Elég hamar összegyűlt az ökörkör, InGen érkezésekor pedig kezdetét vette egy kisebb bemutató, amelyben sztupy és InGen, kabátjukat levéve, kombinált harci jeleneteket adtak elő egy még nem létező, ám a Mátrixban és a Három testőrben látott koreográfia elemeit mesterien vegyítő filmalkotásból a Deák téren tartózkodó nemkevés személy szeme láttára. Kicsiny műsoruk feltűnt egy korábban is arrafelé tébláboló hajlékony fickónak is, aki orvul sztupy háta mögé lépett, és jobbját kissé megemelve belekezdett egy történetbe, amelynek első három szavát többen többféleképpen értettük, ám abban bizonyos vagyok, hogy a történet végén sztupy kabátjáról lett volna szó, mint neki átadandó ruhanemű. De mondom, ez már sosem derül ki, mert az "Én sze..." felhangzásakor elhúztunk onnan. Volt ott még egy másik fazon is, aki egy csajt próbált körmondatokkal rávenni egy órára a parkban (a szoborparkban, ahol is ő mesél az embereknek, és aki közelebb ül a rengeteg, ám valójában nulla buszon, az többet fizet, mert hallja őt...), de róla majd írnak azok, akik közelebb voltak az eseményhez, mint én.

A Westendben megtámadtuk az ételsarkot vagy mit, kedvenc asztalunk ugyan foglalt volt, ám hamar átvettük a hatalmat felette. Ekkor tűnt fel egy oldalt üldögélő fazon, aki nagyon elmélyült arccal írkált valami papírokra, lehetséges, hogy civil ruhás biztonsági volt, vagy Nándo, vagy mindkettő egyben. Közben ment a szokásos körpárbeszéd, amelynek során mindegyikünk remekül bizonyíthatta, hogy élőben is legalább annyira furcsa figura, mint a fórumon. InGen szóba hozta a 24 - The game című PS2-es játékot, amely annyira atom lesz, hogy csak, de én azért szeretném, ha lehetne benne ingerülten telefont letenni, és az is jó lenne, ha egy-egy küldetés nem 24 órán át tartana. Megérkezett birge is, aki előbb megfojtotta S@tit, aztán átvette KTamástól a Minna No Bloodrayne feliratú lemezt, majd szembesülhetett egyöntetű Uwe Boll-rajongásunkkal, továbbá szomorúak is lettünk kicsit, mert a Bloodrayne filmben hiába szerepel Kristanna Loken, ha a zenéjét nem Zlad! szerezte... sztupy mesélt még a hetven mozijegyet egyesével kiadó pénztárosról, és mutatott egy másik mozijegyet is, amely a Harry Potter és a tű című, valószínűleg drogprevenciós célzatú matinéra szólt vala.

Elindultunk élelmet szerezni. Amíg a pizzéria előtt várakoztunk, és túlságosan egyszerűen kiszámoltuk, hogy ki mennyivel jön kinek, Ninja beavatott az üdítőital-automatás gyilkos történetébe, én pedig azóta nem tudok röhögés nélkül ránézni egy palack üdítőitalra, hiszen nem tudhatom, hogy ki van benne; utána pedig megismerhettük a Phantom Force című filmremek fontosabb jeleneteit is, amiben nagy szerepet kap egy dob, amin sajnos még a nagy fináléban sem adott elő senki egy korrekt kis dobszólót. A pizzásfiú először szeletenként akarta adni a pizzánkat, aztán megkérdezte, hogy inkább dobozban kérjük-e, ezzel későbbi események egész lavináját indítva el.

Mindenki burkolt, kivéve sztupyt, mert ő szoftvertechnológiát tanult valaki más könyvéből, amelyben olyan hihetetlen információkat találtunk, hogy a veréb egy madár. Nekünk anno a matlog jegyzetben voltak olyan példák, hogy ha néhány republikánus kedvel minden demokratát és nincs olyan republikánus, aki szeretné a szocialistákat, akkor egyik demokrata sem szocialista, de speciel ennek a példának már akkor sem bírtunk örülni. Shadow jól elszórakozott az egyik tálcával, KTamás bemérte az asztal GPS-koordinátáit, birge Lacuna Coilt hallgatott, ami történetesen egy lemezen volt a Bodyrockersszel, ami történetesen rossz fényt vetett S@tira... Az egyik takarítónéni feltűnően körözni kezdett az asztal körül, majd megkért minket, hogy a bazinagy pizzásdobozt majd jól tépjük össze, mert nem fér bele a szemetesbe, azután megint jött, hogy akkor összetépjük-e, de InGen megmagyarázta neki, hogy az árban benne van, hogy még nézhetjük a dobozt egy darabig, és lehet, hogy még szükségünk lesz rá. Mindezt olyan komoly arccal, hogy én kis híján leestem a székről.

Addigi terveink szerint csupán egy IK-s csokidarabka hullott volna alá az égből - tehát fentről jött volna, láttuk volna a felvételen! -, így viszont új terv született és került kivitelezésre is. Szerény személyem Chochóval, WarPriesttel, birgével és KTamással együtt a második emeleten, a mozgólépcső mellett tartózkodott spectator módban, ergo semmi közünk nem volt az egészhez, a gaz vandálokat nem láttuk, nem ismerjük, blogjukat sem olvassuk, ehhez képest minket is megtalált egy biztonsági őr, hogy "Jó vicc volt, gyerekek? Nem kell tagadni, visszanéztük a felvételt, innen jött! Lehet elhagyni az épületet, vagy hívhatunk rendőrt is..." Vazze, görbe a kamerátok, vagy mi...? Azért kimentünk, birge pedig örült, mert ki lett dobva a Westendből.

Ezután átvonultunk az aluljáróba, ahol találgattunk, hogy vajon mennyi idő alatt évül el egy ekkora gaztett, mikor fognak ránktalálni a CTU-sok és mikor fogják megkérdezni, hogy jó vicc volt-e... Következő úticélunk egy teázó volt, a pontos nevére nem emlékszem, de valami Potala szerepelt benne, és belépésünkkor rögtön sikerült tovább halmozni a rémtetteket azzal, hogy eggyel többen mentünk fel az emeletre, mint ahányan valójában felmentünk, ezzel nem kis problémát generálva a csészeosztáskor ("De azt mondtátok, hogy tizenegyen vagytok... És jó vicc volt?"). Mindenkinek sikerült berendelnie valami neki tetszőt, én KTamással társulva döntöttem le valami jázminos Earl Grey teát, amelyet először botor módon ízesítés nélkül próbáltam leküldeni, de újfent rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok brit. Következett a fárasztó viccek műsorsávja, rengeteg fél pók és kifli után eljutottunk valahogyan odáig, hogy fél négy van, és szinte mindenkinek mennie kell valahová, viszont sikerült vagy tíz percig elodázni a pincér kisasszony megszólítását. Visszamentünk a Nyugatival szemközti térre, majd lent az aluljáróban bontottuk a köteléket, amikor is KTamással és WarPriesttel mi felvonultunk a felszínre. A vonatunk már bent állt, mi meg előrementünk a mozdonyig megkérdezni a kalauz bácsit, hogy tulajdonképpen nekünk hová kellene felszállnunk, ha Debrecenbe kívánunk eljutni, nem pedig Biharkeresztesre.

A hazaúton WarPriestet riogattam a Debreceni Egyetemen töltött eddigi féléveim során szerzett tapasztalatok átadásával, meg kiderítettük, hogy a mínusz kétszázvalamennyit nem lehet egy bájton előjeles egészként tárolni, mert nem fér el, aztán beszélgettünk még az ultraweb érdekes szokásairól is, de megtudtam olyasmiket is, amikről a Westendben lemaradtam, például Shadow tálcaárusítási kísérlete, amely egy alkoholos filctoll hiányában meghiúsult. Debrecenben aztán elköszöntünk és ketten kétfelé, de hazamentünk. Nekem kis sprintet kellett vágnom a trolihoz, ami három órányi ülés után egészen furcsának tűnt. Mármint hogy egyáltalán mozogni kell deréktól lefelé is.