2005 legjobb elektro/dance albuma kategóriában a Chemical Brothers Push the Button albumát és a Röyksopp The Understandingjét is. Egyik sem nyert semmit. A külföldi rock album kategóriát olyanok alkották, mint a SoaD (Mezmerize), a Rammstein, a Green Day, ezek közül a SoaD nyert. Magyar modern rock kategóriában a Quimby győzedelmeskedett, ez szerintem sokkal szebb lett volna, ha nem a rágózó és röhögcsélő álleszbikus t.A.T.u.-duó jelentette volna be. Volt még Ákos-dal is, meg egy igen érdekes próbálkozás. A Crystal együttes elég durva rockszerkóban jött elő, és előadtak egy egyveleget. Kezdődött az Evanescence Wake me up-jával, átment a The Rasmus - In the Shadows-ba, aztán egy saját szerzeményben fejeződött be. Kár, hogy a két feldolgozott számnál annyira meg akarták mutatni, hogy úúú, ezt ilyen keményen is lehet nyomni. Ezt ugyanis a stúdiótechnika valamelyest akadályozta, a Wake me up elején például egy másodpercen át fantasztikus hangélményt nyújtott az énekesnő süvítő orkánra hajazó hangja. Kasza Tibiről meg majdnem leszakadt a póló, annyira tépte azt a két sort, ami neki jutott.

A hangtechnika egyébként is érdekes a magyar zenei produkciók esetében, ezúttal is körülbelül mindegyik színpadon megszólalóra rá kellett szólni, hogy hajoljon már közelebb a mikrofonhoz, mer’ hátul nem hallik. Az év hazai felfedezettjei között meg ötből négyen Megasztárosok. Kötelező s*ggnyalás? Gyanús. Ráadásul Caramel már akkora sztár, hogy a díjáért sem jön fel mégegyszer a színpadra? ő tudja. (Stars are) Welcome to Hungary, vagy mi... És a végén a narancssárga karkötő is figyelemreméltó volt. Ha véletlen, akkor szimplán csak ciki. Ha nem véletlen, akkor dakota. Vajon tudnak a dakoták zenélni? És amikor azt hinnéd, hogy vége, ez már a mélypont, akkor újra jön a t.A.T.u., és olyan pléjbekket nyomnak a színpadon, hogy engem mentőcsónakkal menekítenek ki a képernyő elől: koreográfiájuk kimerül abban, hogy a közönségnek háttal sétálgatnak, egymást ölelgetik, kicsikét leöltöznek, satöbbi. Komoly. Komoly? Megvan a halott.

Szerintem meg akkor is a Hypnotize a kerekebb. Banana, banana, banana, banana, terracotta, banana, terracotta, terracotta pie!!!

Most leírhatnám, hogy szerda óta mennyire alá vagyok esve saját magamnak, de egyrészt ez nem érdekelne senkit, másrészt meg nincs is így. Azért a tegnapi napot sikerült csöndesen végigsajnálkoznom, amire úgy összességében, bizonyos távolságról nézve egyáltalán nem vagyok büszke. Ma meg, amikor felébredtem, volt bennem egyfajta magabiztosságot sugalló érzés, mintha egy vékonyka hang suttogta volna a fülembe, hogy most felkelsz, tanulsz a hétvégén és hétfőn odab*szod őket a kérdéseikkel a falhoz, de szerintem a hang túloz, bőven elég volna, ha ők nem b*sznának engem falhoz hétfőn, és beírnák a kettest, amelynél jobb jegy nincsen, csak a többinek komolyabb a vizuális megjelenése.

Aztán meg hadd gratuláljak WarPriestnek, még ha kicsit megkésve is. Nevezett úriember annyira komolyan vette a Kalkulus pótvizsgát, hogy az eredmény (4) láttán kis híján helyben kinevezték professzornak. ő maga azt vallotta nekem, hogy saját lábán jött ki az irodából, de harmadik emeleti források szerint kicsit imbolygott azért. :]

Nem is tudom hirtelen, hogy hogyan kezdődött, de azon kaptam magamat, hogy a CD-lejátszóban két napja pörög a SoaD - Hypnotize albuma, és egyelőre nem is tervezem, hogy mást rakok be helyette. És az az érdekes, hogy a Vicinity of Obscenity éppen úgy passzol most, mint mondjuk a Hypnotize vagy a Holy Mountains...

Ja, és a tegnapi "pihenés" közben addig vakartam a tök... tökéletesen kerek buksimat, amíg valami csoda történt a CSS-sel és elkezdett valamelyest normálisan működni IE alatt is úgy, hogy nincsen benne többé float tulajdonság. Azért felhívom a figyelmet a valamelyest szóra, ugyanis még így sem jött el a Nirvána - Kurt Cobain nem vállalt szereplést... - ugyanis:
- IE alatt az egész oldal középre van igazítva, én viszont balra igazítottam a kódban mindent,
- IE alatt az egész oldal középre van igazítva, kivéve a láblécet, amely a megfelelő helyen látható,
- IE alatt az oldalsó menü mintegy 150px-szel lejjebb van csúszva, mint ahogy kellene.

Viszont nagyjából okés a layout, minden látszik, aminek látszania kell, az uw-s látogató-számláló továbbra is azt mutatja, hogy e pillanatban az oldalt nem elérhető számú olvasó nézegeti, ami szerintem egy olyan szám, amely a nulla és végtelen harmonikus közepe, így nem ábrázolható számítógépileg. Sikerült még a vendégkönyvben is galibát okozni, az üres bejegyzéseket én csináltam véletlenül. Próbáljatok túllépni rajtuk, plz. Aztán ott van az a nüansznyi probléma, amely a bejegyzések fejlécében, a dátumnál látható: egy félelmetes optikai csalódás. A szövegek háttere egy adott szürke szín. A dátum mögött látható képen a fehér terület fehér, a szürke terület pedig ugyanolyan szürke, mint a szövegháttér (#535353 = #535353). ÉS AKKOR MIÉRT NEM UGYANOLYAN???

Végül még felhívom a saját figyelmemet arra, hogy ne nézegessem kétnaponta a CSS Zen Gardenen látható grafikai kivitelezéseket, mert beláthattlan következményei lehetnek a saját magam és Zsubi, mint egyik fő dizájnról véleményt mondó jómunkásember egészségi állapotára nézve. És most valld be, hogy ilyen jó még sosem volt!

We are rotting down with a spiral to the ground
No one, no one’s gonna save us now, not even God
No one saves us, no one’s gonna saves us now
Would you expect us to go where the bombs fall?