Vasárnap reggel még sosem ébredtem Debrecenben, egészen máig. Ilyen is kell, végülis nincsen benne semmi különös, azt leszámítva, hogy a fél nyolckor mindig éneklő kisgyerek ma nem énekelt fél nyolckor. Komótosan elfogyasztott reggeli és némi takarítás után kimentem az állomásra, megvettem a jegyemet, majd a peronra kiérve várakoztam sorsom további alakulására várva. Ekkor jött fel a lépcsőn egy kisebbségi fickó valamilyen nőismerősével, aki kinézete alapján ugyanúgy lehetett a lánya, felesége vagy anyósa is, de a percenként felhangzó "Anyád is hülye!" felkiáltások alapján az utolsót talán kizárhatjuk. A pad egyik oldalán üldögélő nyugdíjascsoport akkor hagyta el a helyszínt, amikor pofozkodásra is sor került. Reméltem, hogy nem ugyanarra a vonatra várunk... hiába. A vonatút alatt tovább folyt a magasszínvonalú eszmecsere, amíg meg nem érkezett a kalauz, aki rászólt a fickóra, hogy fejezze abba magát. Erre ő úgy reagált, hogy "Nekem ne adjál tanácsot! Azért keménykedsz, mert cigány vagyok?!", a kalauz meg higgadtan állcsúcson vágta és közölte vele, hogy nem azért, mert cigány, hanem azért, mert hülye, és lehet elhagyni a vonatot vagy segít elhagyni a vonatot. Persze nem ilyen szavakkal, de gondolnom kell szofisztikáltabb lelkületű olvasóimra is, akik esetleg életükben valaha vonattal szeretnének majd utazni.

Itthon aztán megírtam az elmaradt blogokat, meg beszélgettem csomó emberrel, köztük sztupyval is, aki határozottan offline volt a listában nálam, másnál pedig online, aztán mégis váltottunk pár szót, bizonyítandó, hogy nálam van gáz. Közben pedig elolvastam, mit hoztak össze a többiek a fórummeetről, megjelent a fórumon a Biztonsági őr 1 nevű user is, KTamás pedig feltette a képeket, amelyek közül jópáron felismerhető vagyok ("Visszanéztük a felvételt!"). Most pedig lehet elhagyni az oldalt, vagy előhívom a felvételt!

Elég hamar összegyűlt az ökörkör, InGen érkezésekor pedig kezdetét vette egy kisebb bemutató, amelyben sztupy és InGen, kabátjukat levéve, kombinált harci jeleneteket adtak elő egy még nem létező, ám a Mátrixban és a Három testőrben látott koreográfia elemeit mesterien vegyítő filmalkotásból a Deák téren tartózkodó nemkevés személy szeme láttára. Kicsiny műsoruk feltűnt egy korábban is arrafelé tébláboló hajlékony fickónak is, aki orvul sztupy háta mögé lépett, és jobbját kissé megemelve belekezdett egy történetbe, amelynek első három szavát többen többféleképpen értettük, ám abban bizonyos vagyok, hogy a történet végén sztupy kabátjáról lett volna szó, mint neki átadandó ruhanemű. De mondom, ez már sosem derül ki, mert az "Én sze..." felhangzásakor elhúztunk onnan. Volt ott még egy másik fazon is, aki egy csajt próbált körmondatokkal rávenni egy órára a parkban (a szoborparkban, ahol is ő mesél az embereknek, és aki közelebb ül a rengeteg, ám valójában nulla buszon, az többet fizet, mert hallja őt...), de róla majd írnak azok, akik közelebb voltak az eseményhez, mint én.

A Westendben megtámadtuk az ételsarkot vagy mit, kedvenc asztalunk ugyan foglalt volt, ám hamar átvettük a hatalmat felette. Ekkor tűnt fel egy oldalt üldögélő fazon, aki nagyon elmélyült arccal írkált valami papírokra, lehetséges, hogy civil ruhás biztonsági volt, vagy Nándo, vagy mindkettő egyben. Közben ment a szokásos körpárbeszéd, amelynek során mindegyikünk remekül bizonyíthatta, hogy élőben is legalább annyira furcsa figura, mint a fórumon. InGen szóba hozta a 24 - The game című PS2-es játékot, amely annyira atom lesz, hogy csak, de én azért szeretném, ha lehetne benne ingerülten telefont letenni, és az is jó lenne, ha egy-egy küldetés nem 24 órán át tartana. Megérkezett birge is, aki előbb megfojtotta S@tit, aztán átvette KTamástól a Minna No Bloodrayne feliratú lemezt, majd szembesülhetett egyöntetű Uwe Boll-rajongásunkkal, továbbá szomorúak is lettünk kicsit, mert a Bloodrayne filmben hiába szerepel Kristanna Loken, ha a zenéjét nem Zlad! szerezte... sztupy mesélt még a hetven mozijegyet egyesével kiadó pénztárosról, és mutatott egy másik mozijegyet is, amely a Harry Potter és a tű című, valószínűleg drogprevenciós célzatú matinéra szólt vala.

Elindultunk élelmet szerezni. Amíg a pizzéria előtt várakoztunk, és túlságosan egyszerűen kiszámoltuk, hogy ki mennyivel jön kinek, Ninja beavatott az üdítőital-automatás gyilkos történetébe, én pedig azóta nem tudok röhögés nélkül ránézni egy palack üdítőitalra, hiszen nem tudhatom, hogy ki van benne; utána pedig megismerhettük a Phantom Force című filmremek fontosabb jeleneteit is, amiben nagy szerepet kap egy dob, amin sajnos még a nagy fináléban sem adott elő senki egy korrekt kis dobszólót. A pizzásfiú először szeletenként akarta adni a pizzánkat, aztán megkérdezte, hogy inkább dobozban kérjük-e, ezzel későbbi események egész lavináját indítva el.

Mindenki burkolt, kivéve sztupyt, mert ő szoftvertechnológiát tanult valaki más könyvéből, amelyben olyan hihetetlen információkat találtunk, hogy a veréb egy madár. Nekünk anno a matlog jegyzetben voltak olyan példák, hogy ha néhány republikánus kedvel minden demokratát és nincs olyan republikánus, aki szeretné a szocialistákat, akkor egyik demokrata sem szocialista, de speciel ennek a példának már akkor sem bírtunk örülni. Shadow jól elszórakozott az egyik tálcával, KTamás bemérte az asztal GPS-koordinátáit, birge Lacuna Coilt hallgatott, ami történetesen egy lemezen volt a Bodyrockersszel, ami történetesen rossz fényt vetett S@tira... Az egyik takarítónéni feltűnően körözni kezdett az asztal körül, majd megkért minket, hogy a bazinagy pizzásdobozt majd jól tépjük össze, mert nem fér bele a szemetesbe, azután megint jött, hogy akkor összetépjük-e, de InGen megmagyarázta neki, hogy az árban benne van, hogy még nézhetjük a dobozt egy darabig, és lehet, hogy még szükségünk lesz rá. Mindezt olyan komoly arccal, hogy én kis híján leestem a székről.

Addigi terveink szerint csupán egy IK-s csokidarabka hullott volna alá az égből - tehát fentről jött volna, láttuk volna a felvételen! -, így viszont új terv született és került kivitelezésre is. Szerény személyem Chochóval, WarPriesttel, birgével és KTamással együtt a második emeleten, a mozgólépcső mellett tartózkodott spectator módban, ergo semmi közünk nem volt az egészhez, a gaz vandálokat nem láttuk, nem ismerjük, blogjukat sem olvassuk, ehhez képest minket is megtalált egy biztonsági őr, hogy "Jó vicc volt, gyerekek? Nem kell tagadni, visszanéztük a felvételt, innen jött! Lehet elhagyni az épületet, vagy hívhatunk rendőrt is..." Vazze, görbe a kamerátok, vagy mi...? Azért kimentünk, birge pedig örült, mert ki lett dobva a Westendből.

Ezután átvonultunk az aluljáróba, ahol találgattunk, hogy vajon mennyi idő alatt évül el egy ekkora gaztett, mikor fognak ránktalálni a CTU-sok és mikor fogják megkérdezni, hogy jó vicc volt-e... Következő úticélunk egy teázó volt, a pontos nevére nem emlékszem, de valami Potala szerepelt benne, és belépésünkkor rögtön sikerült tovább halmozni a rémtetteket azzal, hogy eggyel többen mentünk fel az emeletre, mint ahányan valójában felmentünk, ezzel nem kis problémát generálva a csészeosztáskor ("De azt mondtátok, hogy tizenegyen vagytok... És jó vicc volt?"). Mindenkinek sikerült berendelnie valami neki tetszőt, én KTamással társulva döntöttem le valami jázminos Earl Grey teát, amelyet először botor módon ízesítés nélkül próbáltam leküldeni, de újfent rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok brit. Következett a fárasztó viccek műsorsávja, rengeteg fél pók és kifli után eljutottunk valahogyan odáig, hogy fél négy van, és szinte mindenkinek mennie kell valahová, viszont sikerült vagy tíz percig elodázni a pincér kisasszony megszólítását. Visszamentünk a Nyugatival szemközti térre, majd lent az aluljáróban bontottuk a köteléket, amikor is KTamással és WarPriesttel mi felvonultunk a felszínre. A vonatunk már bent állt, mi meg előrementünk a mozdonyig megkérdezni a kalauz bácsit, hogy tulajdonképpen nekünk hová kellene felszállnunk, ha Debrecenbe kívánunk eljutni, nem pedig Biharkeresztesre.

A hazaúton WarPriestet riogattam a Debreceni Egyetemen töltött eddigi féléveim során szerzett tapasztalatok átadásával, meg kiderítettük, hogy a mínusz kétszázvalamennyit nem lehet egy bájton előjeles egészként tárolni, mert nem fér el, aztán beszélgettünk még az ultraweb érdekes szokásairól is, de megtudtam olyasmiket is, amikről a Westendben lemaradtam, például Shadow tálcaárusítási kísérlete, amely egy alkoholos filctoll hiányában meghiúsult. Debrecenben aztán elköszöntünk és ketten kétfelé, de hazamentünk. Nekem kis sprintet kellett vágnom a trolihoz, ami három órányi ülés után egészen furcsának tűnt. Mármint hogy egyáltalán mozogni kell deréktól lefelé is.

Vaó, szombat hajnali öt órakor elkezd veszettül csippantgatni az ébresztőóra - sokszor 70 forint lenne ez a Népliget vécéjében... -, ettől én még nyugodtan alszom tovább fél hatig, amikor is eszembe jutnak bzonyos dolgok, úgymint hogy ma nekem valami rövidke vonatos utam lesz, illetve, hogy a táskámba sem pakoltam még be a magammal cipelendő dolgokat, vagyis marha jó lenne végre felkelni, vagy ilyesmi, különben izgulhatok egész nap, hogy éppen milyen bácsiról maradok le.

Ennek megfelelően hat órakor kicsászkáltam a lakástól mintegy ötszáz méterre lévő megállóig, ezalatt egy teremtett lélekkel sem találkozva. Eszembe ötlött még, hogy mivel szombat van, ráadásul korán is, nyilván nem ötpercenként jár a kettes troli, tehát vagy éppen jókor érek ki a megállóba, vagy nagyon rácseszek. Pár perc múlva jött is egy trolibusz, virított rajta a nagy kettes, aztán, mielőtt lehúzódott volna a megállóhoz, gyorsan átváltotta a sofőr a számtáblát hármasra. Aztán jött még két hármas, meg egy kettes, utoljára. A vasútállomáson fejlett kereső algoritmusok segítségével megtaláltam WarPriestet a 30 fő körüli, gránátrepeszekhez hasonló módon szétszóródva elhelyezkedő utashalmazban, majd kimentünk a vonatunkhoz, ahol is elkövettük azt a hibát, hogy egy olyan fűtetlen kocsiba szálltunk fel, amelynek egyetlen utasa egy idősebb fazon volt, aki az út feléig megállás nélkül beszélgetni akart velünk.

Az öreg egyébként egyáltalán nem mondható kellemetlen alaknak, sőt, szerintem feltűnően sok értelmes dolgot mondott, amik most minket nem érdekelnek, térjünk rá rögtön azokra a mondatokra, amelyektől egy idő után nekünk nagyon jó kedvünk kerekedett, de annyira, hogy tőlem meg is kérdezte az öreg, hogy mindig mosolygok-e... Szóval azzal nyitott, hogy Károly napja van, ő is megy meglátogatni Károly bátyát Kisújszálláson, mert hát egyszer van egy évben nevenapja, illik meglátogatni. Nevezett ünnepelt 86 éves, és valószínűleg napi rutinjának alappillére, hogy reggelente kinyitja a kiskaput; de ezek mellett megtudtuk még azt is, hogy Károly bátya szájában még sosem volt fogkefe, viszont a fogai olyan jók, hogy még, ugyanis pálinkával tisztítja. Útitársunk megemlíti, hogy ő valamikor gépkocsivezető volt, és Károly bátya minden reggel akkor nyelte le a pálinkát, amikor ő megérkezett érte. Károly bátya egy ideje már betegeskedik, így mi ketten is igencsak izgatottak lettünk, hogy vajon kinyitja-e Károly bátya a kiskaput...

Az öregben az volt a legfantasztikusabb, hogy bármelyik előadott története közben szemvillanás alatt elhadarta azt is, hogy éppen hol jár a vonatunk, és hogy ha másfelé mennénk, akkor hová jutnánk el. Gyanús, hogy az utat és annak epszilon sugarú környezetét méter pontossággal ismeri, hiszen gépkocsivezető volt. Mesélt még a katonaságáról, amikor két évig tartott a szolgálat, innen eljutottunk odáig, hogy Szatmárcsekén felkereste egy ötven éve nem látott cimboráját, és mivel Szatmárcsekén nyilvánvalóan a világ legkevésbé hamisított, valamint legízletesebb szilvapálinkáját készítik, komoly csalódással vette tudomásul, hogy az isteni nedűből sem cimborája, sem pedig a falusiak közül senki nem tud neki eladni egy palackkal. Ugyanígy nem sikerült a beszerzés a nyíregyházi almafesztiválon sem...

Ekkor a szomszéd fülkéből ketten átköltöztek hozzánk, mert ott még hűvösebb volt. Az öreg valahogyan a gazdaságra terelte a szót, hogy minden tökrement már, nincsen téglagyár és WarPriest hátizsákja sem létezhetne igazán. Kiderült, hogy útitársunk világosan látja, hogy az amerikaiak Irakba az olaj miatt mentek, és ekkor következett az a mondat, amely mindegyik közül a legsúlyosabbnak tűnik: a gazdaság az ő kezében van. Mármint az útitrásunkéban. Felötlött bennem, hogy ha már ilyen mákunk van, hogy egy gazdasági nagyhatalommal ülünk egy fűtetlen fülkében, akkor szólni kellene pár szót kicsiny hazánk érdekében, ám ez a gondolat szertefoszlott az illető kabátjának szemrevételezése közben. A kabát ugyanis egy saját bevallás szerint 45 éves kecskebőr kabát, varratott, azaz nem konfekciódarab, 45 évvel ezelőtt is valami 3300 forintba került, továbbá 30 éve nem volt viselve, most is csak azért lett előszedve, hogy Károly bátya örüljön, ő ugyanis erősen benne van a retrobizniszben, hiszen vasedényben főz kerek fejű kanállal. De biztosan nem számítógépet, mert azt nem lehet megharapni. Még jó, hogy rajtunk nem a Programozó lettem-fajta póló volt...

Kisújszálláson aztán leszállt az öreg, az út további részében pedig különösebb említenivaló nem esett. Én szokás szerint magamban vigyorogtam azon, ami éppen eszembe jutott, néha pedig hallgattam két másik útitársunk társalgását. Egyikük egy lány volt, aki a vonatút alatt megpróbált földrajzot tanulni egy igen dekoratív könyvből, amely borítója szerint kilencedik osztályosoknak lett alkotva. Én ebben kételkedem, elsős gimnazistáknak szerintem nem gyártanak olyan földrajz tankönyvet, amelyben a négy évszak ugyanarról a tájról készített négy darab fotóval van illusztrálva, úgymint: télen havas a fa, tavasszal erősen zöld, nyáron sárgászöld, ősszel meg barna. És amíg ezen töprengtem, a lány párszor megemlítette, hogy ő úgy szereti ezt a könyvet, mert olyan érthetően fogalmaz. Na igen, amit én láttam a lapokból, hát, több volt benne a kép, mint a szöveg.

Egyszercsak megérkeztünk a Nyugati pályaudvarra, ahol is a vonatról leszállva baromira hidegnek tűnt minden, különösen a jegypénztár a metróaluljáróban, mert ott még huzat is volt. Rövid bolyongás és tanácstalanság után rájöttem, hogy melyik oldalon kell várnunk a metrót, aztán a Deák téren is sikerült minimális navigációs eltéréssel feljutnunk a felszínre, ahol bizonyos Cs. és C. urak már erősen várakozó állapotban találtattak egy padon.

A reggel úgy kezdődött, hogy a hajnal elkezdett átalakulni reggelbe, mígnem annyira átalakult, hogy már nem is volt hajnal többé, csak reggel. Ismeretterjeztő széljegyzetünket olvasták. Szóval, az első feladat az volt, hogy hozzam a kocsit olyan állapotba, amely állapot fennállása esetén egyáltalán el merek vele indulni. Az összes ablak jégvirágos, ezt nem szedi le a jégkaparó sem, muszáj a motort beindítva alapjáraton bemelegíteni, a szellőző tekerőkapcsolóját tökig elcsavarni, az összes rostélyt a szélvédőre irányítani, illetve a hátsó ablak fűtőszálait izzítani, majd várni, várakozni.Nyilván az egy hete szabad ég alatt álló autó nem képes rövid idő alatt akár langyos levegőt sem disszipálni, a fűtés pedig ezt használná ki, ha tudná. Lassacskán elkezd átlátszóvá válni a szélvédő, az orvoshoz elkísérendő nagymamámat beültetem a kocsiba, aztán nagy levegő és elindulunk.

Mifelénk az út tulajdonképpen úgy néz ki, mint a mesebeli alacsony, zöld kabátos, pirospizsgás arcú kobold, aki a szívárványok lábánál tanyázik egy kupac arannyal, vagyis: nem létezik. Valaha létezett, régebben látszott is belőle valami, viszont Karácsony óta gyakorlatilag folyamatosan hézagmentes jég borítja. Legalább a kátyúk nem látszanak. Ráérős tempóban megérkezünk hát a rendelő elé, ahol próba-cseresznye alapon leparkolok a lánctalpas csapatszállítóknak ideális terepet nyújtó összefagyott és mini Grand Canyonok ezreit mintázó útpadkán. A rendelőben nem sokan vannak, ezzel elérkeztünk a pozitívumok végére is. Mert ha valaki oda bemegy, és még nem beteg, akkor biztosan megbetegszik mire kijön, egy náthát nagy biztonsággal zsebre lehet vágni két pillanat alatt. Nálunk az orvos és a fogorvos rendelője ugyanazon váróteremből nyílik, a fogorvostól pedig igazán szívszorító hangok szűrődnek ki, amelyektől az ember kedve méginkább elmegy az egész helytől.

Azután irány a gyógyszertár. Drágaságos Fennvaló! Azt hittem, sosem jutok ki onnan. Bemegyek ugye a hat darab recepttel, mindegyiket végigolvassák, összekapkodják a polcokról a szereket, aztán mindezt ellenőrzik a számítógépükön. Kemény tíz perces művelet ez, kéremszépen, csak alaposan, csak pontosan! Végre kész. Miután átadtam a pénztárnál a Kuvait két éves költségvetésének megfelelő összeget, távozhatok. Irány haza!

Tegnap este - amellett, hogy S@ti idejét nem kímélve bizniszeltünk, hogy mivel, az titok, különben is ZH-kérdés lesz belőle - Zsubinak ecseteltem a GT3-as élményeket, és azt is mondtam, hogy Hard nehézségen bizony meg kell izzadni néhány győzelemért. Ekkor mondta, hogy az L1+R1-gyet nyomjam be, majd csodálkozzak. Ezt este már nem tudtam kipróbálni, most viszont igen, és... csodálkoztam :). Ha jól figyeltem meg az eseményeket, akkor a lényeg annyi, hogy Hard helyett bejön a Professional nehézség, ahol öt helyett tíz kört kell menni, és bejön a képbe a gumikopás is, amelynek vicces hatásait sikerült rögtön megtapasztalnom. A helyszín megint Monte-Carlo, S osztályú ellenfelek, alattam a hirtelenkék Calsonic Skyline. A rajtrácson előttem egy SLK állt, emiatt a rajtot rögtön el is rontottam, mert ő is pont arra húzodott ki, amerre én szerettem volna. Az első kör végére felmásztam a harmadik helyig, aztán a másodikig, és nem értettem, hogy hogyan lett hirtelen 15-20 másodperces előnyöm, ennek ellenére nyomtam a jobbnál jobb köröket. A hatodik kör közepén az egyik kanyart nem tudtam úgy bevenni, mint máskor, aztán a többit sem. Rosszabbodott a fékhatás, a kerekek csúsztak a kanyarban, a hátsókerékhajtás miatt pedig a szűkebb kanyarokban inkább drifteltem, mint kanyarodtam. A nyolcadik körig elszórakoztam így, az ellenfelek közben szépen kimentek a boxba, és a friss gumikkal fokozatosan jöttek felfelé mögöttem. Ott én már szinte csak cirkálni tudtam, úgyhogy inkább kiálltam kereket cserélni. ("De Gyula, idén már nincsen kerékcsere...") Amint visszatértem a pályára, éppen elhúzott mellettem az addigi második helyezett, akit a maradék két kör közül az elsőben rettenetesen kihasználtam, az utolsóban meg megfutottam a leggyorsabb kört - kopott is annyit a gumi az alatt az egy kör alatt, mint előtte négy kör alatt...

Ezen történésekből arra következtetek, hogy még nagyon nincsen itt az ideje a GT4 beszerzésének. Jack bácsi viszont egyre jobban foglalkoztat, pedig ez még csak nem is az a Jack, akit hamarosan minden nap látni fogok a monitoron, amint mobiltelefont csap le idegesen, hanem egy kígyóevő kommandós, akinek a történetétől állítólag egyszerűen szólva össze fogom tenni magamat percek alatt. Csak előbb a félév eleji sunyítós időszakban fejezzem be a Gunt, a The Moviest - bár ezt képtelenség befejezni, talán egy fórummeetes filmecskét alkotok benne... - aztán itt van még a F.E.A.R. és a Total Overdose is - érted... totál óverdózis. A Most Wantedet elteszem inkább olyan vérszegény időkre, amikor még ennél is gyengébb NFS-részek jelennek meg. Ezekről asszem kellene majd cikket írni a majd elkészülő új játékos weboldalra, kellene majd blogot írni, kellene majd programozni, kellene majd Kalkulus 2-t tanulni, és ezek mellett talán még élni is lesz időm. Talán.

Végezetül szeretném megmutatni, hogy mennyit ér az én szavam. Nem; hogy mennyibe veszitek az én kérésemet, javaslatomat, tanácsomat, satöbbimet. Akire ez nem vonatkozik, az kihúzhatja magát, na de a többiek... Ezért tépem a számat? Arnold testv. (al. 1905), kérlek segíts! Különben sem hiszem, hogy a Microsoft főhadiszálláson az IE-iroda környékén élnének manák, mert ha még régebben éltek is ott manák, azóta elköltöztek onnan, mert nem bírták elviselni azt a so kritikát, amit a felettük lakók kaptak minden áldott nap. De a Westendben biztosan élnek. Szerintem a szökőkút alatt.

Pár bejegyzéssel ezelőtt már szóltam az Xoblite új verziójáról, amelyet most újabb kísérletnek vetettem alá. Rövid emlékeztető: az Xoblite és a bbLean a Linuxos BlackBox felület Windowsra átírt és jelentősen kíbővített módosulatai, amelyek kicserélik például a Windows XP felhasználói felületéért felelős explorer.exe-t a saját megfelelőjükre, ezzel segítve engem az oldalt látható szörnyűségesnél szörnyűségesebb asztalkák kialakításában. Érdekesség még, hogy a különböző neveken megjelenő verziók mögött kis híján ugyanazok állnak, munkájuk annyira összefolyik, hogy az említett két "márka" ugyanazokat a pluginokat képes használni.

Az Xoblite első látásra abban tér el a bbLeantől, hogy külön plugin nélkül is működik benne a slitnek nevezett tálcaszerűség. A slit egyrészt mutatja az aktuális ablak nevét, másrészt a betöltött pluginok közül néhányat az alkalmazásokhoz hasonló módon le lehet tenni a tálcára, ha éppen akkor nem kellenek (pl. a Winampban játszott dal információt mutató plugin nyilván nem kell akkor, ha filmet nézünk, kivéve ha Winampban nézünk filmet is...). Aztán a menüben más érdekességeket is találtam. Eleve olyan a menünk, hogy a leggyakoribb programok kategóriákra osztva szerepelnek benne, így elég nekünk a valóban használtaktól eltérőeket kitörölni onnan, nem pedig a nulláról létrehozni a saját katalógusunkat - nem mintha annyira nagy problémát jelentene.

Van aztán egy Themes listánk is, ami a nevével ellentétben nem azt határozza meg, hogy milyen színű, formájú ablakaink lesznek. Jobb lenne talán sémáknak nevezni témák helyett, ugyanis a szerepe annyi, hogy létrehozhatunk különböző sémákat minden munkafolyamatra. Alapból van benne négy ilyen séma: egy alapértelmezett, egy játékokhoz, egy a "komoly" munkához, egy pedig a próbálgatáshoz. Lényegük csupán annyi, hogy adott séma kiválasztásával egyetlen mozdulattal betöltődnek azok a pluginok, amelyeket hozzárendeltünk, a többi pedig kikapcsolódik. Ha például én nekiülök egy új weboldalterv elkészítésének, mind grafikailag, mind a CSS tekintetében, akkor valószínűleg rövid időn belül idegessé fogok válni, és az asztalon látszódó ilyen-olyan csicsás pluginok láttán még közelebb kerülök a vigyorgóhoz. De ha aktiválom a munka profilt, akkor legfeljebb halálra untat az egyszínű háttér és a magában árválkodó tálca. Nagyszerű, nem?

Szóval ilyen plusz dolgok vannak benne a bbLeanhez képest. Le azért nem cserélném most, bár elgondolkodtató. Nos, ezzel végeztem, mi van még hátra? Ja, igen! Ma csütörtök van, holnap péntek lesz, ami azt jelenti, hogy péntek után szombat következik, szombaton pedig Totalc... fórummeet. Nem tudom már, hogy hanyadik, talán kilencedik, KTamás kimutatása szerint az ominózus legelső óta ezen leszünk a legtöbben jelen. Namost, én pénteken este már Debrecenben fogok leledzeni, tehát aki ma este nem intézi el velem, amit akar, az várhat vaásrnap estig, hacsak nem találkozunk élőben. Legalább! Ez azt is jelenti, hogy a fórummeetig már nem lesz újabb bejegyzés. Ennek megfelelően mindenkinek kellemes hétvégét, akinek még kötelességei vannak holmi tudásalapú oktatási intézmények felé, azoknak a legjobbakat. És mindenki fogadja meg eme úriember tanácsát, persze Nándo nehogy megfogadja, mert azzal tönkretesz egy mítoszt, egy városi legendát.