Péntek reggel, hét óra tizennyolc perc. Nfol már a buszmegállóban várakozik számos társával együtt. A Hajdú Volán önmagát nem meghazudtolva dolgozik ezen a reggelen is, a hét óra húszkor várt buszjárat hét óra negyvenöt környékén tűnik fel az úton. Faja. Persze az Nfol a hülye megint, mert mi a f*sznak akar pénteken reggel busszal iskolába, mi több, Kalkulus 2 előadásra menni...

Pedig a Kalkulus 2 előadás jó. Ha nem lenne jó, akkor nem lettek volna ott annyian, mint ahányan ott voltak. Természetesen ott volt tudjátok kicsoda is. Daróczy tanár úr sajnálattal vette tudomásul, hogy a mikroport továbbra sem működik - vagy nincs benne elem, vagy nem bírja a mikroport :) -, így hát ahogyan ő fogalmazott, "élőszóban" adott elő egy közel félórás monológot mindarról, amely szerinte egy félév elején a lelkes hallgatóságot érdekelheti. Kezdve azzal, hogy aki kettessel ment át a vizsgán, az valószínűleg kegyelemkettes volt és pár évvel ezelőtt ennyien sem maradtak volna, viszont jövőre ennél sokkal többen fognak maradni, mert a bolognai tésztaszósz-előállító üzemben kitalálták ugye ezt a jófajta lépcsős felsőoktatási mintát, ami tök jó lesz, csak még nem tudni, hogy kinek lesz jó.

Kissé homályos tekintettel emlékezett meg azokról a szép időkről, amikor egy évfolyamon hét-nyolc hallgató volt, és akadt olyan professzor, aki soha senkit nem buktatott meg, mert nem arra volt kíváncsi, hogy az illető mit nem tud, hanem arra, amit tud. Szobrot neki! Módszert bevezetni! Utána sajnos rátértünk az integrálszámításra, innen a cím is; szakon kívülieknek most nem részletezném a témakör szépségeit, a szakosok meg úgyis találkoztak/fognak találkozni vele, nehogymár elrontsam a meglepetést...

Délután találkoztam Guyverrel és átadtam neki a kincset tartalmazó korongot. Örült. Elkísértem egy közeli kapualj elé, ahol is valami anime találkozó szokott lenni, és vártuk a szintén oda igyekvő embereket. Felfedtem Guyver előtt, hogy én az animék témájában alapvetően hendikeppes vagyok, szóval akármilyen részletesen próbálták velem megértetni a Hellsign vagy a Trigun című bizonyára fantasztikus sorozatok szépségeit, arcomra kiülő megilletődöttségem láttán kis híján engem is bevittek magukkal. Ja, és volt egy érdekes találkozás is ott, Guyver előre szólt, hogy attól, hogy egy helyre jár másokkal, nem feltétlenül bírja mindegyiket elviselni, amikor pedig a távolban feltűnő teljesen normálisnak tűnő lány megérkezett, jelezte, hogy ő volna az egyik. Nézek a lányra, nem értem, hogy mi vele a gáz, ám abban a pillanatban a lány megnyilvánult. Ez abból állt, hogy a jelenlévő három, aáltala ismert egyén elé egyenként odaállt, idiótán integetett neki a kezével, majd tűhegynyi vékony hangon azt mondta, helló. Összenéztünk Guyverrel, kajánul vigyorogtunk. Mostmár értem.

Egész éjjel esett a hó. Erről abban a másodpercben lett valamennyi fogalmam, amikor az előző éjjel fél kettőkor történt elcsitulást követően ma délelőtt felébredtem. Nagyon nem örültem neki (mood-), mivel heti felelősként nekem kellett elhánynom az összeset a tegnap is alkalmazott gyengécske seprűvel. Azért nekem, mert a lakótársam továbbra sem mutatkozott errefelé (anger+), de majd ha jön, biztosan megkérdezi, hogy nem mi voltunk-e a felelősök a héten, és akkor odaadom neki a seprűt, hogy indulhat a lépcsőházat egyedül letakarítani (fun+).

Ezzel elvoltam úgy egy órát, aztán a lakásban raktam kisebb rendet - azaz most nagyobb a rendetlenség, mint volt -, kiporszívóztam, törölgettem, szellőztettem, satöbbi (dexterity+, mood-). Nyomtam pár kört a Crimsonlandben, sikerült jól felidegesíteni magamat rajta, szerencsére a Repülő cirkusz tizennyolcadik része kéznél volt, amelyben John Cleese kijelenti, hogy nem fog szerepelni ebben a bejegyzésben, azután pedig úgy néz, mint akinek szöget ütöttek a fejébe, pedig nem is lakik Wainscottingban. És utoljára mondom: nem itt lesz a krikettmeccs.

Amikor normális emberek már otthonukba hazatérvén letudták a mai napot, akkor indul útnak Nfol a Kalkulus 2 gyakorlatra, ahol természetesen WarPriest is jelen lesz. Lesz, tehát az odaérkezéskor még nincs ott, de hamar megérkezik, így együtt látjuk Bácsó tanár urat a mellékhelyiség felé osonni, ezzel egy remek poénra adva alapot, miszerint kifelé jövet a folyosón haloványan elhinti, hogy "mint mondottam volt, nincsen papír". A gyakorlat abból állt, hogy deriváltunk - ismét. Nem mintha nem lett volna rá szükség, nekem például majdnem torkomon akadt egy egyszerűbb összetett derivált, természetesen megint azért, mert túl akartam bonyolítani. Utána mehettünk is haza, láttunk rengeteg furcsa villamost: az egyik azért volt furcsa, mert alig voltak rajta utasok, a másik meg azért volt furcsa, mert egy másik villamost húzott és meg sem állt.

Itthon vacsorára sóletet ettem és megnéztem a százötvenedik Esti Showdert, ami annyira nem tetszett, bár elég érdekes volt látni Fábry-t hajjal a feje búbján. A gyengébb részek alatt SciTE-ban bűvészkedtem, és egy valamiért megtetsző háttérképhez készítettem egy színösszeállítást a bbLeanhez, ami most így néz ki:

Valószínűleg feltűnt, hogy hétfő óta minden bejegyzésben szerepel WarPriest is, mint vendégművész és mint az események részese. Nem kell aggódni, ez a továbbiakban sem lesz másként, mivel van pár közös óránk ebben a félévben, most konkrétan a Prog 1-re és a Kalkulus 2-re gondolok, de ezeken kívül is nagy eséllyel tudunk mi összefutni.

Ma például nem kellett összefutnunk, mert ugyanakkor megyünk Prog 1 gyakorlatra, ugyanoda, körülbelül ugyanannyi tudással :). Futás azért volt, én futottam legalábbis elég jót. Hajnalban ugyanis esett a hó, és mint a lépcsőház heti felelőse, nekem jutott ama hálás feladat, hogy a járdát elseperjem. Ez külön jó volt, a seprű ugyanis valami iszonyatosan masszív nyéllel rendelkezett, vártam, hogy melyik pillanatban áll föld körüli pályára a végén lévő cirokcsomó. A friss hónak van egy rossz tulajdonsága, mégpedig az, hogy hülye, ugyanis nem oda hullik, ahová kellene. Mert ha esik, akkor úgyis oldalra lesz ellapátolva, ennyi erővel eshetne rögtön oldalra, nem pedig mindenhová.

Szóval, addig játszottam a gondnokot, amíg elrepült az idő, és volt még fél órám, hogy beérjek gyakra. Busz esélytelen, irány gyalogosan az egyetem! 9.55-kor érkeztem meg a Gyógyfürdőhöz, onnan még jó kilométer a matek épület harmadik emelete. Nem tudom, hogyan, de odaértem. WarPriest szerint kicentiztem, szerintem csak kifáradtam. És most pár szó a Prog 1 gyakorlatról.

Ebben a félévben mindazok, akik nem először vesznek részt ezen a szép tantárgyon, nagy érdeklődéssel várták, hogy vajh’ milyen gyakorlati szisztémával állnak elő az okosok, mert az nyilvánvaló, hogy sem a tavalyelőtti, sem a tavalyi rendszer nem volt életképes az átlagos időráfordításnál nem több időt ráfordító hallgatók esetében. Először túl sok volt, másodszor meg túl kevés. Most egy köztes megoldás született. A gyakorlat végre tényleg gyakorlat, azaz anyagot adnak le, nem pedig konzultáció van, mint tavaly. Lesz három ZH, meg négy alkalommal beküldendő feladatsor, négy, azaz nem hat, így több idő lesz rájuk. Eddig egészen remek, viszont a feladatbeküldés meg lett reformálva, mostantól egy külön szerverre kell a hallgatóknak ssh-val bejelentkezniük, a forrásukat tesztelni, végül beküldeni; a szerver pedig csakis az egyetemi hálózatról érhető el. Majd kiderül, hogy miként működik ez a gyakorlatban.

A gyakorlaton remekül elüldögéltünk a sarokban, mivel marha sokan voltunk és nem vagyunk eléggé mokányok ahhoz, hogy másokon átgázolva helyhez jussunk. Nahát! Talán jobb is volt így, ebben akkor lettem bizonyos, amikor az eléggé száraz, viszont legalább informatívan tálalt C alapok tárgyalása közben az elsősök többsége a Linux képernyőkímélőivel szórakoztatta magát és szűkebb környezetét. Merthogy a gyakvezető mindenképpen Linuxot javasol, még a joe nevű editor parancsait is felírta a táblára. Nem is lesz ezzel baj, ha találok egy minimális tárhelyigényű, de még megfelelő szoftverellátottságú disztribúciót, amelyben van legalább egy vi vagy joe és egy gcc fordító.

A gondolatot tett követte, de előtte még elkísértem WarPriestet egy rejtélyes küldetésre, majd a villamosig, ahol is távozása után részletre vásároltam egy hamburgert - 290 Ft, vártam, hogy adnak-e hozzá valami kisebb autót is ennyiért, de nem adtak... -, majd bepróbálkoztam az ISzK-ba, és a sikerélmény nem váratott magára sokáig (ez pedig nagy szó!). Először is eszembe jutott, hogy meg kellene nézni az egyetemtől kapott postafiókot, hátha jött bele levél. Ehhez persze ssh kell, Windows alatt meg PuTTY. Belépek, ömlenek rám az olvasatlan üzenetek, összesen 97 darab. Nagy része szerencsére nem érdekel, delete-delete-delete, a többit elolvasom szépen, ezzel el is megy fél óra. Ellátogatok a Distrowatch oldalra, amely a létező összes Linux-disztribúcióról képes némi infót mutatni, rövid nézelődés után rátalálok a Damn Small Linuxra, amely nagyon kecsegtető, hiszen az ISO-ja mindössze 50 MB méretű. Talán jó lesz a célra, majd otthon VMware-rel csinálok belőle virtuális gépet. A Prog 1-es anyagok között találok egy linket egy Linuxos oldalhoz, ahol persze egyből kiszúrom az Az igazi programozó című dokumentumot, amelyből kiderül elég hamar, hogy Nicolaus Wirth - a Pascal és még számtalan nyelv megalkotója - hátulgombolós alak, mert egyszer mondott olyant, hogy [lefordíthatatlan szójáték].

Következett az Adatbázisrendszerek megvalósítása című előadás. Úgy kezdődött, hogy elkezdtünk lerajzolni egy szépséges, kéttáblányi ábrát, ami engem egy kaponyányi monyóra emlékeztetett, mivel egyikről sem tudni, hogy végső soron mi a franc... Körülbelül a felénél járhattam, amikor kiderült, hogy a tárgyból van jegyzet, a jegyzetben pedig ez az ábra is szerepel, úgyhogy ebben a pillanatban a teremben tartózkodók jelentős hányada abbahagyta a rajzolgatást. Maga az óra viszonylag érdekes volt - érdekesebb, mint egy Hardver x, x eleme [1,2] -, de heti egy bőven elég lesz belőle. Négytől pedig Algoritmuselmélet gyakorlat lett volna, de a gyakorlaton kiderült, hogy ez az óra márpedig csütörtökön négytől van, szóval tíz perc alatt végeztünk is. Legalább nem csak Kalkulus gyakra kell holnap mennem...

Itthon a jól megérdemelt estebéd előtt, közben és után rengeteg dologgal foglalkoztam. Virtuális gépet nem építettem, mert a VMware lejárt, ráadásul a Damn Small Linuxban nincsen gcc fordító sem, viszont ha az alaplapom támogatná az USB-s eszközről való bootolást, akkor ideális lenne katasztrófa-elhárításhoz. De volt még más egyéb dolog is, úgymint a Monty Python Repülő cirkuszának DVD-re égetése Guyver számára. Nem mintha nem lenne kiírva, csak éppen eszembe jutott, hogy azon a DVD-n bizony jópár személyes dolgom is rajta vagyon, úgymint nénis képek tömkelege, az alkoholfogyasztási statisztikáim, nomeg persze a megszámlálhatatlanul sok, nyilvánosság elől eddig sikeresen eltitkolt blogdizájnom, Guyver pedig nyilván nem kíváncsi arra, hogyan tudok képet rajzolni, mert ha kíváncsi lenne rá, akkor azt írtam volna ki, nem pedig Monty-ékat.

És még az unokatesómnak is a hasznára voltam, mégpedig úgy, hogy egy igen hosszúra nyúló, problémákkal kikövezett utat végigjárva sikerült telefonon keresztül elhárítani egy géplassító kémprogram és egy alantas vírusgyanús program összehangolt támadásának hatásait, úgymint tonnaszám előbukkanó reklámablakok, lelassuló internet és 100%-on pörgő processzor. Ad-Aware did some magic, so did Kerio. És amíg ezzel elszórakoztunk, szabad kezemmel - a másikkal a telefont szorongattam - addig kattintgattam Photoshopban, míg egyszercsak lett egy ilyen:

És most tessék szépen megijedni, mert ami most még csak a képen látható, az hamarosan felváltja a jelenlegi, nagyon kedvelt, nagyon sok melót indukáló, de mégis hamar megunt kinézetet. Remélem rettegtek! Szerintem eddigre simán rájött mindenki, hogy most vagy boldog vagyok, vagy bolond, hiszen ilyen szép hosszú bejegyzések ezen két állapot megléte esetén szoktak keletkezni. Nos, a helyes válasz az első: boldognak boldog vagyok, vagyis inkább elégedett, és az a legjobb ebben, hogy fogalmam sincsen, mitől vagyok elégedett, csak egyszerűen elégedett vagyok. És olyankor sokat tudok pofázni. És olyankor van ihlet, meg ötlet, meg idő. Ja, idő az nincsen; addig írtam, hogy holnap lett. Zárásként hallgassunk zenét!

Az úgy volt, hogy nyolctól angol megbeszélésre mentem, gondoltam lesz vagy fél óra az egész, aztán meg dögölhetek ide-oda délig, hiszen hazamenni nincs értelme arra az egy órára, ami marad. Ehhez képest nyolc óra tízkor már kifelé jöttünk angolról - legjobb. Ezzel nyertem húsz percet, ami megintcsak nem számottevő - mondjuk két Crimsonland beleférne :) -, úgyhogy elmentem gyalog a Malomparkba, és szembesültem azzal, hogy egy városi üzletközpontban bizony kilenc előtt semmi nincsen nyitva. Jobb híján egy padon ücsörögtem és azt találgattam, hogy vajon Juhász tanár úr hanyadik percben fogja előadni jól megszokott viccét a kovbojról és a feleségéről, meg a lóról. Ücsörgés és plázarollerezés közben láttam rosszgyerekeket meg háemcséket, amik közismerten csak ilyen műintézmények környékén fordulnak elő.

Prog 1 előadás. Fél órával dél előtt már nincsen hely, legfeljebb a lépcsőkön. WarPriest még talál helyet mellettem, kár hogy a beljebb ülők folyton mászkálnak kifelé és vissza. Délre annyian jöttek, hogy ültek a lépcsőn, a padsorok előtt, a padsorok mögött, álltak fent az ajtóknál, és még kint a folyosón is voltak páran. Ja, és nem mindenki jött el... A beljebb ülők már nem mászkálnak, mert nincsen hová. Az előadás azzal kezdődött, hogy Juhász tanár úr lediktálta nekünk a "Hogyan megyünk be egy oktatói szobába?" című kis szabályzatgyűjteményt, később pedig szó volt arról is, hogy mit szabad elhinni, hol és főleg: kitől. Ezek legalább annyira szarkasztikusak, mint amennyire fontosak, és én már tudom, hogy nem véletlenül mondja el ezeket. Nem véletlenül, maximum picit feleslegesen, hiszen úgyis lesznek valakik, akik a valóságtól eltérő tényeket szórnak az éterbe. Az óra szakmai része annyiból volt érdekes, hogy megtudtuk, hogy a jelenlegi FORTRAN programok nagyon jók arra, amire kellenek, és nincsen értelme más nyelven megírni ezeket, mert annyi munka lenne vele, hogy besz*rnánk. De biztos lennének ott is magyarok... A számítógép pedig olyan hülye, mint a bicikli, sőt, még hülyébb, mert a bicikli tud egyenesen menni, a gép meg nem.

Utána átruccantam az ISzK-ba, ahol is mostantól kötelező a ruhatár használata (Use of cloakroom is obligatory!), azaz mindent be kell adni bilétáért cserébe, és csak úgy lehet bemenni, különben a szigorú tekintetű biztonságos bácsi visszaküld. Visszaküld akkor is, ha a három egyforma kapu közül nem a megfelelőn mész keresztül, merthogy mérik a forgalmat. Odafent a harmadikon elég hamar találtam helyet az értelmes módon használható gépek egyikénél, és mivel a Neptun nem jött be, mást csináltam. WarPriest is befutott valami elmaradt órája után, aztán nagy tanácstalanul üldögéltünk ott. Négykor - miután kivettük a cuccainkat a ruhatárból - átmentünk a matek épületbe, ahol nekem TeX 2 céljából volt jelenésem. Hihetetlen módon alig páran voltunk ott, a Neptunon is volt hely - ez ugyan csak akkor derült ki, mikor a kabátomat felvéve elhagytam a termet. Visszamentem hát az ISzK-ba, a kedves ruhatáros néninek ismét átadtam értékeimet, majd a végre elérhető Neptunon jelentkeztem az órára.

Az órával versenyt futva szaladtam a hatkor bezáró közértbe, öt óra ötvenkor értem oda, majd szerény zsákmányommal visszavonultam odúmba, ahol továbbra sem tartózkodott senki, tehát a lakótársam sem, ő ugyanis még nem adott magáról életjelt ezen a héten. Vacsorázás közben tantárgyi tematikákat olvasgattam, emiatt pedig komoly aggályaim támadtak, hiszen egyes tárgyaim olyan előfeltételekkel rendelkeznek, amelyeknek a kódja nem szerepel a tantárgyi tematikák között sehol. Majdcsak lesz valahogy...

Linker, külföldiül kapcsolatszerkesztő. Szerepe az, hogy a tárgyprogramból előállítsa a futtatható kódot. Esetemben a linker is én magam vagyok, hiszen kizárólag én magam tudom felépíteni félév elején a kapcsolatot az egyetemi órák és magam között. Ez egy igen nemes feladat, sok-sok apró buktatóval és még több próbaverzióval, amelyek akár percenként is változhatnak. Mert hiába dönti el a user, hogy vasárnap este időben lefekszik annak érdekében, hogy hétfőn már pirkadatkor ott lehessen az órarendet tartalmazó táblák előtt, ha akkor jut eszébe blogot írni, amely a krónikus ötlet- és ihlethiány miatt prímán elhúzódik éjfélig. Így hát user hétfő reggel úgy megy be az egyetemre, hogy az első órájáról rögtön hiányzik. Különben is aggassák fel a fára azt, aki hétfőn nyolctól már órát tart első héten!

A nagy káoszba némi vidámságot csempészett, hogy WarPriesttel is találkoztam, meg még egy rakás emberrel. Lassan nem tudok úgy bemenni egy egyetemi épületbe, hogy ne jöjjön szembe valami ismerős, kezdek is elméleteket gyártani ez ügyben... Sanyiék ajánlottak egy órát - Fejezetek a geometriából -, amelyre beülve megismerhettem Bácsó Sándort, aki egészen megdöbbentő szarkaszmussal adja elő az anyagot - merthogy ő is megtartotta az órát... -, és bármilyen nehéz is megállnom, nem fogom most leírni az ő preferált időkitöltő szövegegységét, hiszen későbbre is kellhet poén. A jelentkezéssel viszont probléma volt, előadás alatt a 30-as limitet 33-ra emelték, de mire vége lett az órának és mentünk volna feliratkozni, valami molekuláris bioizék már felvették a tárgyat, hiszen nekik úgy kell a geometria, mint egy falat kenyér. Ennek megfelelően a gyakorlat után a gyakorlatvezetővel megkérdeztük Bácsó tanár urat, hogy most mi lesz, mert ha megint emelnek a limiten, akkor mire én megteszem azt a száz métert onnan az ISzK-ig, addigra megint nem lesz hely. Megszületett hát a döntés: megyünk az adminokhoz és ők felvesznek engem jól. Ja, jól felvettek...

Benyitunk az irodába, kedves hölgy üti a Neptunt, annak is az admin felületét, amit ugyebár nekem nem szabad látnom (...). Előadjuk a problémát, ő bővíti a limitet eggyel, aztán átmászik az én adataimhoz és megpróbálja felvenni nekem a tárgyat. Először is, mivel én programtervező szakon vagyok, valószínű, hogy a szakmai tárgyaimat nem a TTK-s alapképzés nevű profilban lehet megtalálni, de ezt én tudtam, ő meg nem. Szólok, hogy nem lesz jó, jön a válasz, hogy ő az admin, ő tudja. Tudja is remekül, öt perc után mégis profilt vált. Rendben, már a PTM-et nézzük, csakhogy a tárgy sem a szakmai tárgyak, sem a képzés tárgyai között nem szerepel, ami nem meglepő. Kétségbeesés a köbön. Mondom ott van a harmadik fül, az intézményi, meg is nézi, de mivel az teljesen üres, úgy dönt, hogy inkább kijelentkezik és majd én lépjek fel a Neptunra és vegyem fel magamnak, mert hátha úgy megy. Na igen, a gond csupán annyi, hogy azidőtájt a Neptunt kétszázan próbálták elérni, így ott sem lehetett belépni. És higgyétek el, egészen hihetetlen azt látni, hogy a Neptunba való sikertelen belépéskor felugró hibaüzenetnél az admin megnyomja a súgó gombját, hogy megnézze, mi lehet a baj, miért nem elérhető...

Végül visszalép az adminba, a név-jelszó párosnál szólnak, hogy esetleg forduljak el, hiszen nekem nyilván lételemem a Neptun admin jelszavának az ismerete... Belép, végigjárjuk az előző utat megint, aztán szétteszi a kezét, hogy nincs meg a tárgy. Mondom megint, hogy intézmény fül, odamegyünk, megint üres, viszont alul van egy keresőmező, ami kód alapján megtalálja a tárgyakat, és amelynek működését minden hallgatónak levélben ismertették anno, fura, hogy az adminoknak ezt nem mondták. És mit ad a Fennvaló, ott a tárgy, fel lehet venni. Admin megnyomja a jelentkezés gombot, majd közli, hogy most a gyakorlatot is felveszi nekem az előadás mellé. Arcom elsápad, vércukrom leesik, de megtámaszkodom a szekrényben. Que? Hogyhogy felveszi külön? És főleg: minek? Hát azt egyszerre vette fel éppen az imént! Adminok, ehh...